A nehéz idők szókimondást követelnek. Túl sokat éltünk mellébeszélő, álságos és hazug szavak között, most a világos beszéd visz át minket a válságokon
– emelte ki Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a XXI. Század Intézet szervezésében, az Eötvös József-előadások részeként megrendezett Miért került válságba az Európai Unió a globalizáció korában? című eseményen. A főigazgató megszólalásában kiemelte: tragikus napokat, órákat élünk, ugyanis Európában háború zajlik, és a világ szinte minden kontinensén zavargások vannak, például víz alatti drónok csővezetékeket robbantanak.
– Nekünk, a szavak embereinek nincsenek fegyvereink, gazdasági befolyásunk, nem szavazunk sem az Európai Parlamentben, sem az Országgyűlésben. De a leghatásosabb eszköz nálunk van: a gondolatok, a szavak ereje – fogalmazott Schmidt Mária. Kiemelte: „Ezzel tudunk küzdeni a válságok ellen.” Szerinte a gondolatok és szavak embereinek kell megmutatniuk, hogy nem a fegyver és a pénz a legfontosabb, valamint hozzátette:
Nem mondhatunk le arról a kötelezettségünkről, hogy mindenképpen a béke mellett álljunk ki.

Alain de Benoist francia író, filozófus, az esemény meghívottja kiemelte: a globalizációval nem egyszerűen egyesül a világ, hanem elsősorban a profit hajszolása mozgatja, ami átalakítja az emberek gondolkodásmódját is. Szerinte
a mai ember uralkodó modellje a haszonelvű ember. Így aztán a piaci társadalomból piactársadalom lett.
Mint fogalmazott: világméretű lett a homogenizáció, az eltérő életmódok eltűnése. – Ugyanakkor párhuzamosan globális ellenőrzési eljárás van érvényben, amelyben a megfigyelés totálissá válik – hangsúlyozta a filozófus.
A francia író szerint Európa morális és gazdasági válságban van. – A földkerekség leggazdagabb térsége, szemlátomást megvan minden adottsága, de nem akarja vállalni ezt a történelmi felelősséget, mert eltékozolja több évezredes civilizációját és keszekuszán építi magát egy olyan EU-ban, amelyet kísértetpolitikusokból álló parlament és technokratákból álló bizottság testesít meg – vélekedett Benoist.