A Pride és a Labrisz Leszbikus Egyesület a pozitív példa az ELTE tananyagában

Masszív homoszexuális propaganda folyik az adófizetők pénzéből fenntartott Eötvös Loránd Tudományegyetemen. A Vdtablog.hu tényfeltáró cikksorozatának 2. része.

Magyar Nemzet
Forrás: vdtablog.hu2022. 02. 11. 12:00
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Folytatja elkezdett sorozatát VDTA Blog az ELTE Tanító- és Óvóképző Kara által Szexuális nevelés születéstől serdülőkorig címmel indított, online kurzusáról.

A ráhangolódásban, a tanfolyam együttműködési szabályzatában leírtakból sejthető, hogy miről is fog szólni a tananyag. Megfogalmazói bíznak benne, hogy a résztvevők „nyitottak a tudományos tényeken alapuló szexuális nevelés elveire, így képesek lesznek saját korábbi meggyőződéseiket és hiedelmeiket az ismeretek birtokában felülbírálni”. Ám elismerik, hogy ez egy hosszabb időt igénybe vevő folyamat, így mindenkit kérnek, „hogy legyen türelmes és elfogadó a többiekkel és önmagával” – idézi a VDTA Blog.

fotó1

A bevezető modulban a hatalomközpontú gyereknevelésről és a gyerekek jogairól a Hintalovon Alapítvány gyermekjogi szakértőjétől osztanak meg egy írást. Nem egyszer hivatkoznak rájuk, ami érthető, hiszen a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány is úgy terjeszti a genderideológiát, mint az ELTE kurzusa. Pedagógusokon, gyermekekkel foglalkozó szakembereken és érdeklődő, adott esetben tanácstalan szülőkön keresztül próbálnak eljutni a kiskorúakhoz, egyébként azt állítva magukról, hogy nem terjesztik a gendergondolatokat óvodások és iskolások körében, de ha csak egy pillantást vetünk a Facebook-oldalukra – ami gyerekek számára is bármikor elérhető –, nem egy genderelméletet támogató posztot találunk rajta. Persze sok jól használható anyaguk is van, ahogyan a kurzusban is nem kevés a hasznos, jól feldolgozott téma, de

a stratégia pont az, hogy a normálisba kell belecsempészni az abnormálisat.

Az első modul, megalapozva az egész tanfolyam szemléletét, teljesen a genderideológia alapjait fejti ki. Olyan érzése van az embernek, mintha a tematika összeállítói arra törekedtek volna, hogy aki csak egyetlen modult végez el az egészből, az mindenképpen ismerkedjen meg ezen ideológia fogalomkészletével, világnézetével, körvonalaival. Nem a Nyugaton mostanra már tomboló, szélsőséges LMBTQ-teóriát oktatják, nem drag queenekkel meg transzleszbikusokkal rúgják ránk az ajtót. Egy visszafogottabb, enyhébb változatát adják át a szemléletnek, ahogyan kezdődött évtizedekkel ezelőtt Nyugaton is, de látjuk, hogy ahol hagyták, mivé nőtte ki magát ez az eszme – írja a blog.

A modul első anyaga temérdek genderfogalommal van tele.

Olyan definíciókkal ismerkedhetünk meg, mint ciszcentrikusság, genderbinary, heteronormativitás, genederpolarizáció, homofóbia, nemi performativitás, queer, transzvesztitizmus, társadalmi nem, transzfóbia, pánszexualitás. A sztereotípia, előítélet és kategorizáció is szerepel a fogalomtárban, amely hozzáállással éppen az LMBTQ-aktivisták viszonyulnak minden esetben a velük egyet nem értőkhöz. Az ő sztereotipizálásuk vagy kategorizálásuk természetes, sőt mindig valami magasabb jó érdekében történik.

A modul a szexuális és nemi kisebbségek fejezetnél megemlíti, hogy ezeknek a csoportoknak milyen lehetőségek állnak rendelkezésükre a társadalmi megítélésük javításának érdekében – számol be az oldal.

fotó2

A felsorolásban szerepel a Pride mint az érdekérvényesítési küzdelem egyik lehetséges színtere, de a Labrisz (a Meseország mindenkié című gendermesekönyvet kiadó civil szervezet!) és a Szimpozion Egyesület Melegség és megismerés című iskolai nevelési programja is.

Amikor az 5. modulban a gyermekkori szexuális bántalmazással kapcsolatban arról értekeznek, milyen cselekedet számít szexuális abúzusnak, a felsorolás első pontja a „szexualizált légkör teremtése”.

fotó3 aláhúzmi pirossal

Adódik a kérdés, hogy a tréning összeállítói miért támogatják a mérhetetlenül szexualizált légkörrel rendelkező, sok esetben gyerekek jelenlétével is lezajló Pride-ot? Amíg gyerekek is részt vehetnek rajta, vagy egyáltalán a közelébe kerülhetnek, addig a Pride a szexuális abúzus nyílt terepe, ahogyan az amszterdami homoszexuális felvonulás 25. évfordulójára meghirdetett fotópályázat díjnyertes alkotása is szexuális abúzus. A képen egy körülbelül hároméves kislány körül latex „fétisszettben” álldogáló „férfiak” tesznek-vesznek, erősen szexualizált légkört teremtve, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna – írja a VDTA Blog.

amszterdam pride
Az amszterdami Pride díjnyertes fotója (Forrás: Twitter)

A szexuális orientáció elemzésekor a hagyományos típusba sorolják a heteroszexualitás mellett a homoszexuális, a biszexuális és a leszbikus irányultságokat. Ezt tényként közlik, mintha ezek a kategóriák valóban tradicionálisak volnának.

Tudjuk, hogy mióta világ a világ, minden létező társadalomban voltak nemi identitászavarral küzdő emberek, akik viszont mindig elenyésző számban fordultak elő a népességben, ahogyan most is (bár ha a genderideológián múlik, akkor ez a szám hatványozottan fog nőni). A fenti kijelentés alapján ez az eszme összes szexuális irányultsággal kapcsolatos fogalma hagyományosnak tekinthető, hiszen például a mitológiai Nárcisszusz is önmagába szeretett bele jó pár ezer évvel az LMBTQ-ideológia megteremtése előtt – összegzi a blog.

fotó 4 piros aláhúzni

Természetesen nagyon fontosnak tartják megemlíteni, hogy a homoszexualitást az Amerikai Pszichológiai Társaság az 1970-es években kivette a mentális betegségek témaköréből, csak arról nem írnak, hogy ez hogyan, milyen lobbi nyomására történt, ahogyan arról sem tesznek említést az egész képzés alatt, hogy 2019-ben készült a legutóbbi kutatás, amely LMBTQ érdekképviseleti csoportok felügyelete mellett (!), félmillió ember részvételével megállapította, hogy nem létezik „homoszexuális gén”, hiába is akarják ennek az ellenkezőjét a lobbi szekértolói tényként elültetni a fejekben. (Egyébként ez a kutatás ugyanazt erősíti meg, mint az összes, ebben a témában született korábbi tudományos tanulmány.)

Az már a fentiekből is egyértelmű, hogy a tanfolyam a gender eszméjét terjeszti magában a tananyagban és az ajánlott irodalomban is. A kormánykritikát viszont burkoltan, többnyire az ajánlott irodalomban helyezi el.

Ebben a listában könyvek, cikkek, videók, tanulmányok találhatók általában magyar és angol nyelven. Az első modul kínálatában fellelhető cikk a köztudottan durván kormányellenes 444.hu portálról, de bekerült a jegyzékbe írás a Méerce.hu-ról is. Az iromány egy transzparenssel indít, amelyen egy kartonlapra ragasztott Orbán Viktor-fej látható, a felirat pedig a következő a kartonon:

Hey, Orbán! Mért félsz a genderstudies-tól?!

Úgy ajánlják ezt a cikket, hogy a kurzus Együttműködési szabályában a következőt kérik: „A kurzus szakmai kérdések megvitatására, a közös tanulási célok érdekében jött létre. Kérjük, tartsd tiszteletben a kurzus eredeti céljait és

kerüld a szóbeszédek vagy álhírek, illetve téves információk terjesztését vagy például politikai nézetek vagy másokat esetlegesen bántó gondolatok kifejtését!

Találunk videót egy CEU-n lezajlott előadásról, Határtalan tudás: Nemek és nemváltók címmel, de nem marad ki a Gender ABC, Bevezetés a Queer-elméletbe című könyv sem, és a sort még hosszan folytathatnánk, viszont akkor sem találnánk egyetlen cikket vagy tanulmányt sem a genderszemlélet kritikájáról vagy annak megkérdőjelezéséről. Nemcsak az első modulban, hanem egyikben sem. Sehol egy értekezés, kutatás, könyv, videóanyag a témát behatóan ismerő, azt kritizáló pszichológusoktól, pszichiáterektől, szociológusoktól, se egy jobboldali újságíró tollából született írás a kérdéskört illetően – számol be az oldal.

Folytatjuk.

Az eredeti írás ITT olvasható el.

Szekeres Katalin

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.