– Az elmúlt egy hónap nemcsak az orosz–ukrán háborúról szólt, hanem az emiatt kialakult humanitárius krízisről is. Számtalan alkalommal járt az ukrán–magyar határnál. Milyen tapasztalatokról tud beszámolni?
– Óriási munka, óriási összefogás, amivel leginkább jellemezném, amit az elmúlt egy hónapban láthatunk. A humanitárius válság kitörésére azonnal reagált a kormány, a civil és a karitatív szervezetek, valamint az önkormányzatok is. Több millió ember menekült már el az ukrajnai harcok elől, közülük több mint ötszázezren Magyarország irányába. Személyesen is igyekszem figyelemmel kísérni, hogy miként működik a hozzánk menekülők ellátása a segítségpontokon, a kijelölt szálláshelyeken vagy épp a BOK-csarnokban működő humanitárius tranzitponton. Általános tapasztalatom, hogy ezeken a helyeken nemcsak egy jól működő rendszert építettünk ki, de mindig van valami, amivel gyarapszik az adott helyszín, hiszen a hozzánk érkezőknek nagyon sokfélék a szükségleteik. Elképesztő segíteni akarás van mindenkiben, egy olyan összefogás alakult ki, amire mindannyian büszkék lehetünk. A magyar embereknek sajnos a háború nem ismeretlen fogalom – noha az én generációm szerencsére már csak a nagyszülői elbeszélésekből és a történelemkönyvekből tud róla –, talán ebből is fakad az a hihetetlen empátia, amit most tapasztalunk.
– A humanitárius válság kezelésén túl másfajta elvárások is elhangzottak már az ukrán elnök részéről is, de a kormány szilárdan kiáll az eddigi álláspontja mellett.
– Igen, és ezen nem is kívánunk változtatni. A magyar kormány a magyar emberekért felelős, az ő biztonságukat pedig azzal tudjuk elsősorban garantálni, ha kimaradunk ebből a háborúból.
Az elmúlt egy hónap a bizonyíték arra, hogy a humanitárius válság kezelésén feltűrt ingujjakkal dolgozunk, mi a béke pártján állunk. Ezért is van, hogy nem küldünk katonákat és nem szállítunk fegyvereket Ukrajnába, ahogy azt sem engedjük, hogy a magyar–ukrán határon át utóbbit bárki megtegye. Békében akarunk élni a hazánkban, és békét szeretnénk a szomszédságunkban is, hiszen a háború nemcsak az épületeket, de a lelkeket is rombolja. Sok személyes történetet hallgattam végig az elmúlt hetekben a bombázásokról, a hátrahagyott családtagokról, az állandó kétségekről. Ezek a tragédiák is csak tovább erősítik, hogy nem szabad belekeverednünk egy fegyveres konfliktusba.
– Visszatérve: a múlt szomorú tapasztalatai mellett minek köszönhető még ez a jelentős összefogás?
– A háború elől menekülők helyzete olyan, amihez nem lehet nem empátiával viszonyulni. Édesanyák, gyerekek, betegek és idősek állnak sorba, hogy egy biztonságos országba jussanak. Egy ilyen helyzetben mindenkinek kinyílik a szíve, ahogy az történt a magyar emberekkel is. A nézetkülönbségeket félretéve mindenki egy célért dolgozik: hogy a Magyarországra érkezők békére és biztonságra találjanak.
– Ezek közül rengeteg emberi sorsot és személyes történetet ismerhetett meg az utóbbi időben. Van olyan, ami különösképpen megérintette?
– A több mint félmillió, a háború elől menekülő ember nem statisztikai adat, mögöttük ötszázezer sors, ötszázezer személyes tragédia van, és persze mindegyik történet más és más. Volt például egy édesanya, aki a gyermekével együtt menekült el, de sajnos az édesapának Ukrajnában kellett maradnia, ahol később életét vesztette. Nekem is van egy kilencéves kislányom, és az embernek nem tud nem az lenni az első gondolata, hogy mit élhettek át egy ilyen helyzetben. Sajnos ilyen történetből nagyon sok van.
Az egyik segítségponton megkérdeztem a segítőket is, hogy mi a munkájukban a legnehezebb, amire azt válaszolták: az, hogy egy-egy történetet hallva ne sírják el magukat.
– Említette, hogy nagyon sok szükségletet kell kielégíteni. Mi jelenti a legnagyobb kihívást a segítség megszervezésével kapcsolatban?
– Kétszer ad, aki gyorsan ad, tehát a legfontosabb az volt, hogy rögtön cselekedni kellett. Ezért hatalmas köszönet illeti a rendőröket, a katasztrófavédelmi dolgozókat, az önkormányzatokat, az önkénteseket, valamint a karitatív szervezeteket is. Mindezt azért fontos megemlíteni, mert egy ilyen helyzetben mindenkire szükség van. Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor ég egy ház. A tűzoltók a riasztás után azonnal elindulnak, és ugyan a nagy tartálykocsit nem lehet helyettesíteni, de fontos, hogy a szomszédok is elkezdik oltani a tüzet. Így volt ez itt is. Amikor az első menekültek megérkeztek, a helyi önkormányzatok azonnal megnyitották a művelődési házakat, miközben már úton volt a kormányzati segítség is.
Kihívás persze van bőven: a feladatok összehangolása például, de erre is van egy jól működő rendszer. Hat nagy magyar segélyszervezettel dolgozunk szorosan együtt, amelyekkel a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácson keresztül kapcsolatban vagyunk évek óta, és amelyeknek a kialakult helyzet miatt hárommilliárd forint plusztámogatást adott a kormány, hogy a munkájukat még jobban tudják végezni.
Emellett rengeteg olyan kérdéssel is el kellett kezdenünk foglalkozni, amely azok számára releváns, akik hosszabb ideig maradnak Magyarországon. Ilyen a gyermekek óvodai és iskolai elhelyezése vagy az egészségügyi ellátás megteremtése is, de ne feledkezzünk meg a munkáról sem. A magyar egy munkaalapú társadalom, ezért a hazánkban maradókat abban is segíteni kell, hogy munkalehetőséget kapjanak. Ennek egyik eleme, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium kidolgozta azt a rendszert, amin keresztül segítünk a menekülteknek, hogy kapcsolatba kerüljenek a legnagyobb hazai munkáltatókkal. Ez csak néhány példa, de már ebből is látszik, hogy mennyire szerteágazók a feladatok, amely minél hatékonyabb elvégzésében a Humanitárius Tanács is segít. Úgy látom, hogy egy jól működő rendszer állt fel, ugyanakkor fel kell készülnünk, hogy a helyzet rosszabbá válhat, hiszen bármikor megtörténhet, hogy azok a tömegek, amelyek a hozzánk közel eső kárpátaljai részeken várakoznak, úgy döntenek, hogy elindulnak Magyarországra. Ebben az esetben az ellátást számukra is ugyanolyan hatékonyan és emberséggel kell megadni, ahogy eddig is tettük.
– Felkészültek akkor nagyobb tömegek befogadására is?
– Megnézve a munkát a határokon, a segítségpontokon, a pályaudvarokon vagy a BOK-csarnokban, én azt tapasztalom, hogy derekasan helytállunk, és akkor is el fogjuk tudni látni a menekülteket, ha még többen érkeznek. Mindenkinek segíteni fogunk, függetlenül attól, hogy az illető ukrán, magyar vagy épp egy Ukrajnában tanuló külföldi vendéghallgató. Morális kötelezettségünk a segítségnyújtás, de csak ismételni tudom: a magyar emberek érdekeit is szem előtt kell tartanunk, és mi nem keveredhetünk bele ebbe a fegyveres konfliktusba.
– Azoknak hogyan tud segíteni Magyarország, akik nem tudják elhagyni hazájukat vagy nem is szeretnének elmenekülni?
– Sokan vannak, akik nem akarják hátrahagyni a felépített életüket vagy azt mondják, hogy kivárnak még. Magyarország ezért nem csak az itt tartózkodó menekülteket segíti, hanem folyamatosan küldünk segélyszállítmányokat Ukrajnába is.
A kormány eddig összesen kétmilliárd forint értékben nyújtott segítséget, ennek az egyik részét, 1,35 milliárd forintot a Hungary Helps programon keresztül, ami nemcsak Kárpátaljára, hanem belső ukrajnai területekre is érkezik.
A másik része pedig az a hatszázmillió forint, amit a Külgazdasági és Külügyminisztériumon át juttatunk el ukrán területekre. Ezek többnyire segélyszállítmányok formájában jutnak el a szomszédos országba, és egészségügyi eszközöktől kezdve a tartós élelmiszerekig mindent tartalmaznak. Emellett egy közös, európai uniós segítségnyújtás keretében a múlt héten küldtünk olyan egészségügyi eszközöket, amiket kifejezetten Ukrajna kért. Folyamatosan nézzük, hogy miként alakul az ukrajnai helyzet, és ezeket a szállítmányokat tudjuk is sűríteni, amennyiben szükség van rá.
– Hogyan juttatják el az adományokat a rászorulókhoz?
– A segélyszervezetek sokéves tevékenységének köszönhetően ennek megvan a rendszere. Kialakultak azok a csatornák a partnerszervezetekkel, amiken keresztül Ukrajnában is el tudják látni a feladataikat, célba tudják juttatni az adományokat, de a diplomáciai és az egyházi kapcsolatok is fontosak. Mi minden rendelkezésre álló eszközt megragadunk, hogy segíthessünk.
– Nemcsak a belföldi, de a külföldi bírálat sem marad el a kormány eddigi intézkedéseivel kapcsolatban. Erről mi a véleménye?
– Szerencsére a magyar emberek értik, hogy itt most segítségnyújtásra van szükség, ennek megfelelően mindenki teszi is a dolgát. Bár az elismerés jólesik – amiből azért szintén akad szép számmal –, senki nem azért segít, hogy vállveregetést kapjunk, hanem mert ezt érezzük morális kötelességünknek. Egy hálás mosolynál vagy meleg kézszorításnál pedig úgysincs nagyobb ajándék. Többször elmondták nekem a segítségnyújtásban részt vevők, hogy nagyon rossz olvasni és hallani azokat a támadásokat, amikben azt állítják, hogy nem működik olajozottan a segítségnyújtás. Azok, akik ezt a humanitárius munkát kritizálják, nem akarják látni annak az erejét, hogy az egész ország megmozdult.
Mi, magyarok megint megmutattuk, hogy amikor igazán nagy baj van, akkor képesek vagyunk összefogni.
– A napokban ellátogatott a BOK-csarnokba is, ahol a menekültek számára kialakítottak egy új tranzitvárót. Mit tapasztalt a helyszínen járva?
– Múlt hétfő óta várják a BOK-csarnokban a menekülteket, ami megint egy szép példája a közös cselekvésnek. A Fővárosi Védelmi Bizottság koordinálja a munkát, ahol megtalálható az említett hat karitatív szervezet, a civilek, valamint a katasztrófavédelem is. A csarnokban kialakítottunk külön gyereksarkot, valamint baba-mama részleget is, továbbá lehetőség van a tisztálkodásra, akinek pedig szükséges, ott tudja tölteni az éjszakát. Emellett egész nap működik a MÁV nemzetközi jegypénztára, illetve megtalálhatók azok a hivatalos szervek, amelyek segíteni tudnak az ügyintézésben. Arra is felkészítettük a BOK-csarnokot, ha a jelenleginél nagyobb menekültáradat érkezik, azonban a jelenlegi kapacitások elegendők arra, hogy a mostani helyzetet kezeljük.
– A külföldi segítségről már beszéltünk, de eddig mekkora összegű adomány érkezett a Híd Kárpátaljáért program segélyvonalára?
– Már meghaladta a nyolcszázmillió forintot az eddig beérkezett adományok összege. Ebben rengeteg kisebb felajánlás is van, de sokmilliós adományok szintén érkeztek a Híd Kárpátaljáért programba. Látható, hogy mindenki a saját helyzetéhez mérten, de szeretne segíteni. Az összeget folyamatosan juttatjuk el a hat karitatív szervezetnek, amelyek ezt kizárólag a mostani humanitárius helyzet kezelésére tudják felhasználni.
Borítókép: Szentkirályi Alexandra (Fotó: Teknős Miklós)
