Megnövekedett zöldfelület a megújuló Arany János utcában

Újabb jelentős zöldfelületet született az V. kerületben, ezúttal az Arany János utca–Széchenyi rakpart és Tüköry utca közötti szakaszán ültettek jelentős mennyiségű növényeket a közterület megújult szakaszán. Az V. kerületi önkormányzat élen jár zöldítésben a belső kerületek közül, a belvárosban alkalmazták először a Stockholm-módszert.

2022. 02. 05. 16:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már az első ütemben is, a belvárosi fejlesztéseknél megszokott módon, hangsúlyos zöldítéssel készültek a tervek, így ezen a viszonylag rövid szakaszon is kétoldali fasorral, harminchárom fával és nyolc bokorfával, 1200 darab évelő és egynyári növényzettel, összesen 163 négyzetméter zöldfelülettel, gazdagodott az Arany János utca Duna felé eső szakasza,

amelyet a második ütem ugyanilyen lendületesen követ majd, még ennél is nagyobb arányú fásítással – mondta el Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros polgármestere. 

Arany János utca. Fotó: Belváros-Lipótváros Önkormányzata

A korábban jelentős zöldfelülettel egyáltalán nem rendelkező Arany János utca felújítása két ütemben zajlik, amelynek a most átadott, első – Széchenyi rakpart és a Tüköry utca közötti – szakasza 2021. július elején indult meg. A tervezetten 2022 márciusában induló második ütemben a Nádor utcától egészen a Podmaniczky térig újul meg a teljes Arany János utca, ilyen módon összekötve a Dunát, a Belváros 2019-ben 82 darab új fával kiserdővé alakított impozáns terével.

Az utcafelújítás során három különféle technológiával – hagyományos, gyökércellarendszer, Stockholm-módszer – kerültek telepítésre. A belvárosi önkormányzat alkalmazta először 2019-ben a gyökércellarendszert hazánkban és az elmúlt két évben az ezzel a technológiával elültetett – a Podmaniczky és József nádor téri, valamint a Vadász utcai – fák azonnal, robbanásszerű fejlődésnek indultak. A gyökércellarendszer biztosítja a fák gyökérzónájának védelmét, és kiegészítő rendszereivel szabályozható a gyökerek növekedése, illetve a talaj megfelelő nedvességtartalma és szellőzése is biztosított.

Átadták az Arany János utca projekt első szakaszát. Fotó: Belváros-Lipótváros Önkormányzata

Az V. kerületi önkormányzat kiemelte, hogy mindegyik ültetett fa a belvárosi beruházásokban már megszokott módon nagyméretű, többször iskolázott, 30-35 cm törzsátmérőjű, várostűrő fajta. Növénykazettákba nyolc darab bokorfát és több mint 1200 darab évelő növényt ültettek el, melyek fenntartásához öntözőhálózatot építettek ki. A kiszélesített gyalogosbarát járda, az úttest és a rendezett parkolósáv is természetes kőburkolatot kapott. 

Padokat, kerékpártámaszokat, hulladékgyűjtő edényeket és egy utcai ivókutat is kihelyeztek. Az új utca immár akadálymentes, a gépjármű-közlekedő felületek a gyalogoséval egy szintre kerültek. A meglévő lámpafejeket korszerű, LED-technikájúra cserélték. Mindezzel Belváros-Lipótváros Önkormányzata az Arany János utcában is folytatni kívánja a korábbi évek gyakorlatát és minél zöldebb, gyalogosbarát, élhető környezetet kíván teremteni a Belvárosban élők, dolgozók és itt áthaladók számára.

Borítókép: Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester (Fotó: Belváros-Lipótváros Önkormányzata)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.