A programban érintett településeken megvalósuló beavatkozásokat minden esetben helyi diagnózis felállítása előzi meg, amely alapján a megvalósító szervezet komplex, a szakterületi fejlesztéseket is magába foglaló cselekvési tervet készít, rögzítve az adott településen szükséges beavatkozási területeket, a kialakítandó szolgáltatások, tevékenységek és fejlesztések körét, azok elindításának tervezett időpontját.
A kiválasztott települések 2019-től fokozatosan csatlakoznak a programhoz, jelenleg 118 helyszínen már zajlanak a felzárkózást segítő tevékenységek. A megvalósításhoz olyan – elsődlegesen civil és karitatív – szervezetek csatlakoztak idáig, amelyek az adott településen már a korábbiakban helyi tapasztalatokkal és kellő szakmai és adminisztratív kapacitásokkal rendelkeztek.
A programba újonnan bevonandó további 182 település kapcsán nyílt pályáztatással keresik a települési megvalósítókat. Egy településhez egy, a program tevékenységeinek végrehajtásáért felelős települési megvalósító választható ki.
A közlemény hangsúlyozza, tekintettel arra, hogy a programban uniós finanszírozás jelenik meg, a lebonyolításban a kapcsolódó uniós és hazai szabályozási követelmények érvényesülnek. Ennek megfelelően nemcsak az új szervezetek kiválasztása és bevonása tekintetében, hanem a már megvalósítói feladatokat ellátó szereplők esetében is szükséges igazolni az alkalmasságot és az alapvető uniós követelményeknek való megfelelést. Ezért a pályázat során a programba már bevont 118 település kapcsán a résztvevő szervezetek validációja is megtörténik.
A pályázat pénzügyi támogatással nem jár, támogató döntés esetén a szervezet arra válik jogosulttá, hogy az együttműködési megállapodás megkötését követően a támogatások rendelkezésre állása esetén a Felzárkózó települések program települési forrásait kezelje, és a belső pályázati eljárásokon részt vegyen. A pénzügyi támogatás a hazai és uniós szabályoknak megfelelő, átlátható, informatikai rendszerrel támogatott pályáztatási és finanszírozási folyamatok keretében valósul meg.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!