Ezek ismeretében döntöttek úgy, hogy az egész nemzeti park területét felterjesztik a csillagos égbolt park címre. Ezt a minősítést 2017-ben meg is kapták a Nemzetközi Sötét Égbolt Szövetségtől.
Zöldmegoldások a fejlesztésnél
– Tovább gondolkodtunk akkoriban, és arra jutottunk, hogy ha a Bükkben ennyire szépen láthatók az égi csodák, akkor érdemes egy csillagászati látogatóközpontot is létrehozni. Kerestük a megfelelő helyszínt, ahol olyan szempontokat kellett figyelembe venni, mint a fényszennyezés, a megközelíthetőség, a természeti környezet, a szép kilátás és az infrastruktúra. Ezek azért fontosak, mert évi 37-40 ezer látogatóval kalkuláltunk, akiket viszont minden értelemben igyekszünk a legjobban kiszolgálni. Mindezek alapján választottuk ki ezt a helyszínt – fogalmaz a szakember.

Novák Richárd elmondja, hogy a területen régen szén- és mészégető kemencék voltak. Éppen ezért egy mészégető kemencét is rekonstruáltak a látogatóközpont mellett, illetve kívül, az épület kőburkolatában sok helyen megjelenik a helyben fejtett mészkő.
A Bükki Csillagda vezetője kifejti, hogy a fejlesztés, a látogatóközpont megépítése és felszerelése teljes egészében központi forrásból, csaknem 1,3 milliárd forintból valósult meg. Próbáltak pályázati úton is pénzt szerezni a beruházásra, de nem jártak sikerrel, ekkor jött az állam segítsége.
Fontos, hogy a fejlesztésnél igyekeztek minél több zöldmegoldást beépíteni, így a látogatóközpont tetején egy 26 kilowattos napelemparkot helyeztek el, amely az egész létesítményt képes lehet villamos energiával ellátni. Emellett az épületet biomasszával fűtik, illetve a Bükki Csillagdában levegő-hőszivattyús rendszert használnak.
Modern távcsövekkel fürkészhetjük az eget
Novák Richárd rámutat arra, hogy a látogatóközpont kialakításánál igyekeztek úgy tervezni, hogy nagyon sok attrakcióval szolgálják ki a vendégeket, ezek közül ötöt emel ki.
Van egy csillagvizsgáló kupolánk, ami a világon a legnagyobb sorozatgyártásban készült ilyen építmény, amely alatt több távcső is helyet kapott. Ezek közül az egyik Magyarország egyik legnagyobb bemutató távcsöve, amellyel éjszakai objektumokat tudunk vizsgálni. Emellett van egy hidrogén-alfa naptávcsövünk is, amellyel nappal biztonságosan meg lehet nézni a Napot. Gyönyörű napkitöréseket és napfoltokat lehet az égitesten megfigyelni. Fontos tudni, hogy miközben szabad szemmel a Hold akkorának tűnik, mint a napkorong, utóbbi átmerője ugyanakkor másfél millió kilométer. Ezért van az, hogy a messziről picinek tűnő napkitörések és -foltok akár tízszer-hússzor akkorák lehetnek, mint a Földünk maga




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!