A Don-kanyar a hadsereg fekete napjaként íródott be a magyar történelembe – mondta a honvédelmi államtitkár a doni áttörés 79. évfordulóján rendezett megemlékezésen, hangsúlyozva:
ez volt a magyar hadtörténelem egyik legnagyobb embervesztesége, a magyar katonák egyik legnagyobb véráldozata.
Szabó István felidézte: a hadsereg már a nyári csaták során is súlyos veszteségeket szenvedett, akadozott az ellátás, betegségek tizedelték a katonákat, de a legyengült, megfogyatkozott alakulatok erőn felüli helytállást tanúsítottak. A hiányos felszereléssel, fegyverzettel és téli ruházattal rendelkező magyar katonák mindezek ellenére a mínusz 30-40 fokban, hosszú időn keresztül sikeresen teljesítették feladatukat, tartották állásaikat – rögzítette az államtitkár, aki szerint a fordulat január 12-én következett be, amikor a jelentős túlerőben lévő Vörös Hadsereg általános támadást indított a magyar állás ellen.
Szabó István ennek kapcsán kiemelte, hogy magyar katonák nem a gyávaságuk miatt kényszerültek meghátrálásra, hanem az eredményes védelem reális feltételei hiányoztak, ugyanakkor ezek az emberek felesküdtek hazájuk védelmére, és az esküjükhöz hűen küzdöttek a végsőkig és adták legdrágább kincsüket, az életüket a hazáért.
A túlélők – folytatta – emelt fővel térhettek volna haza, ehhez képest szégyen, megaláztatás, állami kiközösítés várta őket, így a doni tragédia sokáig csak családi összejöveteleken lehetett téma, vagy még ott sem. A harctéren elesett vagy megfagyott emberekre pedig csak szeretteik emlékeztek, özvegyeik, akik egyedül nevelték fel gyerekeiket – fűzte hozzá.
– A Don-kanyarnál elesett katonák nem születtek hősnek, akaratuk ellenére váltak azzá
– fogalmazott a honvédelmi államtitkár, majd hozzátette: nemcsak a szenvedésre és a borzalmakra, hanem a hazaszeretetre, a család szeretetére és az érte érzett felelősségre is emlékeztet ez a tragédia.
A második világháborúban a 2. magyar hadsereget német követelésre, kormányközi egyezmény alapján küldték ki a keleti frontra. A frontra kivonuló 207 ezer emberből álló hadsereg fegyverzete és felszerelése hiányos és korszerűtlen volt. A szovjet 40. hadsereg 1943. január 12-én, mínusz 30-35 fokos hidegben lendült támadásba az urivi hídfőtől kiindulva, és már aznap 8–12 kilométer mélyen beékelődött a magyar védelembe. Január 16-ára a szovjet támadás három részre szakította a magyar hadsereget. A doni veszteségekről nincsenek pontos adatok. A 2. magyar hadsereg anyagi veszteségei mintegy 70 százalékosak voltak, az áldozatok számát egyes források mintegy 93 500-ra, más források 120 ezerre, illetve 148 ezerre teszik. A sebesültek és a fogságba kerültek pontos száma nem ismert.
Borítókép: Szabó István és Bozó Tibor, az MH Transzformációs Parancsnokságának parancsnoka koszorúz a doni áttörés 79. évfordulóján rendezett megemlékezésen Budapesten, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
