Jó döntés volt integrálni az Egyenlő Bánásmód Hatóságát

– Az alapvető jogok biztosa intézkedéseivel megteremtette a példamutató működés, a szabályos feladatellátás feltételeit, így a társadalom számára az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladatait jogutódként átvevő Alapvető Jogok Biztosának Hivatala eredményesebben tudja biztosítani az egyenlő bánásmód követelményét – szögezte le az Állami Számvevőszék.

2021. 09. 10. 17:00
2021.04.08. Állami Számvevőszék (ÁSZ) foto: Kallus György/Világgazdaság Fotó: Világgazdaság/Kallus György
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az új szervezeti környezetben jelentősen javult a közpénzügyi helyzet, az Egyenlő Bánásmód Hatóság átszervezésére tett intézkedések pedig indokoltak voltak, ezt a korábbi, 2017–2019 közötti időszakra vonatkozó számvevőszéki ellenőrzés során feltárt hiányosságok is igazolják – egyebek mellett ez olvasható az Állami Számvevőszék (ÁSZ) minap közzétett jelentésének megállapításaként. A szervezet az Egyenlő Bánásmód Hatóság integrálásának folyamatát is vizsgálta, amelynek a feladatait az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala vette át.

Fotó: Róka László

Méltatlan támadás

Mielőtt részleteiben bemutatnánk az ÁSZ jelentését, térjünk vissza a baloldal támadására, amit tavaly novemberben indított, miután kiderült: a kormánypártok javaslata szerint integrálni kell az Egyenlő Bánásmód Hatóságot az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalába. A Fidesz–KDNP az álláspontját azzal támasztotta alá, hogy ezzel hatósági jogkört kapna az ombudsman, így szankcionálhatná is a jogsértéseket, mivel ezekre akkor még csak a figyelmet hívhatta fel. 

A baloldal azonnal a jogállamot kezdte félteni és a kormánypártokat támadni. Az integráció az MSZP szerint újabb súlyos támadás az emberi jogokat védő intézményrendszer ellen. Kunhalmi Ágnes a közleményében úgy fogalmazott: Vejkey Imre (előterjesztő) – „álságos indoklása” szerint az egyenlő bánásmódhoz való jog az alaptörvényből ered, az alapjogokat pedig az ombudsman védi, ezért indokolt a hatóságot az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalába olvasztani. A szocialista párt társelnöke mindezt úgy értékelte, ezzel egy újabb független, az emberek megaláztatását, megkülönböztetését akadályozó szervezettől akar szabadulni a Fidesz, az ombudsman alá történő besorolás pedig egyértelműen a jogsértések elhallgatását, a szankciók akadályozását vetítik előre. „Ha ezt a hivatalt is megszünteti ez az autokrata, illiberális kormány, akkor már alig marad olyan független fórum, ahol az emberek az élet bármely területén jogorvoslatot várhatnak.”

Az Országgyűlés igazságügyi bizottságának DK-s tagja Facebook-posztjában azt írta: botrány! Sebián-Petrovszki László szerint az Állami Számvevőszék, az ügyészség, a Nemzeti Választási Iroda, majd legutóbb a Kúria után újabb független intézményt szüntet meg a Fidesz és darál be saját hatalmi gépezetébe.

Az ÁSZ most befejeződött vizsgálata megállapította: helyes döntés volt az integráció. 

Továbbá a jelentés elöljáróban leszögezte: az államháztartás központi alrendszerébe tartozó Egyenlő Bánásmód Hatóság vagyona a nemzeti vagyon része. Magyarország alaptörvénye rögzíti, hogy a vagyonnal való gazdálkodás célja a közérdek szolgálata. Emellett előírja, hogy minden, közpénzekkel gazdálkodó szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni az állami pénzekre vonatkozó gazdálkodásával, amit az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni.

Hiányosságok

Az Állami Számvevőszék ellenőrzése megállapította, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság számviteli politikája, valamint számlarendje 2017 és 2019 között tartalmilag nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. A számlarend kötelező tartalmi elemeinek hiánya a számviteli alapelveknek megfelelő könyvvezetést, beszámolókészítést akadályozta. Az eszköz- és készletgazdálkodás szabályait belső szabályzatban nem rögzítették. Mindezek alapján a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelő könyvvezetéshez és beszámoló elkészítéséhez szükséges alapvető szabályozási keretek, a vagyonnal való felelős és szabályszerű gazdálkodás feltételei nem voltak biztosítottak. Mindezen hiányosságok következtében az említett időszakban az Egyenlő Bánásmód Hatóság nem biztosította a vagyon szabályszerű nyilvántartása, számbevétele és védelme érdekében szükséges szabályozási kereteket, a szabályszerű könyvvezetés és a vagyongazdálkodás alapvető feltételei nem álltak fenn.

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság a 2017–2018 közötti időszakban a vagyon kimutatását szabályszerűen biztosította, a mérleg tételeit leltárral alátámasztotta. 2019-ben a vagyon védelme és kimutatása nem volt biztosított, mivel a hatóság a vagyoncsökkenésről a törvényi előírás ellenére nem állított ki számviteli bizonylatot.

A feltárt hiányosságok következtében a nemzeti vagyon értékének megőrzése, a vagyon védelme és a vagyonnal való elszámoltathatóság alaptörvényi követelményeit az Egyenlő Bánásmód Hatóság nem biztosította.

Megszűnt törvénytelen gyakorlat

Az ÁSZ az ellenőrzése során feltárt jogszabálysértő gyakorlat megszüntetése érdekében figyelemfelhívó levéllel fordult az Egyenlő Bánásmód Hatóság jogutódjának vezetője, az alapvető jogok biztosa felé, ezzel lehetőséget nyújtva arra, hogy az ellenőrzött időszakot követően helyreállítsa a szabályszerű működést és gazdálkodást, és erről az Állami Számvevőszék elnökét értesítse.

Mindezek alapján az ellenőrzött időszakot követően az alapvető jogok biztosa intézkedéseket tett a feltárt jogszabálysértő gyakorlat, a szabálytalanságok megszüntetésére. Ennek eredményeként csökkentek a kockázatok a nemzeti vagyon értékének megőrzésére, a vagyon védelmére és a vagyonnal való gazdálkodás elszámoltathatóságára és átláthatóságára vonatkozóan, a közpénzügyi helyzet pedig jelentősen javult.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.