Az Értékközpontú Pszichológusok Munkacsoportjának válaszát az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.
„Az emberek joggal várhatnák a pszichológia tudományától, hogy a vonatkozó kutatási eredmények interpretálásával segítsen önmaguk és mások megértésében, ami végső soron hozzájárulhat az egyén és a közösségek kiegyensúlyozottabb működéséhez. Különösen igaz ez a szexuális és párkapcsolati működés pszichológiai tényezői tekintetében. A tudományos pszichológiának ideológiai elfogultság nélkül kellene síkra szállnia a témában végzendő pártatlan kutatások elvégzése mellett.
Munkánkban és magánéletünkben is fontos számunkra a tolerancia, a kisebbségek és az LMBTQ-emberek védelme és segítése. Ezért hangsúlyozni kívánjuk, hogy jelen nyilatkozatunk nem az érintettek ellen irányul, hanem a szakmai integritásunk megőrzését és a kiegyensúlyozott tájékoztatást szolgálja. A Magyar Pszichiátriai Társaság, a Magyar Pszichológiai Társaság és a Magyar Szexuális Medicina Társaság napokban megjelent nyilatkozatának általános céljával tehát egyetértünk, a szöveg tartalmát azonban több ponton kifogásoljuk. Véleményünk szerint a szakmát is megosztó, átpolitizált kérdésekben nagy múltú szervezetek csak széles körű egyeztetések után és a témával foglalkozó szakirodalmi adatok ellentmondásosságát tükröző, elfogulatlan tények és lehetséges értelmezéseik ismertetésével léphetnének a nyilvánosság elé.
Az érdemi szakmai kommunikáció mellőzése, a komoly szakmai szervezetekhez méltatlan színvonalon összeállított anyag árt mindannyiunk közös ügyének, mely a gyermekek és a kisebbségek mentális egészségének védelme, a tudományos ismeretek mind szélesebb körű megismertetése és a minden embert megillető tisztelet, elfogadás és támogatás kultúrájának építése.
Mivel erre előzetesen nem volt lehetőség, így kénytelenek vagyunk szakmai észrevételeinket utólag megtenni:
Az állásfoglalás egyik első állítása szerint a biológiai nem meghatározása számos esetben nem egyértelmű. Ezzel szemben elmondható, hogy a biológiai nem az esetek túlnyomó többségében nagy pontossággal meghatározható már külső jegyek alapján is. Ez alól kivételt képeznek az interszexuális személyek, akiknek aránya a populációban körülbelül 0,018 százalék. A biológiai nemet nem a kromoszómák, nem is a nemi szervek vagy a hormonok, hanem az illető egyén által létrehozható ivarsejtek típusa határozza meg, ami kétféle lehet: nincs a spermium és a petesejt közötti átmeneti típusú ivarsejt, a biológiai nem ezért bináris, és nem egy spektrum. Az orvosi gyakorlat minden bizonnyal változott volna, ha a biológiai nem megállapítása valóban számos esetben nehézségbe ütközne vagy a későbbiekben jelentős arányban tévesnek bizonyulna.
A nemi identitás, a nemi szerepek és a társadalmi nem fogalma összemosódik a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) állásfoglalásban. Fontos megjegyezni, hogy különböző etiológiai tényezők lehetnek felelősek azért, hogy valaki transznemű, homoszexuális vagy valamilyen nem bináris kategóriába sorolja saját identitását. Ezekről általánosságban beszélni csak igen felszínesen lehet, ami félrevezető. Az MPT állásfoglalása szerint a környezeti hatások (kultúra, nevelés) elhanyagolható szerepet játszanak a nemi identitás kialakulásában, erre hivatkozva állítják, hogy az úgynevezett érzékenyítés vagy szexuális nevelés nem lehet komoly hatással a nemi identitás formálódására. Ezzel szemben az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) állásfoglalása szerint a nemi identitás biológiai és környezeti tényezők dinamikus kölcsönhatása során alakul ki, a legtöbb ember (99,5%) esetében úgy, hogy a biológiai tényezők és a megélt identitás egymással összhangban van. Tehát a nemi identitás nem veleszületett, és nem is pusztán szociális konstrukció, hanem biológiai-kognitív-társas fejlődés eredménye. A transzneműség okairól szólva az APA így fogalmaz:
»Nincs egyetlen magyarázat arra, hogy egyesek miért transzneműek. A transznemű tapasztalatok sokfélesége minden egyszerű vagy egységes magyarázatnak ellenáll. Sok szakértő úgy véli, hogy az olyan biológiai tényezők, mint a genetikai hatások és a prenatális hormonszintek, valamint a korai tapasztalatok és a serdülőkor vagy felnőttkor későbbi tapasztalatai mind hozzájárulhatnak a transznemű identitás(ok) kialakulásához.«
A szexuális orientáció veleszületett, nagyrészt genetikai meghatározottságú, tehát nem változtatható és nem is befolyásolható, írja az idézett MPT-állásfoglalás. Ehhez képest az ezt célzó kutatások nem találtak bizonyítékot a genetikai háttér, a hormonális működés, az idegrendszeri szerveződés vagy a perinatális környezet döntően meghatározó voltára. A rendelkezésre álló kutatások alapján erősen valószínűsíthető a szocializációs tényezők szerepe is. Emellett szólnak azok az adatok is, amelyek igazolják, hogy a szexuális orientáció spontán is változhat. Lisa M. Diamond, az APA egyik elismert kutatója több kutatást elemző összefoglaló cikkében így fogalmaz:
»A szexuális orientáció megváltoztathatatlanságára vonatkozó érvek nem tudományosak, mivel mind az utánkövetéses, mind pedig a populációs vizsgálatok bizonyítják, hogy természetes módon is bekövetkeznek változások bizonyos személyek szexuális irányultsága terén.«
Ikervizsgálatok eredményei alapján hasonlóan arra a következtetésre juthatunk, hogy a szexuális orientáció nem genetikailag meghatározott.
Természetesen fontos kiemelni: nem amellett érvelünk, hogy a szexuális orientáció tudatos döntés vagy választás eredménye volna. A megállapítás, hogy nem kizárólag biológiai tényezők határozzák azt meg, nem feltételezi a tudatosan megélt választási szabadságot ezen a téren, és nem tagadja a biológiai tényezők hangsúlyos voltát sem.
Az MPT által kiadott állásfoglalás határozottan állítja, hogy a nemi identitás és a szexuális orientáció alakulására semmilyen hatással nincs a nevelés, a kultúra, a társadalom, éppen ezért a genderalapú érzékenyítés vagy a szexuális edukáció új alapokra való helyezése nem lesz hatással a gyerekek fejlődésére. Ez az állítás azonban nem állja meg a helyét, és nem szolgál magyarázattal számos kérdésre. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy mivel magyarázható a fiatalok körében a transzneműség és a nem heteroszexuális orientáció nagymértékű növekedése, ha az alapvetően biológiai tényezők által meghatározott (ahogy az idézett MPT-állásfoglalásban állítják), és semmilyen jelentős hatása nincs a környezetnek? Míg a teljes felnőtt amerikai népesség körülbelül öt százaléka vallja magát nem heteroszexuálisnak, a 1997–2002 születettek közel 16 százaléka tartja magát queernek a Gallup felmérése szerint.
Több kutatás számol be arról, hogy egyre nő azoknak a fiatal nőknek az aránya, akik nem kizárólag heteroszexuálisnak tartják magukat. Míg 2011-ben egy kutatás szerint a nők 77 százaléka kizárólag férfiakhoz vonzódott, nyolc évvel később 65 százalékuk jelezte azt, hogy csak az ellenkező nem iránt érez vonzalmat. Ezt a tendenciát világszerte több tanulmány leírja. A szerzők ennek okát a nemi szerep elvárások nagyfokú változásában és az egyre nyitottabbá váló szexuális kultúrában látják, külön kitérve arra, hogy kívánatos volna, ha ez a fluiditás a férfiak körében is hangsúlyosabban megjelenne.
Egyetértünk azzal, hogy nem szerencsés a tárgyalt témák tabusítása. Azzal is, hogy a téma szenzitivitására való tekintettel mind a jogalkotóknak, mind a témában bármilyen formában megnyilatkozóknak különösen ügyelniük kell a különböző kisebbségekhez, világnézetekhez, vallásokhoz tartozó embereket potenciálisan sértő megfogalmazásmód kerülésére. Egyetértünk azzal, hogy minőségbiztosítási szempontok miatt szükség van a témában oktatást végző szakemberek, szervezetek valamilyen típusú akkreditációjára, amint az minden más oktatási tevékenységnél megkövetelt. Úgy gondoljuk, hogy a szülő megkerülésével, az ő tudta, beleegyezése nélkül nem szabad a gyermekeket ilyen edukatív programokba bevonni. Mindemellett fontosnak tartjuk, hogy magas szakmai színvonalú edukatív programok széles köre legyen elérhető, melyek közül az oktatási-nevelési intézmény a szülők közösségével közösen és egyetértésben válogathat.
A genderelmélet több állítása a nemek nonbinaritásáról, a biológiai alapok jelentőségének relativizálása a nemi identitás esetében, a szexuális orientáció tekintetében pedig annak túlhangsúlyozása egyelőre nem tekinthető tudományosan megalapozottnak, és önmagában nagyon sok logikai ellentmondással terhelt. Ebből kifolyólag nem támogatjuk ezeknek a vitatott állításoknak a szexuális nevelésbe való integrálását, amiről valójában a vita szól. Az intézményekben történő szexuális edukáció fontos, ám az nem helyettesítheti a szülők által a gyermek igényeire szabott, folyamatos és a család értékeihez illeszkedő ismeretátadást. A szexualitásról való beszélgetés nagyon ritkán szűkül pusztán információk átadására, mivel általában valamilyen értékrend, illetve attitűdök formálásáról szól, tehát nem pusztán tudományos, hanem világnézeti kérdéseket is érint. A cél a gyermekek érdekében az volna, hogy a két színtér (intézmény és család) közösen, lehetőség szerint összhangban segítse a gyerekeket és a fiatalokat ebben a tekintetben is. A gyermekek egészséges testi, lelki és morális fejlődéséért, identitásuk alakulásáért az elsődleges felelősséget a szülő viseli, ezért is kívánatos, hogy együttműködésre és összhangra törekedjünk velük.”
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Rosta Tibor)
