Eleinte a néprajz iránt érzett elkötelezettséget, belépett a Néprajzi Társaságba, amelynek hamarosan főtitkára lett. Néprajzi munkásságának egyik fő területe a samanizmus kutatása volt. Az Ethnographia folyóiratban 1908-ban megjelent A samánizmus fogalma és jelenségei című nagyszabású tanulmánya mellett lefordította és kiegészítette Julius Krohn befejezetlen művét, amelyet A finnugor népek pogány istentisztelete címmel publikált. 1903-tól fogva a finn és az észt területekre vezető tucatnyi tanulmányútja során nemcsak a szellemi néprajzzal foglalkozott, hanem jelentős mennyiségű tárgyi anyagot is gyűjtött a Néprajzi Múzeum számára. Sebestyén Gyulával szervezte a Folklore Fellows néphagyománygyűjtő mozgalom magyar ágát.
Munkásságának tulajdonképpeni ars poetica-ja az Etnograhia folyóirat 22. számában megjelent Kalevipoeg-cikkének legelején található:
A magyar néprajzi tudomány terén már többször hangoztattuk azt a sok teendőt, melynek betöltése a nagy ural-altáji népcsalád kebelében a legműveltebb s aránylag kedvezőbb helyzetben élő magyarságot Európa színe előtt kötelezi a vele közelebbi vagy távolabbi rokonságban lévő népek mindennemű szellemi kincsének felkutatása, egybegyűjtése, ismertetése és feldolgozása körül.
1920-ban lemondott főtitkári posztjáról, és ezzel párhuzamosan a néprajzi tevékenység is egyre csökkenő szerepet játszott munkásságában. Azonban Kerezsi Ágnes jellemzése jól illusztrálja addig elvégzett munkájának jelentőségét:
Annak ellenére, hogy Bán Aladár élete hátralevő részében, csaknem 40 éven keresztül már nem foglakozott néprajzi tevékenységgel, az ezt megelőző 2 évtized alatt mind elméleti munkáival, mind tárgygyűjtésével olyan értéket alkotott, melyek napjainkig forrásul szolgálnak a néprajzkutatóknak.
1920-ban új szívszerelmet talált a munkásságában. Ez évben intenzíven bekapcsolódott a Turáni Társaság tevékenységébe, betöltötte a társaság alelnöki posztját, és egyúttal a társaság Finn-Észt Intézetének vezetője volt. 1921-től, vagyis a 4. szám megjelenésétől fogva, a Turán című folyóirat szerkesztője, illetve felelős szerkesztője lesz. Előbb Pröhle Vilmossal, később Cholnoky Jenővel és Pekár Gyulával együtt végzi a kiadvány szerkesztési feladatait. A Turán a Turáni Társaság lapja volt, amelynek nevében zárójelben ott állt a Magyar Néprokonsági Egyesület kitétel. Akkoriban azonban a néprokonság és a nyelvrokonság még nem voltak antagonisztikus fogalmak, ráadásul akkor a finneket például éppolyan természetességgel sorolták a turáni népek közé, mint a mongolokat vagy a törököket. A Turán szerkesztői posztján egyébként mind elődjeként, mind utódjaként előfordult más jeles uralista is, a 2. szám szerkesztője, a 3. szám társszerkesztője a Kalavela finn eposz fordítója, Vikár Béla volt, egyik utódja pedig a jeles esztológus, Virányi Elemér.