Az elengedés nem egyenlő a felejtéssel

Imádkozzunk azokért a lelkekért mindenszentek és halottak napján, akik még nem kerültek be valami miatt a mennyországba, az átmeneti, tisztító helyen ragadtak és van még valami elrendeznivalójuk – mondta Bese Gergő atya, aki szerint a halloween ünnepét nem üldözni kellene, hanem kihasználni a benne lévő lehetőségeket.

2022. 10. 30. 6:50
Bese Gergely atya Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ezekben a napokban csendesedjünk el, és az emlékezésen túl imádkozzunk elhunyt szeretteinkért; de gondoljuk át azt is, milyen módon éljük az életünket” – fogalmazott Bese Gergő lapunknak, majd azzal folytatta: 

Vajon ha a mi utunk most érne véget, hogyan tudnánk visszatekinteni? Az Úr azt mondaná nekünk, hogy lépjünk be a mennyek országába, vagy a kapuban Szent Péter megállítana minket és azt mondaná, hogy még nem állunk készen arra, hogy a mennyországba lépjünk?

A HALÁL MINT TABU

A plébános szerint amíg hajdanán a halál a mindennapi élet része volt, és a betegek a család körében hunytak el, úgy manapság az elmúlás tabusítva lett. 

– Változtatnunk kell ezen, hiszen azzal, hogy a gyerekeket és a fiatalokat óvjuk ettől a témától, valójában ártunk vele. Ezek a gyerekek nem tudják feldolgozni, nem tudnak vele mit kezdeni, ha a szeretteiket, osztálytársukat elveszítik, így a gyász megélését, majd az elengedést sem tudják helyén kezelni – hívta fel a figyelmet a katolikus pap. Szavai szerint az emberek ráadásul valamiért azt gondolják: ha egy pap megjelenik és feladja a betegek kenetét, az egyenlő a halál eljövetelével.

Ez valójában nem utolsó kenet, hanem a betegek szentsége, ami többször is felvehető, legyen szó egy műtétről vagy betegségről, esetleg utazásról. Ez egy megerősítő szentség, amelyben Isten áldását kérjük. De lehet ez a gyógyulás kegyelme is, hiszen hány csodát ismerünk, élünk át, amelyben egy szörnyű betegséget követően újra talpra állt a szerettünk? Ha pedig azt érezzük, közeleg a vég órája, egy csendes átmenetet jelent a kenet feladása 

– magyarázta.

Bese Gergő arra emlékeztet: az emlékezés mellett csendesedjünk el és imádkozzunk elhunyt szeretteinkért
Fotó: Kurucz Árpád

Az atya arról is beszélt, hogy ezeken az alkalmakon, amikor ellátogat a családokhoz, hogy imádkozzon a betegért, a hozzátartozók gyakran kimennek a szobából. – Ilyenkor mindig visszahívom őket, hogy együtt imádkozzunk, hiszen abban van az erő: a beteg vagy haldokló számára nincs annál szebb, ha a szeretteit együtt látja imádkozni – mondta.

AZ ELENGEDÉS NEM FELEJTÉS

Az elmúlt években, a koronavírus-járvány és a háború miatt sok ezer olyan lélek távozott el, akiktől nem tudtunk elbúcsúzni. 

Nem könnyű feldolgozni, amikor egy hozzánk közel álló egyik percről a másikra hagy itt minket, és mire észbe kapunk, már csak az urnát látjuk viszont. Ugyanakkor a halál kultúrájának és az elhunyt kegyeletének a tiszteletlensége, ha az elhunyt hamvait hazavisszük és a szekrény tetején őrizzük. Senkinek sem tesz jót. Ezeket a lelkeket ne az otthonunkban, hanem az emlékeinkben, a fotókon keresztül őrizzük, na meg persze az imádságainkban; és egy megszentelt helyen, a temetőben helyezzük őket örök nyugalomra. Hiszen az elengedés nem egyenlő a feledéssel 

– hívta fel a figyelmet.

A temető a csend, a béke és az imádság helye; ugyanakkor annak állapota tükrözi az erkölcsi mivoltát az adott országnak. – Ha derékig érő füvet és ápolatlan sírokat találunk, az a település elveszítette a gyökereit, bizonyosak lehetünk abban, hogy már nem azok élnek ott, akiknek a hozzátartozói a temetőben nyugszanak. Pedig őseinket megilleti a tisztesség, ezért öröm számomra, hogy a Magyar falu programnak hála a temetők rendben tartására is külön keret áll rendelkezésre – mondta. Az atya kiemelte, már az emlékezés módja is tele van szimbólumokkal. A koszorú színe, a zöld a reményt, az örökzöld pedig a halhatatlanságot jelöli, míg a kör a kezdetet és a véget mutatja, valamint hűséget Istenhez és a szeretteinkhez. 

A koszorú zöld színe a reményt, míg a formája, a kör az Istenhez való hűséget, a kezdetet és a véget szimbolizálja

A gyertya Krisztus világosságát jelenti, a fény, amely minden emberben ott kell legyen, a feltámadás jelképe. A gyertya, az embert, az életet is szimbolizálja, hiszen önmagát felemészti, szépen lassan fogy el. A mi életünk és az elhunyt szeretteink élete is így alszik ki és válik porrá

 – részletezte.

HALLOWEEN MÁSKÉPP

A kelta, angolszász kultúrából fennmaradt hagyomány egyre nagyobb teret hódít Magyarországon is és válik a mindennapi kultúránk részévé. 

Bese Gergő szerint a keresztényeknek el kell fogadniuk – tetszik vagy sem –, hogy a társadalom vágyik a halloween ünnepére, ugyanakkor ez egy jó alkalom is lehet a missziós tevékenységre. 

Szavai szerint az október 31-i esti halloween ünnepe nem üti a mindenszenteket és a halottak napját sem, így mind a három ünnep megfér egymás mellett. – Ez nem a kereszténység megtagadásáról vagy a pogányságról szól, ez a hagyomány csupán egy jól eladható termék; sokszor többet gondolunk bele, mint amit valójában jelent. Az egyháznak sokkal inkább azt kell megvizsgálnia, hogy mi az, ami a katolikus mindennapokba átültethető ebből a hagyományból – fejtette ki az atya, hozzátéve, hogy az elmúlt években számos plébánia élt a lehetőséggel és rendezett a kereszténység szellemiségében mulatságot. Ám a jelmezes bulin nem szellemi lényeknek, hanem szenteknek öltözve ünnepeltek a gyerekek és gyűjtötték az édességet. Lengyelországban pedig igazi karneváli hangulatban telik ez az este, ahol az utcai felvonuláson Teréz anya, Pió atya és Szent Mihály is mindig látható a menetben. 

A halloweenre tehát magam is úgy tekintek, akár az ókori pogány római templomokra és az egyiptomi obeliszkekre, amelyekre tettünk egy keresztet és „megkatolizáltuk”. Nem kell harcolni a halloween ellen, elég „háziasítani”, a mi szájunk íze szerint. Nekünk, keresztényeknek tehát ez is egy missziós lehetőség, éljünk vele! Persze kötelességünk elmondani, hogy mit jelent mindenszentek ünnepe és halottak napja a keresztények életében és hogyan viszonyuljunk halloween estéjéhez 

– foglalta össze Bese Gergő. 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.