„Kassa, Felvidékünk gyöngyszeme, ismét magyar”

November 11-én került sor a felvidéki bevonulás ünnepélyére Kassán, ahol szinte egy gombostűt sem lehetett leejteni, annyi ember várta a kormányzót.

A város virág- és zászlóerdőben pompázott, s a különvonatokon és autóbuszokon számtalan anyaországi magyar is érkezett. Pontban 11 órakor a budai Citadellán huszonegy ágyúlövés köszöntötte a Felvidék hazatérését, a kassai Szent Erzsébet dóm nagyharangja mellett az összes magyarországi templom harangja megkondult, és tízezrek borultak térdre, hogy hálát adjanak a Fennvaló ajándékáért.

A kassai dóm melletti dísztribünhöz dr. vitéz ómoraviczai Imrédy Béla miniszterelnök kíséretében érkezett meg a kormányzó hitvese és gyermekei, azután a kormány, a tábornoki kar tagjai, a felsőház és a képviselőház küldöttei, József királyi herceg, a diplomaták, valamint a felvidéki magyarság képviselői: nemesmiticzi vitéz Jaross Andor, gróf galántai Esterházy János és Szüllő Géza, de ott volt a magyar revízió külhoni patrónusa, Lord Rothermere is.

Márai Sándor, a Pesti Hírlap tudósítója is megindultsággal írt a magasztos pillanatokról: „(…) Horthy Miklós kormányzó leszáll lováról és fogadja Imrédy miniszterelnök tisztelgését. A kormányzó, mint mindig hivatalos és ünnepélyes alkalmakkor, tengerészi díszegyenruháját viseli; az arca komoly és nyugodt, csak pillantásában, éles sugarú, tiszta, határozott nézésében van valamilyen fátyolos köd, a meghatottság köde. E pillanatban Kassa népe, az ünneplők és a névtelen közönség nem tud betelni a kormányzó nevének éltetésével. Ez a »Horthy! Horthy!« nem egyszerű üdvözlés; ez a pillanat, amikor egy nép üdvözli szabadítóját, s utoljára így talán csak Rákóczi Ferencet üdvözölte Kassa és Felső-Magyarország népe az utcákon. (…) Horthy Miklós ott állt a ledöntött kassai Honvéd-szobor talapzata előtt, s birtokba veszi a felszabadított várost.”

Horthy Miklós kormányzó Kassán. Képeslap (Babucs Zoltán gyűjteménye)

A miniszterelnök köszöntötte a díszemelvényen helyet foglaló kormányzót: „Főméltóságú Kormányzó Úr! Magyar testvéreim! Kassán vagyunk, Kassa, a legendás történelmi hely, Felvidékünk gyöngyszeme, ismét magyar. Szent csodálkozással nézünk körül: igaz-e az annyiszor megálmodott álom, hogy itt áll a históriától terhes falak között a büszke magyar hadsereg és élén a Hadúr, hogy itt tündököl az ország sorsának annyi intézője, hogy a kassai dómból tör fel egek felé a hálaima, a Gondviselés Szent István-évi ajándékáért. Itt ölelkezik ma a Felvidék ezernyi próbát becsülettel kiállott népe, a trianoni börtönráccsal tőle húsz éven át elválasztott kilencmilliónyi magyarsággal. Ma itt van lélekben velünk az egész ország. Szívdobogva és könnyes szemmel hallgatja a kassai harangok zúgását és velünk együtt éli ennek a nagy magyar ünnepnek minden pillanatát. Ó, hogy tudunk mi, magyarok, örülni egymásnak. Hogy tudunk örülni ennek a várva-várt percnek, amikor nincs különbség magyar és magyar között, amikor nem a közös veszély félelme, hanem a találkozás közös, felülmúlhatatlan gyönyörűsége terel össze minden magyart, amikor lehámlik a lelkekről minden máz és a magyar lelkek az Istenadta, Isten akarta megértésben feledkeznek egymásba. Ó, bár feledtetne ez az ünnep, ez az egymásra találás mindent, ami széthúz, ami szétforgácsol, erőtlenít és pusztít, bár döbbentene rá e pillanat nagyszerűsége, hogy megtaláljuk egymás lelkét, azt, ami egyesít, ami összetart, ami erősít és gyarapít. Ma az újonnan rajzolt határok között 10 millió lélek él, dolgozik, küzd és ha kell, vérzik a hazáért. Ennek a tízmillió magyar léleknek a köszöntését tolmácsolom, tízmillió lélek hűségét, hódolatát nyújtom át Főméltóságú Kormányzó Urunknak! Köszönjük Főméltóságodnak mindazt, amit értünk tett, köszönjük a húsz esztendőt, köszönjük a mai napot és kérjük az Egek Urát, áldja meg és ajándékozza meg továbbra is egészséggel, bölcsességgel, éleslátással, fajtájának jövendőjébe vetett törhetetlen hittel és bizalommal, hogy még hosszú-hosszú éveken át vezessen minket a magyar becsület és magyar igazság keresésének útján. Nagybányai Horthy Miklós, Magyarország Főméltóságú Kormányzója éljen!”

Ezt követően Kassa polgármestere, nemes bányavölgyi Tost László emelkedett szólásra, aki beszédében kijelentette: „Ebben a magasztos pillanatban, amikor itt Főméltóságotok előtt bemutathatom Kassa őslakos polgársága nevében hódolatunkat, köszönöm Főméltóságodnak, hogy lehetővé tette nekünk a mai napon azt, hogy az ősi város falai között üdvözölhessük. Hosszú, nagyon hosszú volt ez a húsz esztendő és még ezelőtt fél évvel remélni sem mertük, hogy ma már olyan ünnepünk lesz Kassán, amilyen ünnepe Kassának talán csak 1706-ban volt, amikor a Nagyságos Fejedelem vonult be ide az első országgyűlésre. Mély hódolattal jelenthetem Főméltóságodnak, hogy ezalatt a húsz év alatt Kassa őslakos polgárságából egyetlenegy sem akadt, aki a magyar szellem hitében megingott volna. Mi magyarok voltunk, magyarok vagyunk és magyarok is maradunk.”

A szlovák Csárszky József (Jozef Čársky), Kassa katolikus püspöke a visszatért országrész katolikus egyháza és hívei nevében magyarul és szlovákul köszöntötte a kormányzót, majd Fehér Miklós volt szenátor beszélt, azután a felvidéki anyák, asszonyok és leányok köszöntőjét tolmácsolta Pausz Béláné a kormányzó és hitvesének.

Gróf Esterházy János beszédében a határokon kívül rekedt felvidéki magyarok nevében szólott: „Maradtunk magyarok odaát a határokon túl, akiknek az élére állok és ígérem azt, hogy átmentem őket és meg vagyok győződve, hogy amint minket, magyarokat, erős keresztény érzések fűtenek, szlovák testvéreink ugyancsak az Istenbe vetett hitnek köszönhetik, hogy meg tudták élni, hogy most kezdenek felszabadulni. Mi, ottmaradt magyarok, ígérjük Főméltóságodnak, hogy kezet adunk az ott élő szlovák testvéreinknek és velük együtt dolgozunk egy szebb jövőért… Az ideát lévő magyaroktól pedig azt kérem, hogy az idecsatolt szlovákok nemzeti érzéseit tartsák a legmélyebb tiszteletben, engedjék meg, hogy ugyanúgy élhessenek itthon, mint ahogy mi követeljük, hogy ott élhessünk.”

A köszöntések elhangzását követően Horthy Miklós lépett a mikrofonhoz: „Hálát adok az isteni Gondviselésnek azért, hogy Kassa városának dicső történelmi emlékekkel megszentelt falai közé, a magyar Felvidék nemzeti kultúrájának ősi földjére léphettem. Ami még néhány hónapja csak távoli remény, hetekkel ezelőtt csupán aggódó bizakodás volt, az a közelmúlt napokban bizonyosság és ma végre élő valóság lett. Ezért, hogy ez megtörténhetett, különös hálát érzünk a baráti nagyhatalmak és azok vezető államférfiai iránt. Vállalták a döntőbíró szerepét és ezáltal néhány óra alatt rendezték azt a kérdést, amely – noha mindenki belátta tarthatatlanságát – 20 év alatt nem tudott megoldást nyerni. Nehéz és kényes volt a szerep vállalása, mert a döntőbíró mindig csak az igazságot keresheti. Pártatlan kell hogy legyen és nem kedvezhet senkinek, legkevésbé barátjának. Sorsdöntő napjainkban hagyományos baráti együttérzéssel állott mellénk a nemes lengyel nemzet. A mai ünnepnapon erre is őszinte hálával gondolunk. Meleg szeretettel öleljük magunkhoz hazatért felvidéki testvéreinket. Az elnyomatás és az üldöztetések dacára emelkedett szellemben, hittel és bizalommal álltak helyt a magyarsághoz való hűséges ragaszkodásban. Ezzel a mi nagy küzdelmünkben részt vállalva, nagymértékben könnyítették meg nehéz munkánkat. Húsz év múló pillanat egy nemzet életében, de annak a nemzedéknek, amely azt végigszenvedte, egy örökkévalóságot jelentett – a ránk kényszerített határokon innen és túl. Ennek a keserves időnek tanulságait le kell vonnunk. A házat ugyanis felgyújtani könnyű, de nehéz azt újra felépíteni. A Szent István évére esik a magyar igazság győzelmének első eredménye. A nagy király hagyományaihoz képest, az ő elgondolásainak szellemében fogadjuk az új határokon belül nem magyar fajú testvéreinket is. Régi otthonukat találják meg az egymás mellett kiontott vérrel annyiszor öntözött közös hazában. A magyar kenyér mellett a magyar szívek szeretete várja itt őket. Ez biztosítja részükre nyelvük és kultúrájuk teljes szabadságát. Minthogy ezen a vidéken szlovákok is laknak, néhány szót szólok hozzájuk nyelvükön.”

Államférfiúi nagyságáról tett tanúbizonyságot, amikor békejobbot nyújtva a „derék tót atyafiaknak”, anyanyelvükön szólt hozzájuk: „Bár nem bírom a szlovák nyelvet, de a haditengerészetnél töltött szép éveim egyik eredményeként horvátul beszélek és így a szláv nyelvek nem teljesen idegenek nekem. Meleg szeretettel üdvözöllek benneteket, akik e napon visszatértek ezeréves hazátokba. Kenyeret adó földjét nemcsak együtt munkáltátok, de együtt védtétek is. Legyetek meggyőződve, hogy az egész magyar nemzet megértő szeretete biztosítani fogja részetekre életszínvonalatok emelésén kívül a szlovák nyelv és kultúra teljes szabadságát is.” Végül a következő gondolatokkal zárta beszédét: „Amidőn köszönetet mondok a szívek lelkes öröméből fakadt meleg üdvözlésért, arra kérek mindenkit, hogy merítsen erőt a jövő küzdelmeihez a magyar igazság átütő erejéből, amely az első alkalommal – a történelemben példa nélkül álló módon – már vér nélkül is győzedelmeskedni tudott.”

A képeslap hátoldala emlékbélyegzővel (Babucs Zoltán gyűjteménye)

A kormányzói pár az előkelőségek kíséretében, a gyalogos testőrök sorfala között vonult a Szent Erzsébet-dóm felé, miközben az ünneplő tömeg a Himnuszt énekelte. A templom ajtajában nemes bányavölgyi Tost Barna plébános – a polgármester testvére – mondott rövid beszédet: „Alleluja, hála legyen az Istennek. A keresztre feszített Magyarország feltámadásának hajnalán a legmélyebb hódolattal üdvözlöm Főméltóságú Kormányzó Urunkat, amikor belép velünk együtt Árpád-házi Szent Erzsébet négyszáz éves templomába, amikor belép, hogy a kassai szent vértanúk ereklyéi előtt, a nagy fejedelemnek hamvai felett hálát adjon velünk együtt és minden magyar szívvel együtt a Mindenható Istennek azért a nagy kegyelemért, hogy irgalmas volt hozzánk, szenvedő magyarokhoz, és meghallgatta buzgó imáinkat, – amikor belép ebbe a templomba, hogy szívünk boldog érzelmével hálát adjunk a mi mennyei Atyánknak. A zsoltár is azt mondja, hogy az irgalmasság és az igazság találkozott és az igazságosság és a béke megcsókolta egymást. Ezzel a hódolatteljes csókkal üdvözlöm Főméltóságú Urunkat és mély hódolattal kérem, hogy atyai csókját adja minden elszakított, szenvedő magyarnak, akik most visszatértünk az anyaországhoz, és fogadjon minket atyai szeretetébe és velünk együtt köszönje meg hálás lélekkel a Mindenható Istennek ezeket a boldog perceket, ezt a feltámadási hajnalt, amelyet az ő irgalmas kegyelméből elértünk. Isten hozta Főméltóságú Kormányzó Urunkat, Főméltóságú Asszonyunkat és minden magyar testvérünket. Éljen a Kormányzó Úr!”

A Te Deumot Serédi Jusztinián esztergomi hercegprímás intonálta, ezt követően a kormányzó feleségével és kíséretével együtt II. Rákóczi Ferenc sírja előtt rótta le kegyeletét, majd visszatért a Mária téri díszemelvényre, hogy onnan szemlélje meg a miskolci 19. gyalogdandár bevonuló csapatait. Az MTI tudósítása szerint „háromnegyed egy órakor megkezdődött a honvédség díszmenete a folyamőrség zenekarának indulói mellett. Amikor feltűnt a díszmenet élén haladó lovastisztek csapata. A közönség percekig ünnepelte a magyar honvédséget. A lovastisztek után következett a ludovikások csapata, majd a nehéz géppuskások, kerékpárosok és a honvédség többi alakulatai. A díszmenet másfél óra hosszat tartott.”

A szerző Babucs Zoltán, a Magyarságkutató Intézet ügyvivő szakértője

Borítókép: Horthy Miklós kormányzó Kassán. Képeslap (Babucs Zoltán gyűjteménye)