Rendszerváltást akar Gyurcsány

– Azon, hogy mi a viszonyunk a hazához, nem nagyon kell változtatni – így biztatta Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselőinek országos tanácskozásán az embereit. Fejtegette még az infláció okait is és arról is beszélt, hogy szívesen rendszert váltanának a DK-val.

Domján Anikó
2022. 06. 12. 16:58
2021.10.22. BUdapest Demokratikus Koalíció (DK) 10. születésnapja Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet képen: Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

A DK pártelnöke hosszan elmélkedett a kormánypárt törvénytelen hatalomra jutásán is, ezt azonban inkább filozófiai fejtegetésekre, mintsem konkrétumokra alapozta. Mint mondta, „Ez csak egy rendkívül veszélyes káros és gyalázatos trükk”.

Beszéde végén kifejtette az inflációról szólva, miért lesz rossz a magyaroknak, és hogy máris a nyakunkon a háborús infláció. Ennek okát taglalva hozzátette: 

Nehezebb lesz az élet, mert a választópolgárok rosszul szavaztak, és hagyják Orbánt tovább uralkodni.

 

Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke (Fotó: Kurucz Árpád)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.