A Momentum soraiban állandó a feszültség

Nem újdonság, hogy a Fekete-Győr András vezette pártot belső konfliktusok terhelik, mivel már a megalakulásuk évében komoly adósságokba verte magát a Momentum, ami súlyos nézeteltérésekhez és hatalmi harcokhoz vezetett – derül ki a Mandiner cikkéből.

Forrás: Mandiner2021. 09. 15. 9:48
FEKETE-GYR Andrs
Budapest, 2018. prilis 9. Fekete-Gyr Andrs, a Momentum elnke (a pulpitusnl) beszdet mond a prt vlasztsi eredmnyvr rendezvnyn a budapesti Vroshza parkban 2018. prilis 8-n. MTI Fot: Mnus Mrton Fotó: Mónus Márton
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Momentum 2017. december 19-én tartott elnökségi üléséről készült jegyzőkönyv került a Mandiner birtokába, egy csalódott párttag jóvoltából. Eszerint a balliberális különítményt súlyos konfliktusok terhelték meg. Mint írják, az ülés első napirendi pontjának egyik része a „kampányvezető beszámolója” volt. A Momentum kampányát ekkor még Zaránd Péter irányította, és éppen az ő személye adta a konfliktus alapját. A párt kommunikációs csapatának tagja, Papp Gergő és néhány szövetségese, akik a kampányvezető leváltását sürgették.

Ahogy arra a cikk rámutat: a Momentum ekkor számos problémával küzdött. 2017 februárjában alakult párttá, nyáron pedig megrendezték a Nyitás fesztivál nevet viselő táborukat, amely anyagilag óriási bukás volt a pártnak. Mint Zaránd Péter a jegyzőkönyv szerint elmondta: a pártnak nemhogy nem volt pénze, de 15 millió forintos mínuszban voltak. Zaránd azt is sérelmezte, hogy bár egy belső vizsgálat megállapította, kik okolhatóak a párt rossz anyagi helyzete miatt, ám ennek semmilyen következménye nem lett.

A vizsgálat a kommunikációs csapat vezetőjét, Papp Gergőt jelölte meg felelősként, de őt semmilyen szankció nem érte. Ahogy arra a portál rámutat, Zaránd Péter és Papp Gergő között akkor már egy ideje komoly ellentét volt. Történt ugyanis, hogy az elnökség megkérte a kampányvezetőt, váltsa le a kommunikációs csapat általa inkompetensnek tartott tagjait. Zaránd pedig ezt meg is tette, többek közt Gyuris Dórát, Papp Gergőt és Pencz Andrást is elküldte a csapatból.

Válaszul Papp, Pencz, Gyuris, Tölcsér és még páran kampányolni kezdtek a párton belül, és írtak egy újabb petíciószerű levelet, amelyben Zaránd leváltását követelték.

Mindezt a kampányvezető által a jelöltállítással kapcsolatban elkövetett hibákkal indokolták, amelyeket Zaránd egyébként az ülésen beismert. Az elnökség azonban ekkor még egyöntetűen azon a véleményen volt, hogy a kampányvezető hibázott ugyan, de nem egyedül, és nem akkorát, hogy ez okot adna a lecserélésére. A petíciót azonban a pártból sokan aláírták, így valóban nagy nyomás nehezedett az elnökségre, amely ekkor még amellett volt, hogy kifejezik a szakmai kritikájukat Zaránd Péterrel szemben, de megtartják.

A Momentum elnöksége a levél nyilvánosságra kerülését követően egyeztetett a kérdésről, és 4:1 arányban Zaránd Péter maradása mellett döntöttek. Soproni Tamás, Dukán András Ferenc, Orosz Anna és Cseh Katalin is az elnökkel szemben foglalt állást. Erre Fekete-Győr András közölte, ebben az esetben lemond a pártelnöki posztról. 

Ez sokkolta a többieket, akik ezt követően a pártelnök nélkül leültek megbeszélni a dolgot. Cseh Katalin és Orosz Anna különösen érzékenyen reagált, utóbbi el is sírta magát. Nem meglepő, hogy a zsarolás hatására az ügyben döntő szavazáson végül épp ők ketten változtatták meg a döntésüket, és szavaztak Zaránd leváltása mellett, így 3:2 arányban nyertek: Fekete-Győr elérte a célját.

Az eredeti cikk ide kattintva érhető el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.