125 éves az Iparművészeti Palota

1896. október 25-én avatták fel az Iparművészeti Múzeum gyűjteményének otthont adó Üllői úti palota épületét.

A 19. századi Európában a kézműipart háttérbe szorító gyáripar tevékenysége folytán a piacokat ellepték az alacsony kvalitású tömegtermékek. E jelenség ellensúlyozására a század második felétől kezdve egyre-másra kerültek megrendezésre olyan nagyszabású nemzetközi bemutatók, amelyek az egyes országok műipari színvonalának emelésére, vagy legalábbis a színvonal emelése iránti igény felkeltésére voltak hivatottak.

A magyar népi művészet formakincsét keleti dekorációs megoldásokkal ötvöző Iparművészeti Palota épülete. Forrás: Wikipédia

Szépség, funkcionalitás és minőség – e három dologban lehet összegezni az iparművészet legfőbb törekvését, amely törekvés megvalósítását a kontinens több országában új típusú múzeumok létrehozásával is elő kívánták segíteni.

A világ első iparművészeti múzeuma Londonban létesült 1857-ben South Kensington Museum néven (a mai Victoria and Albert Museumról van szó). 1864-ben nyitotta meg kapuit a bécsi Österreichisches Muzeum für Kunst und Industrie, s hamarosan Magyarországon is megindult a szervezkedés egy hasonló intézmény felállítására. A dolog kezdeményezője a régész és művészettörténész Rómer Flóris volt, aki lelkes támogatóra talált a műgyűjtő Zichy Ödön személyében, azonban nem kellett sokat várni arra, hogy mások is csatlakozzanak az ügyhöz.

1872-ben Trefort Ágoston lett a vallás- és közoktatásügyi miniszter, aki a kultúraközvetítésben kiemelt szerepet szánt a múzeumoknak: ettől kezdve az iparművészet kérdése a politikai döntéshozók elé került, akik meg is szavaztak ötvenezer forintot egy gyűjtemény létrehozására. A következő évi bécsi világkiállításon vásárolt tárgyak képezték a gyűjtemény alapját, amelyet Rómer Flóris és Xantus János hazai háziipari darabokkal egészített ki. Ettől kezdve az anyag folyamatosan gyarapodott, és szükségessé vált egy megfelelő épület a tárgyak elhelyezésére.

Ugyanakkor nemcsak az volt a cél, hogy a gyűjtemény végleges otthont kapjon, hanem egyúttal egy iskolát és szellemi műhelyt is létre akartak hozni. A telket a felépítendő iparművészeti múzeum számára Csáky Albin gróf vásárolta meg, a nyilvános tervpályázaton Lechner Ödön és Pártos Gyula munkája kapta az első díjat. Az ő terveik alapján – bizonyos módosításokat követően – kezdődött meg az építkezés 1893-ban, s három évvel később, 1896. október 25-én adták át ünnepélyes keretek között az új palotát, a magyar szecesszió ikonikus épületét.

A lechneri építészetet sajátos stílus jellemzi: színes ornamentikájú épületein a keleti – elsősorban indiai és perzsa – díszítőművészet jegyei mellett a magyar népi művészet hatása is erőteljesen érvényesül, miáltal egy mással nem összehasonlítható, egyedi formanyelv jön létre.

Ugyanez a sajátos stílus mutatkozik meg Lechner több más alkotásán is, mint például a kecskeméti Városháza épületén, a Földtani Intézet Stefánia úti épületén, vagy a Magyar Államkincstár (egykori Postatakarékpénztár) Hold utcai épülete esetében. Az építész szoros együttműködésben dolgozott Zsolnay Vilmossal, akinek pécsi gyárában készültek azok a majolika, pirogránit és eozin díszek, melyek nagyban meghatározzák Lechner épületeinek karakterét.

Az Iparművészeti Palota avatási ceremóniáján részt vett az uralkodó is, aki egyházi és világi méltóságok, illetve a hazai művészvilág jeles képviselői jelenlétében az épület zárókövének befalazási aktusával zárta le az építési munkálatokat. A zárókő az előcsarnok bal oldali falazatába került beépítésre: Ferenc József ezüst kőműveskanállal cementvakolatot tett a kőre, majd egy ugyancsak ezüstből készült kalapáccsal három ütést mért rá. Utána a többi előkelő is megtette a szimbolikus három kalapácsütést.

Az ünnepség során mondott beszédében Wlassics Gyula közoktatásügyi miniszter ekképp foglalta össze az új iparművészeti palota jelentőségét:

Az épület külső díszével és nagy arányaival mintegy monumentális tanúságot kívánunk tenni a magyar iparművészet művelődési és közgazdasági fontossága és az eddiginél nagyobb stílben megvalósítandó fejlesztése mellett. Múzeumot és iskolát szerves kapcsolatba hoztuk, hogy együttesen az életre legélénkebb kihatással legyenek és felvirágoztassák az igazi, a versenyképes, a finom műízlést terjesztő és a közvagyonosodást előmozdító magyar művészeti ipart. Azt a művészeti ipart, amely nem utánzatban emészti fel erejét, de amely eredeti, önálló, értékes alkotásokkal vívja ki a nemzetközi művészeti ipar elismerését is.

(Részlet a Pesti Napló 1896. október 26-i számának tudósításából)

A múzeum első igazgatója, majd a múzeumépület átadásáig főigazgatója Ráth György (1828‒1905) volt. Az iparművészet apostolaként emlegetett jeles műgyűjtő eredeti foglalkozása szerint jogász volt: pályáját segédfogalmazóként kezdte és 1890-ben királyi táblai tanácselnök bíróként vonult nyugalomba. Bírói hivatása mellett is aktívan részt vett a kulturális közéletben: művészetpolitikai, kultúraszervezői tevékenységével elévülhetetlen érdemeket szerzett. Alapító tagja volt az Iparművészeti Társulatnak, s közel tíz évig az elnöki posztját is betöltötte.

Az ő vezetése alatt kerültek az első szecessziós tárgyak a múzeum birtokába, amelyek a későbbi szecessziós gyűjtemény alapját adták. E műtárgybeszerzések során Radisics Jenő volt a segítségére, aki nem pusztán munkatársa volt, de utódja is az igazgatói poszton. Ráth magángyűjteményének elhelyezésére vásárolta meg 1901-ben Wechselmann Ignác építőmestertől azt a városligeti villát, amely manapság az Iparművészeti Múzeum filiáléjaként működik.

A szecessziós stílusú épületben elhelyezett páratlan értékű műtárgyakat (összesen 1179 darab különböző tárgyból állt a kollekció) Ráth felesége, Melcsiczky Gizella férje halála után az államnak ajándékozta, a villát pedig megvételre ajánlotta, így lett az első főigazgató gyűjteménye és lakóháza az Iparművészeti Múzeum kiegészítő része.

Az eredeti szándék az anyag egyben tartására irányult, azonban a nagypolgári életmód emlékeinek eltörlésére törekvő szocializmus évtizedei alatt a tárgyakat szétosztották különböző múzeumok között, az épületben pedig Kína-múzeumot rendeztek be. A Ráth-villa a rendszerváltás után visszakapta korábbi nevét és funkcióját, az eredeti berendezés nagy része és tárgyanyaga azonban mindeddig nem tért vissza.

A Ráth-villa historizáló ebédlőjének egy részlete (a szerző saját felvétele)

Az eredeti írás ITT érhető el.

Tóth Orsolya

A szerző a Magyarságkutató Intézet munkatársa

Borítókép: A magyar népi művészet formakincsét keleti dekorációs megoldásokkal ötvöző Iparművészeti Palota épülete. Forrás: Wikipédia