Ma már hiányzik a politikai kultúra

A tudós-politikusok kora címmel jelentette meg könyvét Zárug Péter Farkas, aki lapunknak elmondta: a dualizmus korának államférfiait nem a népszerűség-hajhászás vezérelte, egymás tudását pedig a politikai nézetkülönbségek ellenére is elismerték. Arról is beszélt, hogy Márki-Zay Péternek is ajánlaná a könyvét.

Fotó: nagyjani

A tudós-politikus lelkiismerete és tudása alapján mindig kritikus: nem a mérések mondják meg neki, hogy mi jó a hazának. Ezért a személye az eldurvuló versenyben egyelőre a tudomány világába való visszavonulásához vezetett – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek A tudós-politikusok kora című könyv szerzője. Zárug Péter Farkas elemző a könyvében a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökeinek a gondolatait ismerteti azért, hogy nehéz időkben a helyes utat keresve a régi idők nagyjaihoz fordulhassunk iránymutatásért.

Követve a tacitusi elvet

– A dualizmus korának legnagyobb államférfiai – akik gyakran elismert tudósok is voltak – távol tartották magukat minden népszerűség-hajhászástól. Beszédeiket nemzetépítő céllal és a tudományos pontossággal formálták meg, a tacitusi ideát, a sine ira et studio, vagyis a harag- és részrehajlás-mentességet képviselték – hívta fel a figyelmet a szerző, ugyanakkor azt is hozzátette: XIX. századi nagyjaink ezzel együtt sziporkázóan marók is tudtak lenni egy-egy parlamenti csörtében.

Zárug Péter Farkas példaként megemlítette, hogy Eötvös József egy életen át vitázott a konzervatív, aulikus Dessewffy Emillel, aki álmodozó írónak tartotta a vallás- és közoktatásügyi minisztert, míg Eötvös – épp frissen szerzett kocsmáltatói jogai miatt – egyszerűen lekocsmárosozta Dessewffyt, felsorolva, hogy Európa kormányaiban több helyütt vannak írók-költők miniszteri rangban, de bizony kocsmárosról egyről sem tud. – És Dessewffy halálakor ki mondta az emlékbeszédet? Eötvös, a nagy reformer! Nem hazaárulózta le, nem bélyegezte meg azzal, hogy idegen szolgálatban állt! Helyette azt mondta, bár a politika más-más bástyáin harcoltak, de örök ellenfele a korszak nagy tudós-státusférfiaként mindig a hazát próbálta szolgálni, ezt elvitatni nem szabad és nem lehet tőle. Hol vagyunk ma ettől?! – tette fel a kérdést az elemző.

A kötet előszavát jegyző Pálinkás Józsefről Zárug Péter Farkas elmondta: azért esett rá a választása, mert ugyan nem értenek egyet aktuálpolitikai kérdésekben, személye egykori MTA-elnökként, volt oktatási miniszterként azonban tökéletesen illik abba sorba, amelyet valaha Eötvös József, Trefort Ágoston, Lónyay Menyhért és Berzeviczy Albert képviselt. Arról is beszélt, hogy a dualizmus összes MTA-elnöke egyben kultuszminiszter is volt vagy épp kultuszminiszterségét váltotta MTA-elnöki székre. – Óriási tudású, a közt és a hazát szolgáló státusférfiak voltak, akik egyben moráljukkal példát is mutattak. Lónyaynál egy országos vasútfejlesztés kapcsán felvetődött, hogy a sínek az ő birtokain is áthaladnak, emiatt le is kellett mondania – idézte fel Zárug Péter Farkas.

A szerző szerint a közélet erkölcsisége felhígult. Fotó: L'Harmattan Kiadó/Nagy János

Népképviselet: tudósok a közéletben

A szerző szerint több tényező közül két folyamat formálta azt a társadalmi igényt, miszerint a tudósnak részt kell vennie a közéleti diskurzusban. – Az egyik az intézményesedés, Max Webert idézve a politikusi és a tudósi professziók kialakulása, intézményesülése. 1830-ban létrejött az MTA, 1848-ban pedig elindult máig tartó útjára a népképviseleti országgyűlés mint a rendi gyűlések korszakának lezárója. Ezzel kialakult az az intézményes keret, amelynek a grádicsai egyben a professzió társadalmi súlyát is adták – mutatott rá.

Zárug másik tényezőként a magyar társadalom struktúráját nevezte meg, amelyben felülről, a társadalmi, vagyoni hierarchia csúcsáról politizáltak. A szerző úgy látja, nem a polgárok a legnagyobb reformerek, hanem a felvilágosult arisztokraták. – Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején megalakult Batthyány-kormányban szinte mind ilyen arisztokraták voltak, a vezetést mégis polgárinak hívjuk a politikai irányvonala miatt – fejtette ki a politológus.

Régen Trefort, ma Karácsony

Arra a kérdésünkre, hogy mely időszakokban sikerült megmaradnia a reformkorban kialakult politikai felfogás hagyományának, a szerző kifejtette: a XX. század első felében még abszolút jellemző volt a dualizmuskori tudós-politikusok korának erkölcsisége, sőt az állampárt második húsz évében az MTA reformja után is akadt erre példa. – A rendszerváltozást követően pedig az Antall–Boross-kormány egyenesen újra elvárásként fogalmazta meg, hogy a kormányba csak a tudomány terén is elismert személyek kerüljenek pozícióba – jelezte Zárug Péter Farkas, aki szerint az első és a második Orbán-kormány hiába próbálta ezt a hagyományt továbbvinni: a pártpolitikai lojalitás mára kitaszította a tudós-politikus alakját a legfőbb döntéshozók köréből. – Ha ma egy Karácsony Gergelyre azt mondják a politikustársai, hogy államférfi, akkor ki volt Trefort Ágoston, aki a világnyelveken kívül a királyság szinte összes nemzetiségi nyelvét beszélte, hogy mindenkihez a saját nyelvén tudjon szólni? Azt hiszem, küldök is egy példányt Márky-Zay Péternek a kötetből – zárta a beszélgetést a szerző.

Borítókép: L'Harmattan Kiadó / Nagy János