Visszatérve Varga Judit feljelentéséhez, a politikus a feljelentése mellett egyúttal indítványt tett arra is, hogy az ügyészség a vád képviseletét vegye át, tekintve, hogy egy magánvádas eljárásról van szó. Az ügyészség januárban nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségének gyanújával rendelt el nyomozást, annak lefolytatásával a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) bízták meg. A Mediaworks Hírcentruma úgy tudja, az eljárást végül nem a BRFK, hanem a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kezdte el.
Gyurcsány Rómában elhunyt aktivistájáig vezetnek Az ördög ügyvédje botrány legújabb szálai
A Demokratikus Koalíció (DK) volt aktivistájához, az idén januárban egy római klubban elhunyt Homonnay Gergelyhez vezetnek Az ördög ügyvédje utáni nyomozás legújabb szálai – értesült a Mediaworks Hírcentruma. Információink szerint a magyar nyomozók arra jutottak, hogy Homonnaynak köze lehet ahhoz Az ördög ügyvédje Facebook-oldalán közzétett íráshoz, amelyben minden bizonyíték nélkül megrágalmazták Varga Judit igazságügyi minisztert. A magyar hatóságok emiatt szerették volna kikérni az olasz szervektől a férfi laptopját, mert a benne lévő adatok feltételezhetően megerősítették volna a gyanút, ám az olasz szervek megtagadták a jogsegély teljesítését. Az ördög ügyvédje ügyben korábban Czeglédy Csabát marasztalta el a bíróság, így az újabb információk fényében kijelenthető, hogy a botrány egyértelműen Gyurcsányék köréhez köthető.

Az ügyben kerestük a nyomozást elrendelő Fővárosi Főügyészséget, hogy megerősítik-e Homonnayval kapcsolatos információnkat, de tőlük csak azt a tájékoztatást kaptuk, hogy
„a törvény által biztosított határidőn belül lefolytatott nyomozás során a feljelentett kilétének megállapításához és az érdemi döntés meghozatalához szükséges bizonyítékokat nem lehetett beszerezni, ezért a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség az iratokat a Budai Központi Kerületi Bíróságnak küldte meg. A továbbiakban a vádat a sértett (azaz Varga Judit – a szerk.) képviselheti magánvádlóként.”
A Mediaworks–Hírcentrum úgy értesült, a nyomozás azért akadt meg, mert az olasz szervek nem teljesítették a magyar hatóságok jogsegélykérelmét, ami többek között arra vonatkozott, hogy adják ki Homonnay Gergely számítógépét. A magyar nyomozók ugyanis olyan információkhoz jutottak, hogy a Homonnay laptopján lévő adatok elvezethetnek a megoldáshoz. Azt, hogy az olasz szervek miért tagadták meg a jogsegély teljesítését, egyelőre nem tudni, pedig könnyen lehet, hogy valóban nagy segítség lehetett volna Az ördög ügyvédje újabb szálának kibogozásában.
Az ördög ügyvédje ügyben a rendőrség tavaly áprilisban gyanúsította meg Gyurcsány ügyvédjét, Czeglédy Csabát és egy társát, majd a Fővárosi Főügyészség fél évvel később vádat emelt ellenük.
Az ördög ügyvédje blog volt az, amely a 2019-es önkormányzati választások előtt kirobbantotta a Borkai-ügyet. Pikáns felvételek láttak napvilágot, valamint olyan információkat lebegtettek meg, amelyek korrupcióról szóltak. Miután az oldal elkezdte kihozni a botrányos részleteket, titkokat az adriai hajóútról, az érintettek feljelentést tettek a rendőrségen. Az előzetesen beharangozott korrupciós bizonyítékok és Borkaiék drogfogyasztását alátámasztó anyagok később nem kerültek elő. Gyurcsány Ferenc többmilliárdos költségvetési csalással is összefüggésbe hozott bizalmi embere a vád szerint kilenc ember arcképmását mint különleges személyes adatát és hat ember nemi életre vonatkozó különleges személyes adatát kezelte jogosulatlanul. A Veszprémi Járásbíróság Czeglédyt és egy bűntársát is elmarasztalta, mindketten pénzbüntetést kaptak. Az ügynek van egy Czeglédyéktől külön kezelt szála, abban áprilisban emeltek vádat több személy ellen.
További Belföld híreink
Czeglédy végig tagadta, hogy ő lenne Az ördög ügyvédje, de arról is beszélt, az ügyről többet tud, mint a szélesebb közvélemény. Az sem titok ma már, hogy a blogot feltételezhetően több személy írta. Ebben a körben forgott közszájon Homonnay Gergely neve, de gyanúsítottja nem lett az ügynek és ő is mindig határozottan visszautasította, hogy köze lenne Az ördög ügyvédjéhez. Annyi azonban megállapítható, hogy Az ördög ügyvédje üggyel összefüggésben eddig kizárólag Gyurcsány köréhez tartozó emberek neve merült fel, így a botrány egyértelműen a Demokratikus Koalícióhoz köthető.
Borítókép: Homonnay Gergely (Fotó: Mirkó István)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!