A forradalom fővárosi bölcsője a Műegyetem volt, ahol a hallgatók 1956. október 22-én 16 pontban foglalták össze, s öntötték végső formába a szegedi egyetemisták által már két nappal korábban megfogalmazott követeléseiket, melyek a szabadságharc elérendő célkitűzéseinek tekinthetők. Ilyen volt a többi között a megszálló szovjet csapatok kivonulása, a többpártrendszer bevezetése, általános, egyenlő és titkos választójog kidolgozása, illetőleg új kormány alakítása az országot 1953 és 1955 között egyszer már vezető Nagy Imrével az élen. A 16 pont kihirdetésének estéjén a roma származású Cziffra György zongoraművész játszotta Bartók Béla II. zongoraversenyét a Zeneakadémián. A rákosista kényszermunkatábort megjárt, és a szabadságharc leverése utáni nyugati emigrációja idején világhírűvé vált zenész játéka sokak szerint meghatározta a forradalom hangulatát, maga Cziffra az Ágyúk és virágok címet viselő visszaemlékezésében ekképpen fogalmazott az akkor történtekről: „Valójában ez a közönség kicsiben leképezte a népet, mely torkig volt már a rendszer túlkapásaival, melynek dicsőséges hadtestei immár tizenegy éve elfelejtettek hazamenni. Ez a zene, mely látszólag őrült komplexitása ellenére maga a rend, igazi önfeladást követelt meg, s hatására úgy tört ki a taps a közönségből, mint az olvadt láva. Ez a mintegy kétezer, rendszerint fegyelmezett ember most a magyar himnuszt skandálva tódult ki a koncertteremből, s a környező utcákon és sugárutakon letépett mindent, amit a nemzetiszínen kívül mást is talált. A nép felkelt…” – írta a corvinak.hu-n megjelent véleménycikkében Gali Máté az MCC Társadalom- és Történelemtudományi Iskola kutatótanára.
Az október 24-ével kezdődő fegyveres ellenállásban a romák jóformán minden nagyobb felkelőcsoportban, így például a Corvin közben, a Széna téren, vagy éppen a Baross téren is képviseltették magukat. A forradalmárok szociológiai hátterét behatóan vizsgáló történész, Eörsi László kutatásai alapján a felkelők nagy része a fiatal korosztályhoz tartozott, s bár voltak közöttük értelmiségiek és egyetemisták, a többségük az alsóbb társadalmi rétegekből érkezett, a kilenctizedük fizikai munkából élt. Nem volt rájuk jellemző a kirekesztés, ezért 5–10% között mozoghatott soraikban a romák aránya, akik hasonló szociális helyzetben voltak, mint a szabadságharcosok túlnyomó része. A cigányellenesség teljes hiányát támasztják alá a szabadságharc egyik emblematikus helyszínén, a Corvin közben idővel főparancsnokként szolgáló erdélyi örmény származású Pongrátz Gergely szavai is, aki a Corvin köz 1956 című emlékiratában így fogalmazott: „Akinek fegyvere volt, és az egyetemi 16 pontért harcolt – az bajtárs volt”.