Benkő Tibor: A nemzeti haderő a katonák lojalitásán is múlik

Az Európai Unión és a NATO-n belüli helytállás mellett a nemzeti haderő fejlesztése a legfontosabb feladat a visegrádi országok számára – derült ki a visegrádi négyek (V4) védelmi minisztereinek kétnapos találkozóját lezáró sajtóeseményen Erdőbényén, ahol a magyar V4-elnökség ideje alatti további együttműködésről írtak alá megállapodást.

Kerékgyártó György
2021. 10. 01. 14:03
V4 védelmi miniszterek találozója Fotó: Kurucz Árpád Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A nemzeti védelmi képességek fejlesztése kiemelt feladat 

– mondta el Benkő Tibor a V4 védelmi minisztereinek kétnapos tárgyalássorozatát lezáró sajtóeseményen október 1-jén Erdőbényén. A másik három visegrádi ország részéről Wojciech Skurkiewicz Lengyelország, Jaroslav Naď Szlovákia, Jan Havránek Csehország képviseletében volt jelen az eseményen.

Benkő Tibor a megbeszéléssorozatról elmondta, több témát érintett, amelyek közül kiemelkedik az említett képességfejlesztés. A honvédelmi miniszter úgy fogalmazott, mind a négy ország az unió és a NATO erős szövetségi rendszerében működik, és egyik sem kérdőjelezi meg ennek a szövetségnek az erejét, de azt is szem előtt kell tartani, hogy a szövetség erejét a nemzeti haderők összessége adja. 

Ezután Benkő megemlítette, hogy a V4-országok védelmi stratégiájában fontos helyre került az úgynevezett hibrid hadviselés, ezen belül is a kiberhadviselés. 

Továbbá szólt arról is a miniszter, hogy a tárgyaláson hosszan elemezték az afganisztáni részvételt, illetve a kivonulás okait. Erre azért van szükség – mondta –, mert rengeteg tapasztalatot adhat az afrikai missziók számára, ugyanis a visegrádi országok érintettek a Takuba küldetésben, valamint a Száhel-övezet műveleteiben. A politikus hozzátette: 

nagyon fontosak továbbá azok az eredmények is, amelyeket Magyarország a migrációs nyomás csökkentésében tudott felmutatni. Lengyelország most kénytelen zárni a határok egyes szakaszait, sokat számít a magyar tapasztalat.

Ezután a magyar védelmi képesség fejlesztésének három területét emelte ki a miniszter: a Magyar Honvédség rendelkezik olyan mozgó hadi biológiai laboratóriummal, amelyet a NATO-műveletekben is alkalmazni tud. Emellett nagyon fontosnak tartja Benkő Tibor a fejlesztések innovációs hátterének erősítését, illetve a hazafias nevelést a hadseregben. Mint mondta, a nemzeti hadsereg ereje a katonák lojalitásán is múlik.

Jaroslav Naď két olyan területet említett az előbbieken kívül, ahol egyre erősödő V4-együttműködés mutatkozik meg, ezek közül az egyik a katonai orvoslás. A szlovák politikus emlékeztetett, hogy ez sokat segített a Covid elleni küzdelemben is. Emellett a közös lőszerbeszerzések is egyre sikeresebbek. Cseh kollégája, Jan Havránek azt emelte ki, hogy a V4-országoknak egyszerre kell helytállniuk az Európai Unió és a NATO szövetségi rendszerében. Végül Wojciech Skurkiewicz arról beszélt, örül, hogy a korábbi lengyel elnökség néhány projektjét a magyar elnökség tovább viszi, majd megemlítette, jól halad annak a V4 harci egységnek a felállítása, amelynek 2023-tól kell késznek lennie az Európai Unió védelmére. 

Borítókép: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.