Számunkra, jobbikosoknak ez a mai nap (június 4-e) duplán gyásznap, ugyanis ezen a napon született Gyurcsány Ferenc is
– mondta Szilágyi Szabolcs egy korábbi trianoni megemlékezésen elmondott beszédében – írja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportál, a Boon.hu.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megye 1-es számú egyéni választókerületében az egyesült baloldali ellenzék színeiben induló jobbikos jelöltnek nem ez volt az egyetlen, a korábbi szocialista miniszterelnököt, most a Demokratikus Koalíció (DK) színeiben politizáló (elnök) politikust nyilvánosan minősítő megjegyzése.
„Az én nagyapám nem azért verte le ’56-ban a Lenin Kohászati Művek tetejéről a vörös csillagot, hogy ma az unokái szemébe röhögve a kommunisták szellemi örökösei röhögve lopják el a jövőjüket. Nem! És ott van ebben a csoportosulásban az a Gyurcsány Ferenc is, aki már személyes tapasztalatokat szerzett a terror és az elnyomás terén 2006 őszén.” De arra is volt példa, hogy Facebook-posztjában a megbolondult Hitlerhez hasonlította Gyurcsányt – olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hírportál, a Boon.hu cikkében.
Összeborulás
A 2022-es országgyűlési választáson azonban már az összefogás jegyében a Gyurcsány-párt, a DK által támogatott egyéni képviselőjelölt lett Szilágyi Szabolcs. Sőt, nemrég Dobrev Klárával, a DK európai parlamenti képviselőjével (Gyurcsány Ferenc feleségével) kampányolt egy miskolci fórumon – alig kétszáz ember előtt –, még közös videót is készítettek, amelyben Dobrev Klára a képviselőjelöltet ajánlja a választók figyelmébe.
Az együttműködés azonban további kérdéseket vet fel, hiszen a listás és egyéni körzeteket tekintve a DK-nak lesz a jelenlegi ellenzéki pártok közül a legnagyobb frakciója, ugyanis „bedarálta” az összes ellenzéki pártot, így a DK elnöke, jelen esetben Gyurcsány Ferenc fogja irányítani az ellenzéki oldalt.
Vannak olyan régi sérelmek, amelyeket most az összefogás érdekében félretettek, amelynek nagyon komoly morális kérdései vannak, de ezek a sérelmek egy vesztes vagy egy nyertes választás után is előjöhetnek– nyilatkozta az Észak-Magyarországnak Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője, aki hozzátette: