A Fővárosi Törvényszék elsőfokú ítéletében az I. rendű vádlottat, Ármós Sándort folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedés bűntettében, míg a II. rendű vádlottat folytatólagosan elkövetett befolyás vásárlásának bűntettében mondta ki bűnösnek.
Az ítélet szerint a II. rendű vádlott egy találmányával kereste meg régi ismerősét, az akkor még rendőr dandártábornokot, akit arra kért, hogy kapcsolatai révén segítsen neki az általa kifejlesztett eszköz belügyminisztériumi bemutatását megszervezni. A II. rendű vádlott találkozójuk során azt is elmondta, hogy ellene több büntetőeljárás is folyamatban van, egy további ügyben pedig a bíróság jogerősen pénzbüntetésre ítélte, amelynek egy részét már be is fizette. A vádlottak megegyeztek abban, hogy Ármós Sándor segít megszervezni a találkozót és közbenjár azért, hogy a II. rendű terhelt ellen indult büntetőeljárások megszüntetéssel záruljanak. Továbbá annak elintézését is megígérte, hogy a pénzbüntetés fennmaradó részének kifizetésére részletfizetést kapjon.
Ármós Sándor cserébe egy külföldi örökséghez kapcsolódó ügylet költségeinek a megszerzését kérte vádlott-társától. Ármós az állított örökség megszerzéséhez szükséges összeget átvette, azonban a büntetőügyek megszüntetése, pénzbüntetés részletfizetése érdekében ténylegesen semmilyen intézkedést nem tett.
A fenti cselekmények miatt a bíróság mai – nem jogerős – ügydöntő határozatával az I. rendű vádlottat, Ármós Sándort folytatólagosan elkövetett befolyással üzérkedés bűntettében mondta ki bűnösnek és egy év – három év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre, valamint 2,5 millió forint vagyonelkobzásra ítélte.
A II. rendű vádlott az ítélet szerint folytatólagosan elkövetett befolyás vásárlásának bűntettében bűnös, ezért őt a bíróság egy év börtönbüntetésre és egy év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság vele szemben elrendelte egy korábban kiszabott börtönbüntetés végrehajtását is.
Az ítélet nem jogerős, az ellen az ügyész súlyosításért, a vádlottak és védőik elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentettek be fellebbezést.
Korábban négy évet kapott
A volt Pest megyei főkapitány jelenleg jogerős büntetését tölti, mivel egy korábbi ügyben négy év szabadságvesztést szabott ki rá jogerősen a bíróság, szintén korrupciós bűncselekmény miatt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!