Gyurcsány engedhette be az oroszokat, akik aztán vitték a Molt

A magyar baloldal egyik legnagyobb politikai bűne az volt, hogy kiszolgáltatták Magyarországot idegen érdekeknek.

Forrás: Tűzfalcsoport2022. 10. 24. 14:21
Fotó: Europress/AFP/Sergey Ponomarev
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsányék és a magyar baloldal egyik legnagyobb politikai bűne az volt, hogy kiszolgáltatták Magyarországot idegen érdekeknek. A Gyurcsány Ferenc vezette kormányzat volt az, amelyik a rendszerváltás utáni Magyarország szuverenitásán a legnagyobb sebet ejtette. Ő volt az a miniszterelnök, akinek vezetése alatt a kormányzat legfelsőbb köreibe is bejuthattak orosz titkos ügynökök. Ez a cselekedetsorozat veszélybe sodorta hazánk nemzeti, nemzetközi és nemzetbiztonsági érdekeit – vélekedik a Tűzfalcsoport

 

A Legfőbb Ügyészség vádirati tényállásásból származik a fenti idézet.

A történet azzal kezdődött, hogy a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetői, Szilvásy György volt titokminiszter, Galambos Lajos és Laborc Sándor, az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egymást váltó főigazgatói együttműködtek az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálattal (FSZB), hogy azok információszerző tevékenységet végezzenek Magyarországon – idézi fel a Tűzfalcsoport.

Ahogy írják, Szilvásy György beleegyezett abba az orosz részről érkezett ajánlatba, hogy orosz titkos ügynökök vizsgálják át az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal egyes munkatársait, és szűrjék ki a Fidesszel szimpatizálókat.

A vádirat szerint bolgár pszichológusként megjelölt, de valójában az Orosz Föderáció Biztonsági Szolgálatához tartozó személyek a hivatal részben vezető beosztásban levő, részben vezető beosztásra szánt, tiszti rendfokozattal rendelkező 16 dolgozója poligráfiás vizsgálatában vettek részt.

 

Ezek úgy zajlottak, hogy egyikük a gépi hátteret kezelte, míg a másik egy kijelölt helyiségben tartózkodott két tolmáccsal együtt, és időnként kérdésekkel, utasításokkal határozta meg a vizsgálat menetét – írja a Tűzfalcsoport.

 

A külföldiek épületbe való belépését a főigazgató utasítására nem dokumentálták, az nem a főbejáraton keresztül történt.

Hogy Gyurcsányék mennyire nem pragmatikus, hanem érzelmi-ideológiai alapon közeledtek Putyinhoz és Oroszországhoz, azt jól illusztrálja az a szövegrészlet, amely azóta már – állítólag – az internetről is kitörölt korábbi blogbejegyzése az Amőba.hu-n.

2006 márciusában, a kampányhajrában ezt írta Putyinról:

 

Munka után sztorizgattunk Putyin elnökkel – mint ahogy ezt teszik mások is –, történeteket mesélve ismerősökről és ismeretlenekről, közel- és régmúltról. A kívülről szigorúnak és keménynek tűnő elnök sok mosollyal, helyenként nevetéssel kísért történetei minket is jól elszórakoztattak. Dolgoztunk is, persze: az illetékes minisztereket a következő hetekben elküldöm Moszkvába, hogy folytassák a tárgyalásokat a gázvezetékről és a logisztikai központ építéséről. Mikor lekísértem és elbúcsúztam tőle, a kézfogást követően gyorsan megölelt, úgy, ahogy ezt az európai politikusok többségével tesszük, hiszen velük évente négyszer, ötször találkozunk. De Putyin elnöknek ez volt az első ilyen gesztusa. Jólesett

 

– idézi a Tűzfalcsoport.

A Tűzfalcsoport által összegyűjtött információk alapján Gyurcsányék az egyik legnagyobb fontosságú magyar stratégiai vállalat egy részét is orosz érdekkörbe tolták, egész egyszerűen átjátszották a Molt az oroszoknak.

A Gyurcsány–Putyin-találkozók így nézhettek ki a Tűzfalcsoport szerint:

  • 2006 márciusa, a kampány során Gyurcsány és Putyin Budapesten találkoztak. Gyurcsány vacsorát adott az orosz elnöknek a saját lakásában.
  • 2006 májusában Szilvássy Györgyöt titokminiszterré nevezték ki,
  • 2006 szeptemberében Gyurcsány Rosztovban folytatott zárt megbeszéléseket Putyin elnökkel,
  • 2007 januárjában Gyurcsány miniszterelnök és Szilvássy miniszter jóváhagyásával Galambos Lajos, a magyar titkosszolgálat vezetője beengedte az orosz titkosszolgálat embereit a budapesti NBH-központba abból a célból, hogy „azok kiszűrjék a Fidesz-barát munkatársakat!”,
  • 2007 márciusában Gyurcsány Putyin elnök Moszkvától távoli villájában töltött egy napot,
  • 2007 áprilisában Gyurcsány a szaranszki finnugor fesztiválra látogatott Putyin meghívására,
  • 2007 júniusában elindult a Mol kijátszása az oroszoknak.

A Tűzfalcsoport azt írja: miután Putyin Ausztriában járt, az osztrák OMV váratlanul 10-ről 18,6 százalékra növelte részesedését a Molban, és jelezte: irányító többséget kíván szerezni a budapesti olajóriásban. A magyar cég vezetői egyértelműen az orosz állam strómanjaként azonosította az OMV-t. Amint Gyurcsány lemondott, az OMV viharos gyorsasággal eladta az időközben 21,2 százaléknyira növelt Mol-csomagját az orosz hadsereg fő üzemanyag-szállítójának, a Szurgutnyeftyegaznak – állítja cikkében a Tűzfalcsoport.

Mindez az oldal meglátása szerint két dolgot támaszt alá:

1. Az osztrák cég valóban az oroszok strómanja volt.

2. Gyurcsány távozása után Moszkva gyakorolt nyomást az OMV döntéshozatalára.

A Magyar Külpolitikai Évkönyv 2009-es számából az derül ki, hogy Gyurcsány Ferenc olyannyira jó kapcsolatot ápolt Putyinnal, hogy még a lemondása után is találkozott egy magánlátogatás keretében az orosz elnökkel.

Áprilisban átjátszották a Molt az oroszoknak, akik aztán pár hónapra rá a már lemondott miniszterelnököt vendégül látták Moszkvában egy magántalálkozón.

A fentiekből jól látszik – von le következtetést a Tűzfalcsoport –, hogy a mostanság oroszellenes hangokat pengető Gyurcsány miniszterelnökként komoly befolyáshoz juttatta az oroszokat. Veszélybe sodorta az ország nemzetbiztonságát, az egyik legprofitábilisabb magyar vállalatot pedig átjátszotta az oroszoknak – véli a Tűzfalcsoport.

Az eredeti, teljes cikk ITT érhető el.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc és Vlagyimir Putyin (Fotó: Europress/AFP/Sergey Ponomarev)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.