Így tévednek a gyermekvédelmi törvényt elítélő szakmai társaságok

A Magyar Pszichiátriai Társaságot és a Magyar Pszichológiai Társaságot meggyőzték maguknak az LMBTQ-ideológia képviselői.

Budapest, 2018. július 7. Szivárványszínû szív egy résztvevõ pólóján az LMBTQ-közösség (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemû és queer emberek) fesztiválja, a 23. Budapest Pride felvonulásán a fõvárosi Andrássy úton 2018. július 7-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán Fotó: Balogh Zoltán

2019-ben megjelent egy félmillió emberen végzett kutatás, ami megint kimutatta, hogy „meleggén” nem létezik, és a genetika csak kismértékben befolyásolja a nem heteroszexuális nemi irányultságok kialakulását. 

Martin Dannecker, a Frankfurti Egyetem Szexuáltudományi Intézetéznek professzora, a melegmozgalom egyik fő alakja, egy 2000-es publikációjában – amelyben a német kormány felkérésére foglalt állást a kortárs gén-, agy-, hormon- és ikerkutatásokra vonatkozóan – azt írta:

„Minden olyan múltbéli kísérlet, amely arra irányult, hogy a homoszexualitást biológiai magyarázattal támassza alá, kudarcot vallott. Mostanában is több jelentős kutatás irányult arra, hogy bebizonyítsa: a saját nem felé forduló kizárólagos szexuális és erotikus érdeklődés biológiailag meghatározott késztetés. […] Ezek pszichoendokrinológiai és genetikai, agy-, valamint egy- és többpetéjű ikreken végzett kutatások [...], melyek mindeddig nem vezettek megbízható és konzisztens eredményekhez. […] A biológiai irányultságú homoszexualitás-kutatás immanens kritikája azonban kiegészítésre szorul. Ez a kutatás, melynek az a célja, hogy a szexuális irányultságot primer biológiai jelenségként állítsa be, a szexuális irányultság teljesen redukcionista felfogásán alapul. […] A szexuális irányultság azonban olyan rendkívül összetett dolog, melyet csak akkor lehet megfelelőképpen megérteni, ha biológiai, fejlődéslélektani, interperszonális szempontból, az élettörténet tapasztalatain alapulóként és szociális konstrukcióként fogják fel.” (Sexualwissenschaftliches Gutachten zur Homosexualität. In: Jürgen Basedow: Die Rechtsstellung gleichgeschlechtlicher Lebensgemeinschaften. Tübingen, Mohr Siebeck. 339–340.)

Richard Pillard, a nagy visszhangot kiváltó, 1991-es ikervizsgálatokról ismert professzor, aki az egyik első, homoszexualitását nyíltan vállaló tudós volt, egy 2010-es interjúban úgy nyilatkozott: „Igazán nehéz bármilyen végleges állásfoglalással előállni a helyzetet illetően.

Szerintem valamennyi genetikai hatás eléggé valószínűnek tűnik, de ezentúl mit mondhatnánk? A válasz: nem sok mindent.”

A helyzet azóta sem változott. Nem születtek azóta tömegével kutatások, melyek alapvetően kérdőjeleznék meg, amit Dennecker és Pillard mond. A vonatkozó kutatások bővebb áttekintéséhez ajánlom első könyvem vonatkozó fejezetét.

Ezek után a két magyar társaság közleménye arra hívja fel a figyelmet, hogy a apa-anya által nevelt gyermekek körében sem alacsonyabb az LMBTQ nemi irányultságok kialakulása, mint a melegpárok által nevelt gyermekeknél. A kérdés az, ezt miért állapítják meg, hiszen mostanában itthon senki nem állította az ellenkezőjét. Úgy látszik, a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Magyar Pszichológiai Társaság délibábokkal is szeret harcolni.

Reparatív és egyéb terápiák

A közlemény érinti az úgynevezett reintegratív (őnáluk reparatív, máskor konverziós) terápiát („melegterápia”) is elítéli, mondván, az „kifejezetten káros, a kliens pszichés jóllétének, az önazonosság megélésének valós támogatását veszélyezteti”.

Nos, a valóság ennél sokkal árnyaltabb, leginkább pedig a helyes válasz az, hogy nincs végső következtetésekre okot adó, biztos tudásunk a dologról, a reintegratív terápia támogatói ugyanis teljesen másként látják, és alá is tudják ezt támasztani. A legfőbb probléma, hogy a tudomány ezen esetben korántsem politika- és ideológiamentes.  

De a legnagyobb baj az, hogy

a két MPT összemossa a szexuális orientáció megváltoztatására irányuló terápiákat azokkal a terápiákkal, amelyek a nemi identitást segítenek összhangba hozni a biológiai nemünkkel.

Utóbbiakkal a közelmúltig senkinek nem volt problémája, nem is hívták őket sem konverziós, sem reintegratív terápiának, senki nem bizonyította be, hogy károsak lennének, sőt épp ellenkezőleg, ez volt a fő gyakorlat. Az, hogy Amerikában és Kanadában elkezdték betiltani ezt, az egyrészt tragédia, másrészt az LMBTQ-mozgalom politikai aktivizmusának köszönhető, nem pedig valamiféle tudományos eredményeknek. 

Vajon miért akarják elhitetni velünk, hogy az érzéseket hozzáigazítani a testhez, az veszélyes, de a testet átalakítani, hogy ellenkező neműnek tűnjön, pubertásblokkolókkal, hormonkezeléssel, műtéttel, az tök oké és rendben van? (Ráadásul a valódi nemváltás lehetetlen.)

Mi van azzal, hogy a leszbikusokat tiltakozásuk ellenére tömegével transzoknak nyilvánítják? Meg hogy a meleg fiatalok számára mindez transz-konverziós terápiának tűnik? És hogyan fog a két MPT elszámolni a lelkiismeretével a nemváltást megbánó

detranzícionálók felé, akik szerint a pszichológusszakmának nem szabadott volna bemondásra elfogadnia, hogy ők transzok?

Teljes tévedés, miszerint minden terápiának az ember önképét, önidentitását kellene támogatnia. A téves önképet, nem valóságos identitást orvosolni kell. A közelmúltig nem volt olyan alapelv, hogy a terapeutáknak bemondásra el kellett volna fogadniuk azt, amit állít magáról valaki. 

Egyébként a szexuális irányultságra vonatkozó, hosszú távú tanulmányok szerint egyesek esetében a szexuális orientáció igen fluid is lehet életük folyamán, s ez leginkább a pubertáskorra igaz. Van viszont olyan kutatás is, amely szerint a serdülőkori homoszexualitás az érintettek 80 százaléka esetében felnőttkorra eltűnik. A heteroszexuális irányultság a kutatások szerint 

amúgy is átlagosan sokkal stabilabb, mint a nem heteroszexuális irányultságok. (Összefoglalóan minderről itt.) 

Van vagy nincs hatása a nevelésnek?

A közlemény fő mondanivalója az, hogy „a nemi identitás és a szexuális orientáció kialakulása környezeti hatással (pl. neveléssel, „propagandával”) nem befolyásolható”. Nos,

ezt az állítást épp a szemünk láttára cáfolja az élet.

Amerikában és Nagy-Britanniában az iskolai „felvilágosítás”, a kortárs csoport nyomása és a környezet hatása az, hogy egyre cikibb heterónak, és egyre menőbb transznak lenni, így aztán az épp bizonytalankodó kamaszlányok tömegével képzelik magukat transzneműnek. És nem, nem „rájönnek”, hogy transzneműek, tizeniksz év után. Azzá teszik őket, amikor azt nyomatják nekik, hogy ha nem tipikus lányok, akkor biztos fiúlelkük van, és ha nem tipikus fiúk, akkor lánylelkük van. (Lásd ezt az iskolai útmutatót.)

Amúgy, mint azt párszor már leírtuk, a nemi identitászavarban szenvedő kisgyermekek 80-95 százaléka magától kinövi azt kamaszkorára, ha nem „fogadják el” „transzidentitását”, azaz ha nem erőltetik rá, hogy márpedig „transznemű”. Ha viszont ráerőltetik, akkor szinte biztos, hogy transzneműnek fogja magát érezni, jönnek a pubertásblokkolók, hormonkezelés, esetleg műtét. (És sokak esetében az egész megbánása akkor, amikor már késő.)

Ezek szerint a nemi identitás mégis befolyásolható neveléssel. 

Amúgy ugye a nemi identitás nem alakul ki teljesen bizonyosan kis korban, ezért mondható, hogy transzgyermekek nem léteznek. Viszont az emberi psziché törékeny, el lehet rontani. (Az viszont kellemes meglepetés, hogy a feminista és LMBTQ-körökben divatos hardcore társadalmi konstrukcionizmussal nincsenek jóban a két MPT-nél, hiszen az eleve kizárja a biológiai magyarázatokat. A meccset viszont szeretnék páholyból nézni majd.)

A nemi fejlődés rendellenességei

A közleménynek van még egy érdekes kiszólása azzal kapcsolatban, miszerint az újszülött neme „fizikai adottságai szemrevételezés alapján teljes mértékben nem mindig megítélhető”, mert például fennállhatnak a „hormonális rendszer zavarai”.

Azt azonban nem tisztázzák, hogy itt nem a nemi identitásról van szó, hanem a biológiai nemről, ahogy azt is elmossák, hogy egyébként némi behatóbb vizsgálat segítségével az újszülöttek neme megállapítható. 

Ez a rejtelmes kiszólás valószínűleg az interszexnek nevezett embertársainkra vonatkozik, akik valamilyen fejlődési rendellenességgel születnek. Az ő túlnyomó többségüknek azonban a neme egyértelműen megállapítható. A WHO, az ENSZ Nemzetközi Egészségügyi Szervezete és a United Nations for LGBT Equality szerint a társadalmak 1 százaléka interszex, ők azonban tévednek, pontosabban összemosnak mindenféle diagnózist.

Valójában tízezerből kb 1,8 embernek nem egyértelmű a biológiai neme.

Megerősítette mindezt a Mandiner kérdésére 2020-ban Paul Hruz gyermekkori endokrinológiára szakosodott orvos, biokémikus és filozófus, aki Washington University Szexuális zavarok multidiszciplináris nyomon követése programjának tagja St. Louisban; és  Laura Hayes klinikai szakpszichológust, az amerikai National Task Force for Therapy Equality és az International Federation for Therapeutic and Counseling Choice egyik vezetője is. 

Szilvay Gergely szerint nyugodt szívvel tehetünk egy normatív megállapítást a kérdésben:

a helyes, rendeltetésszerű testi-lelki fejlődés útja az, ha az ember nemi identitása azonos a biológiai nemével, azaz ha aki fiúnak születik, fiúnak is tartja magát, és nem lánynak.

A teljes cikk ITT olvasható!

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)