Márki-Zay többször beszélt arról is, hogy fegyvereket is küldene Ukrajnába. Az ATV Egyenes beszéd című műsorában, február 22-én kijelentette: „Tehát, hogyha a NATO úgy dönt, hogy akár fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, akkor természetesen ezt mi is támogatni fogjuk.”
Egy nappal a háború kitörése előtt jelent meg Márki-Zay Péternek a német Tagesspiegel című lapnak adott nyilatkozata, amelyben a baloldal jelöltje újfent kinyilvánította: támogatná a fegyverszállítást Ukrajnába Márki-Zay Péter. A baloldal kormányfőjelöltje úgy fogalmazott: „Néhány héttel ezelőtt még azt mondtam, mi is támogatjuk a békés, közös érdekeken alapuló gazdasági és kulturális együttműködést Oroszországgal. Nos, ez a jelenlegi válsággal megváltozott. Természetesen Magyarországnak, mint NATO- és EU-tagnak, csatlakoznia kell minden Oroszország elleni szankcióhoz. Ez elvi kérdés – még akkor is, ha ez gazdaságilag árt nekünk. A fegyverszállításokat is támogatnám, amennyiben a NATO és az EU emellett döntene. Mindig a közös döntéseket követnénk.”
Február 27-én, vasárnapi élő beszámolójában Márki-Zay egyenesen azt állította:
Orbán Viktor egy személyben felelős azért, hogy most háború van Ukrajnában és emberek halnak meg.
A baloldal miniszterelnök-jelöltje március 4-i, nyíregyházi fórumán ismét amellett kardoskodott, hogy Magyarország is vállaljon szerepet az orosz–ukrán konfliktusban. „Nem engedi a fegyverszállításokat áthaladni magyar területen. Orbán Viktor azt hazudja, hogy ezzel veszélynek tenné ki Magyarországot […] Nyilvánvaló, hogy ebben a konfliktusban ezek a fegyverek nem a magyarok ellen használandók, ezek a magyarokat védik Ukrajnában” – mondta Márki-Zay Péter a fórumon. A szivárványkoalíció miniszterelnök-jelöltje hozzátette, szerinte Orbán Viktor hazudik, amikor azt mondja, hogy fegyverek küldésével veszélynek tenné ki Magyarországot. Márki-Zay azt is elmondta az eseményen, hogy szerinte az ukránok Orbán Viktort tartják felelősnek a háború kirobbanásáért.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!