Az ukrajnai menekülteket is segíti az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

Az ukrajnai menekültek közvetlen jogi és humanitárius támogatása érdekében Záhonyban, Beregsurányban és a BOK Sportcsarnokban is ideiglenes területi irodát, illetve információs pontot nyitott az ENSZ Nemzeti Emberi Jogi Intézményeként a hivatal. Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa nyilatkozott a Magyar Nemzetnek.

2022. 04. 16. 10:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Milyen ügyekben fordulhatnak önökhöz ezeken az ügyfélszolgálataikon?

– Az állampolgárok területi irodáinkban is minden egyes ügytípusban kezdeményezhetik az ombudsmani vizsgálatot, amely ingyenes, költségeit hivatalunk előlegezi és viseli. Tehát az alapvető jogokat érintő, valamint a rendőri intézkedéssel összefüggő panaszok mellett új vidéki kirendeltségeinken is benyújthatják közérdekű bejelentéseiket és a kezelésükkel szemben esetlegesen felmerült panaszukat, valamint diszkriminációs ügyekben, továbbá általános ombudsmani kérdésekben is kérhetik a segítségünket. Az ügyintézésre előzetes bejelentkezést követően nyílik lehetőség. A 2022 elején történt megnyitásukat követően szegedi, győri és debreceni területi irodáinkban két hétre előre beteltek az időpontok. 

– Mik az eddigi tapasztalataik?

– Minden szempontból sikeresnek bizonyult az intézkedésünk. Ahogy korábban, most is fontos azonban megjegyeznem: az esetek jelentős része nem válik ombudsmani üggyé, mert a hozzánk forduló honfitársaink előtt sokszor még egyéb jogorvoslati lehetőségek is nyitva állnak, illetve jó néhány esetben általános felvilágosítást vagy tanácsot kérnek hivatalunktól.

Ugyanakkor fővárosi ügyfélszolgálatunk ingyenesen hívható zöldszámán, valamint debreceni és immár miskolci referenseink útján az Ukrajnából, a háború elől hazánkba menekülőket is segítjük, területi irodáink egyúttal a velük való még hatékonyabb kapcsolattartást is szolgálják.

Kiemelten fontosnak tartom, hogy ezekben a rendkívüli időkben közülük is minél több embernek közvetlen jogi és humanitárius támogatást nyújthasson az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala. Ezért a magyar–ukrán határszakaszon is folyamatosan figyelemmel kísérem az aktuális helyzetet, és az ENSZ Nemzeti Emberi Jogi Intézményeként az ukrajnai háború kitörését követő napokban ideiglenes területi irodát nyitottunk a záhonyi vasútállomáson, majd március folyamán ombudsmani információs pontot Beregsurányban és a kormány által a BOK Sportcsarnokban létesített humanitárius tranzitponton. 

Simone Weil szerint: Minden emberben van valami szent. De ez nem a személye. Nem is maga az emberi személyiség. Hanem egyszerűen maga az ember. Úgy, ahogy van.” Tevékenységünk, munkánk értelme, hogy a megoldandó ügyekben mindig meglássuk az embert, és segítsünk biztonságot, mindenekelőtt jogbiztonságot teremteni.

– Az ukrajnai menekültek milyen kérdésekben kérnek ombudsmani segítséget? 

– Több mint negyven napja tart a válság, kirobbanása óta folyamatosan a helyszínen dolgoznak kollégáink, akik az ügyintézésben, a jogi tanácsadásban, a legfontosabb információk átadásával segítik személyesen az ukrajnai menekülteket, tájékoztatást adnak továbbá az alapvető jogokat érintő panasz kezdeményezésének lehetőségéről. Ez utóbbival eddig nem fordultak hivatalunkhoz, de számos menekült kért segítséget úti okmányokkal és magyarországi munkavállalással kapcsolatos kérdésekben, valamint nem jogi jellegű ügyekben is. Munkatársaink egyúttal a humanitárius segítségnyújtásban is közreműködnek: segítettek például önkénteseknek budapesti szállítás szervezésében, illetve menekülteknek szálláshely megtalálásában.

– Miként az állandó területi irodák, úgy az információs pontok létesítése is újdonságnak számít a nemzetközi gyakorlatban. Milyen  ombudsmani visszajelzések érkeztek?

– Az elmúlt hetekben több külföldi kollégám is a meghívásomra hazánkba érkezett, hogy az ukrajnai háború elől ide menekülő emberek ügyében személyesen tájékozódjon a fennálló helyzetről, fogadásuk körülményeiről és a segítésük érdekében tett intézkedésekről. Így például közös látogatást tettünk a magyar–ukrán határszakasznál Andreasz Pottakisz úrral, Görögország ombudsmanjával – aki egyben a Nemzetközi Ombudsmani Intézet (International Ombudsman Institute, IOI) európai regionális elnöke –, Peter Svetina úrral, a szlovén ombudsmannal, illetve helyettesével, továbbá Şeref Malkoç úrral, Törökország vezető ombudsmanjával, valamint Celile Özlem Tunçak asszonnyal, a nők és gyermekek jogaiért felelős török ombudsmannal. Emellett számos külföldi kollégámmal – így többek között Chris Field úrral, az IOI elnökével, Nyugat-Ausztrália ombudsmanjával is – folytattam online megbeszélést a kérdésben.

Valamennyien elismerésüket fejezték ki mindazon erőfeszítésért és munkáért, amelyet az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala az ukrajnai menekültek közvetlen segítése érdekében tesz. 

Az IOI vezetői további támogatásukról biztosítottak, valamint jelezték, hogy minden lehetséges jogi, anyagi és humanitárius segítséget szeretnének megadni intézményünk számára. 

Együttműködését és támogatását ajánlotta fel Şeref Malkoç török vezető ombudsman is, aki egyebek mellett azt is kiemelte, hogy az Ukrajnából menekülők támogatásával Magyarország és hivatalunk az egész emberiség számára nyújt segítséget.

Borítókép: dr. Kozma Ákos (Fotó: Szabó-Jilek Ádám)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.