Századvég: A DK átvette a vezetést a baloldalon

Az elmúlt időszakban valamennyi balliberális erő igyekezett a saját súlyát növelni a „szövetségesei” rovására. A jelek arra mutatnak, hogy e küzdelem legnagyobb nyertese Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció, melynek vezető szerepe a baloldali tömbön belül napjainkra megkérdőjelezhetetlenné vált – adta hírül friss kutatási eredményeit a Századvég.

Magyar Nemzet
Forrás: Századvég2021. 10. 12. 20:44
GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2021. augusztus 29. Gyurcsny Ferenc, a prt elnke, volt szocialista miniszterelnk beszdet mond a Demokratikus Koalci (DK) XI. kongresszusn s ellenzki elvlasztsi kampnynyit rendezvnyn a Kongresszusi Kzpontban 2021. augusztus 29-n. MTI/Mohai Balzs Fotó: Mohai Balázs
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A korábbi kutatások relatív kiegyensúlyozottságot mutattak a baloldalon, az elmúlt másfél évben azonban ez jelentősen megváltozott, az arányok eltolódtak. 

Ennek a folyamatnak egyértelmű nyertese a Demokratikus Koalíció (DK), míg a vesztese az MSZP–Párbeszéd, amely teljesen elveszti jelentőségét 

– olvasható a Századvég legfrissebb kutatásában. 

A kiadott közlemény szerint 

  • a volt miniszterelnök pártját az ellenzékiek 32 százaléka támogatná egy most vasárnap tartandó országgyűlési választáson, míg 2020 januárjában mindössze a 15 százalékuk nyilatkozott így.
  • A Jobbikra az ellenzéki orientációjú választópolgárok 18 százaléka, a Momentum Mozgalomra a 14 százalékuk szavazna. Ez az arány 2020 januárjában a Jobbik esetében 16, a Momentumnál 27 százalék volt.
  • Az MSZP–Párbeszédre a baloldali összefogást támogatók hat százaléka, az LMP-re a négy százalékuk voksolna. Tavaly januárban a szocialista párt kilenc, az LMP öt százalékra számíthatott volna ebben a választói csoportban.
  • Más létező pártot jelenleg a baloldaliak 15 százaléka támogatna.

Érdekesség, hogy 2020 elején a Momentum Mozgalom volt a legnépszerűbb erő a baloldali táborban, viszont 2021 őszére a Demokratikus Koalíció a politikai generációváltás ígéretével fellépő Momentumot is jelentősen visszaszorította.

A számokon túl a Századvég azt is megállapítja, hogy Gyurcsány Ferenc egyszerűen kihasználta pártja személyi, anyagi és szervezeti erőfölényét, és lassan a „szövetség” győztesévé vált. A kutatás szerint a Demokratikus Koalíció által előzetesen megkötött paktumok, az intenzív kampánytevékenységük, illetve a visszaléptetések eredményeként a baloldali előválasztáson Gyurcsány Ferenc jelöltjei győztek a legtöbb egyéni körzetben, továbbá a balliberális oldal számára – a 2022-es országgyűlési választások szempontjából – kedvezőbb körzetek közül a legtöbbet szintén a DK szerezte meg. A Századvég ennek alapján feltételezi, hogy a következő ciklusban a Demokratikus Koalícióé lesz a legnagyobb baloldali frakció az Országgyűlésben, így Gyurcsány egyik legfőbb stratégiai célja – a jelek szerint – teljesülni fog. 

Ugyancsak elgondolkodtató, hogy a DK-n kívüli balliberális erők azáltal, hogy szövetkeznek Gyurcsány Ferenccel, végső soron a saját szavazóbázisuk fokozatos lemorzsolódását idézik elő, miközben hozzájárulnak az exkormányfő visszatéréséhez

– teszik hozzá.

A kérdés az, hogy mennyien szavaznának egy most hétvégére kiírt választáson a baloldali koalíció pártjaira. A Századvég szerint a DK a baloldali szimpatizánsok körében egyértelműen 51 százalékot meghaladó támogatásra tenne szert. „Ebben a választói csoportban a Momentum támogatottsága 14, a Jobbiké 11 százalék. Az önbesorolásuk szerint baloldaliak tíz százaléka az MSZP–Párbeszédre, három százalékuk az LMP-re szavazna. Más létező pártot a baloldali megkérdezettek hat százaléka támogatna” – fogalmaz a közlemény.

Mindez lefordítva annyit jelent, hogy a baloldali szavazóknak nem marad más választásuk, mint a Gyurcsány-pártot támogatni, ugyanis a DK-n kívül a koalíció valamennyi tagja erőtlenné, súlytalanná vált, esélytelenné egy választási győzelemre. 

A Századvég szerint egyértelmű: „A fokozatosan gyengülő balliberális pártokról leszakadó szavazókat tehát sikeresen integrálta a Gyurcsány-párt, amely körülmény előrevetíti, hogy az országgyűlési választásokig hátralévő fél évben a baloldalon vitathatatlanul Gyurcsány Ferenc szava lesz a döntő. Másképpen fogalmazva: a Demokratikus Koalíció egy lépéssel közelebb került a 2010 előtti szocialista politika feltámasztásához.”

(A borítóképen Gyurcsány Ferenc, fotó: MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.