Az Aranybulla és II. András jelentősége

Az Aranybulla kiadásának 800. évfordulója alkalmából a Scruton közösségi térben beszélgetett Rácz György, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Medievisztika Tanszékének docense, a Magyar Nemzeti Levéltár Tudományos Igazgatóságának helyettes vezetője és Szabados György, a Siklósi Gyula Várostörténeti Kutatóközpont történésze, a Szent István király Múzeum történész tanácsadója, a László Gyula Kutatóközpont és Archívum igazgatója, valamint Gali Máté, a Matthius Corvinus Collégium Társadalom- és Történelemtudományi Iskolájának kutatótanára.

Budapest, 2020. augusztus 24. II. András Aranybullája a Nemzet emlékezete - A magyar történelem mérföldkövei kiállításon a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában 2020. augusztus 24-én. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd Forrás: MTI

Rácz György és Szabados György egyetértett abban, hogy II. András jelentősége nem mérhető az Aranybullában hivatkozott két nagy elődjéhez, Szent Istvánhoz vagy III. Bélához, tevékenysége azonban annál fontosabb volt, mint ahogy az a Bánk bánban szerepel. 

A XIX. századi opera ugyan sokat ártott az uralkodó „sajtójának”, de a történészek közül még mindig kevesen vannak, akik újragondolták a megítélését.

Ilyen volt Zsoldos Attila középkorkutató, aki szerint az Aranybulla nem II. András politikájának tagadása, hanem megerősítése volt. Szerinte ez abból is látszik, hogy a nemességnek jogot adott az ellenállásra, az adórendszer átformálásával csökkentette az ispánok hatáskörét, illetve az egyházi tizedet már nemcsak pénzben, hanem terményben is meg lehetett fizetni.

Rácz György elmondta, hogy nagyon kevés információ áll a történészek rendelkezésre. Az 1222-es Aranybullán kívül ugyanis csak néhány II. András-kori oklevél és néhány kimenő pápai levél maradt fenn. Emlékeztetett, hogy az 1900-as évek elején, Karácsony János kutatásaira alapozva alakult ki egy kép az uralkodóról, amit Zsoldos Attila gondolt újra a 2010-es években, és megpróbálta átértékelni II. András adományozó politikáját, ami a források alapján nem tékozló, hanem tudatos modernizációs politika volt. Zsoldos szerint az Aranybulla 31 rendelkezése között egyet sem találunk, amit a királyra kényszerítettek volna, ugyanis mindegyik az ő céljait erősítette – tette hozzá.

Szabados György arra hívta fel a figyelmet, hogy III. Honorius pápa nem értett egyet az Aranybullával, mert szerinte az alattvalók sakkban tartották a királyt, aki inkább ösztönből cselekedett.

Rácz György is inkább ezen az állásponton volt, és hangsúlyozta, hogy II. András a rá nehezedő többszörös nyomást igyekezett ellensúlyozni az Aranybullával.

A történészek elmondták, hogy maga az Aranybulla egy aranypecsétes oklevél volt. Az első magyar aranybullát II. Géza adta ki, de az első fennmaradt ilyen oklevél fiától, III. Bélától származik, és a Nemzeti Múzeumban őrzik. Fennmaradt egy Imre királytól is 1197-ből, ezen látható a mostani címerünk első változata a sávozott pajzzsal, amit II. András is használt, tehát valószínűleg mindketten édesapjuktól örökölték. 

Ez azért jelentős, mert kevés olyan európai ország van, amelynek a mostani címere az 1180-as évekre vezethető vissza. 

Szó esett arról is, hogy a II. András által kiadott hét aranypecsétes oklevélből egy sem maradt fenn, de többször átírták, ezek közül az első 1318-ból való. Érdekesség, hogy az aranypecséteket két lapból illesztették össze, közéjük pedig drótokat tettek, ezért voltak annyira sérülékenyek. 

Rácz György felhívta a figyelmet arra, hogy a középkorban soha nem hivatkoztak a sokat idézet ellenállási jogra azok, akik a király ellen lázadtak, ugyanis II. András is csak a királyi tanács tagjainak, vagyis egy húszfős testületnek adta meg ezt a jogot. Éppen ezért a saját korában nem vették olyan komolyan az Aranybullát, mint a későbbiekben, szövege pedig sem a Magna Carta, sem az aragóniai törvények szövegével nem mutat párhuzamot.

Borítókép: Aranybulla (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)