Bár a kutyatulajdonosok vélhetően minden nap hálásak kedvenceik jelenlétéért, augusztus 26-án az egész világon a négylábú kedvenceket ünneplik, akiket nem véletlenül hívunk az ember legjobb barátjának. A kutyák sok mindenben segítik az embert: játékos társak lévén enyhítik a magányt, de életmentő szolgálatot is végeznek.

Honnan származik a kutyák világnapja?
Ahogyan arról az NDTV nevű lap is beszámolt, a nemzetközi kutyanapot először 2004-ben ünnepelte Colleen Paige állatvédő aktivista és kisállatéletmód-szakértő. Paige azért választotta augusztus 26-át, mert az aktivista családja ezen a napon fogadta örökbe az első kutyáját, Sheltie-t egy helyi állatmenhelyről. Colleen asszony ekkor tízéves volt. A nő szerint a nemzetközi kutyanap minden egyes kutyafajtának, vagyis a világ összes kutyájának szól: felhívja továbbá a figyelmet az örökbefogadás fontosságára és a menhelyi kedvencek szomorú sorsára. Az én kutyám című lap úgy fogalmaz: azokra a kutyákra kell gondolnunk ilyenkor, akik nap mint nap emberi életeket mentenek vagy munkájukkal segítenek nekünk. A terápiás és segítőkutyákra, a keresőkutyákra, a rendőrkutyákra és minden olyan ebre, aki önzetlenül tesz valamit értünk.
Az állatvédőnek a nemzetközi kutyanappal az is a célja volt, hogy tízezer menhelyi árva kutyát megmentsen – hívja fel a figyelmet az NDTV. A National Dog Day Foundation nevű alapítványt is ezért hozták létre: céljuk, hogy minden egyes évben összejöjjön annyi adomány, hogy tízezer nehéz sorsú kutyán tudjanak segíteni.
Megdöbbentő tények a kutyákról
A Business Standard című lap meghökkentő adatokat gyűjtött össze a kutyákról a nemzetközi kutyanap alkalmából. Mint írják, azonkívül, hogy a kutya az ember legjobb barátja, számos érdekesség is felmerül velük kapcsolatban. Íme néhány szórakoztató tény a kutyákról.
A kutyák érzékelik a betegségeket, a viharokat és a katasztrófákat: a lap szerint
számos közvélemény-kutatás arról számolt be, hogy sok állattartó látja: kutyája furcsán viselkedik földrengés vagy vihar előtt. Agresszívvé válnak, sírni kezdenek vagy biztonságos helyre rejtőznek. Ezt a kutya hatodik érzékének is nevezik.