A nagy baloldali kínai svindli

A Gyurcsány-kormány több minisztériuma is érintett lehetett az elmaradt nagy baloldali keleti nyitásban.

A 2002 és 2010 között regnáló baloldali–liberális kormányok Kína-politikára vonatkozó elképzeléseit – a magyarországi kínai tőkebefektetések terén – az a szándék jellemezte, hogy a számukra szimpatikus beruházókat, egyedi kormánydöntésen alapuló támogatások révén hozzák kedvező tőkebefektetői helyzetbe. A támogatható beruházások köréről is kormányzati szinten születtek a döntések. Az egyedi kormánydöntésen alapuló támogatások amúgy közvetlen, vissza nem térítendő, pénzbeli hozzájárulásokat jelentettek, a 2010 előtti időszakban a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (munkahelyteremtő beruházás esetén a Szociális és Munkaügyi Minisztérium) által nyújtott támogatások formájában. Ebben a körben biztosítani igyekeztek ún. utófinanszírozott támogatásokat is – írja a Tűzfalcsoport.

Feldolgozóipari, turisztikai és K+F beruházásokat, illetve regionális szolgáltató- és logisztikai központok létesítését kívánták támogatni, azonban az elképzelések közül a gyakorlatban kevés valósult meg,

 például a Wanhua kínai vegyipari vállalat beruházói vásárlása (BorsodChem) is csak a 2010-es évek elején, a második Orbán-kormány alatt valósulhatott meg. Az okok között ott lehetett az a fontos körülmény is, hogy míg Kínát a 2000-es évek elejétől a gyors gazdasági fejlődés és idővel tőkefelesleg is jellemezte, Magyarország – jórészt a kormányzat elhibázott közpolitikája miatt – a 2000-es évek közepétől gazdasági és költségvetési gondokkal küzdött. Nem tudott élni az uniós csatlakozás adta lehetőségekkel, 2004 és 2009 között a régión belül leszakadt, 2009-ben pedig a gazdasági világválság 6,6 százalékkal vetette vissza a gazdaságot.

A támogatási érték megállapításának szempontrendszerénél több fontos tényezőt is figyelembe kívántak venni a 2010 előtti kormányok is, így például a volument, a beruházással teremthető új munkahelyek számát, a térségi beszállítói hányadot, a technológiai innovációs szintet, a várható környezeti hatásokat.

Azonban a baloldali–liberális kormányok idején a kedvezőtlen gazdasági körülmények nehezítették a beruházások megvalósulását, hiszen Kína a kapacitását úgy kívánta lekötni, hogy a befektetései után valóban hasznot remélhessen.

Kóka János akkori gazdasági miniszter – már 2008, azaz a válság berobbanása előtt – hiába ajánlotta a sanghaji befektetők figyelmébe hazánkat mint az Európai Unión belüli kereskedelmi és befektetési piac meghódításához kiváló hídfőállást, inkább csak nagyívű megállapodások születtek, például a Kínai Márkás Termékek Központjáról, amely végül 2011-ben nyílhatott meg Magyarországon. 2012-ben a Huawei létesített egy európai logisztikai központot azt követően, hogy létrehozta európai ellátóközpontját Magyarországon – olvasható a Tűzfalcsoport oldalán.

A 2010 előtti időszakot főleg a formális politikai döntések, a Kínában tett teátrális látogatások jellemezték, a tényleges eredményeket felmutató beruházási politika, a magyarországi kínai tőkebefektetések tényleges megvalósulása – és a támogatások folyósítása – azonban már 2010 után válhatott gyakorlattá hazánkban. Az Orbán-kormányok a keleti nyitás bátor politikájával vállalták a meghozott gazdasági döntések politikai hozadékát is, a beruházások segítésével, az üzemeltetés és a működtetés támogatásával, valamint a beruházói kötelezettségek éveken át történő ellenőrzésével. Bár a 2010 előtti és utáni, kínai beruházásokat érintő kormányzati politikák hangsúlyai, elképzelései között mutatkoztak hasonlóságok is – a kínai beruházások irányának megszabásában komoly szerepet szántak a magyar államnak –, a polgári-konzervatív kormányok merték vállalni a bátor, ambiciózus külpolitikai irányváltást is az elképzelések megvalósításához. Ennek sikeréhez azonban meg kellett teremteni a gazdasági környezetet, a helyes költségvetési politikát és helyre kellett állítani a nemzeti jegybank és a kormány között szükséges együttműködés egészséges egyensúlyát.

Érdekesség azonban, hogy egy nagy baloldali keleti nyitás képe rajzolódik ki az egyik nagy könyvvizsgáló cég szakmai anyagában.

Már a 2010 előtti beruházási tervekben is kedvezményezett régióként szerepelt például Észak-Magyarország és Észak-Alföld, amelyeket különösen érzékenyen érintettek a vissza-visszatérő válságok, gondoljunk csak Borsod-Abaúj-Zemplén vagy Heves megyére. Azonban a baloldal által folyamatosan kritizált kül- és külgazdasági politika meghozni látszik gyümölcsét, például Borsod-Abaúj-Zemplén megye ipari teljesítménye az elmúlt évtizedben meredeken, csaknem a háromnegyedével (72 százalékkal) nőtt, és a munkanélküliség ez idő alatt harmadára csökkent. Ma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van a hetedik legtöbb külföldi befektetett tőke a magyar megyék sorában.

2020 végére Magyarországon a kínai beruházások összértéke meghaladta az ötmilliárd dollárt, és a kínai vállalatok ekkor már több mint 15 ezer magyar munkavállalót foglalkoztattak.

Az egyes nemzetközi felmérésekben a hitelekből finanszírozott infrastrukturális projektek nem tartoznak a közvetlen külföldi befektetések (FDI) kategóriájába, hiszen például hazánk fogadó országként is végrehajthat beruházást Kínából érkező hitelből. A mostani legjelentősebb projekt kínai–magyar viszonylatban a Budapest–Belgrád vasútvonal felújítása, amelyen keresztül a görögországi Pireusz kikötőjét megvásárló Kína szállíthatna árut Európába. A vasúti projektet Kína, Magyarország és Szerbia miniszterelnöke jelentette be Kína és a közép- és kelet-európai országok vezetőinek bukaresti találkozóján, még 2013 novemberében, az itthoni beruházást a harmadik Orbán-kormány határozta el 2014-ben, a magyarországi szakasz felújítására a nyertes konzorciumot pedig 2019-ben hirdették ki – írja az oldal.

A teljes cikk ITT érhető el.

Borítókép: unsplash