Így használta fel a baloldal a fiatalokat (1.)

Pankotai Lilit, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma végzős hallgatóját valószínűleg senkinek sem kell bemutatni: az utóbbi hetekben azzal vált hírhedtté, hogy az október 23-i baloldali tüntetésen egy slam poetryre emlékeztető, obszcén „művet” adott elő. Nem ő azonban az egyetlen olyan iskoláskorú, akit a baloldal politikai céljai érdekében valamilyen módon felhasznált. Kétrészes cikksorozatunkban azokat a fiatalokat mutatjuk be, akik részt vettek és áldozatául estek a külföldről irányított baloldal hergelő kampányainak.

Munkatársunktól
2022. 10. 31. 6:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baloldal 2010-es csúfos választási veresége óta gyakorlatilag minden közéleti megmozdulásra és demonstrációra rátelepedett, több esetben fiatalokat használva üzeneteik közvetítésére. Az utóbbi egy évtizedben számos demonstrációról derült ki, hogy azt külföldi, Soros Györgyhöz köthető szervezetek is támogatták, amelyek a baloldal által felhasznált fiatalokkal is kapcsolatban álltak.

Korai kezdet

Talán sokan emlékeznek még az Egymillióan a magyar sajtószabadságért tüntetés („Milla-tüntetés”) arcára, Karsay Dorottyára. Karsay többek között a Nem tetszik a rendszer! című dal szerzője és előadója volt, a baloldali sajtó emberi jogi aktivistaként hivatkozott rá. Az ELTE mellett a CEU-n és University of California egyetemen tanult. 2010-ben Outstanding Academic Achievement Award díjat kapott, több Soros-szervezet, például az Amnesty International és a Menedék Migránsokat Segítő Egyesület munkatársa is volt.

Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű „civil” kezdeményezést Karsay azért tartotta jónak, mert mint mondta, „a csoportnak nincsenek közvetlen politikai ambíciói”. A 2010. december 20-i, sajtószabadságért tartott „diáktüntetés” volt az első olyan megmozdulás, amely a 2010-ben bevezetett médiatörvény-változtatások ellen tiltakozott. 

Hozzájuk köthető az alternatív köztársaságielnök-választás, Bajnai Gordon pedig a 2012. október 23-i millás tüntetésen jelentette be az Együtt 2014 nevű választási mozgalom létrejöttét. 

Az Együtt három alapító szervezetének egyike volt a Milla Egyesület.

A baloldali média 2011 vége óta nem foglalkozik Karsay Dorottyával, aki azóta Dodó néven a transzneműek helyzetének javításáért küzd. Neve legutóbb a Heinrich-Böll-Stiftung weblapján került elő. A német Zöldek alapítványa a transzneműek szószólójaként, kutatóként és tanácsadóként mutatja be. Karsay két évvel ezelőtt, 2020-ban a Mérce.hu-n jegyzett egy cikket, amelyben a Szivárvány Misszió Alapítvány elnökéről emlékezett meg.

Soros is megjelenik

A Hallgatói Hálózat (HaHa) egyik vezérszónoka, Polgár Dóra 2011. október 1-jén egy szakszervezeti tüntetésen ostobaságnak nevezte a kormány felsőoktatási koncepcióját. Polgár a felsőoktatási érdekképviselet helyett pillanatok alatt politikai szereplővé lépett elő a választások környékén. Ott voltak a Fidesz Lendvay utcai székháza elleni 2013-as és 2014-es támadáskor és megannyi demonstráción, híd- és campusfoglaláson. 

A szervezet belső levelezése alapján nyilvánosságra került, hogy a HaHa aktivistáit az amerikai baloldalhoz köthető szakemberek készítették fel. Többek között abban kaptak segítséget a diákok, hogy miként gyakoroljanak hatékonyan nyomást a döntéshozókra. 

Az amerikai oktatók a Civil Kollégium Alapítvány szervezésében érkeztek Magyarországra, de a szálak radikális baloldali szervezeteken keresztül egészen Soros Györgyig vezettek.

Polgár Dórától 2011 októberében már elhatárolódott a mozgalom, hiszen az addigi vezérszónok belépett a Demokratikus Koalícióba, ahonnan 2012 februárjában már ki is lépett. Korábban, a 2010-es önkormányzati választáson szocialista színekben indult jelöltként. 

Gyurcsányékhoz történő csatlakozásakor a HaHa elhatárolódott tőle, DK-ból való távozását követően pedig új ifjúsági mozgalmat szervezett, ezután már a baloldali sajtó sem foglalkozott vele. 

Utoljára egy videó kapcsán merült fel a neve 2012 decemberében, ekkor a tandíj ügyében szólalt meg más egyetemi hallgatók mellett. A videóban megjelenik a momentumos Cseh Katalin is.

A baloldal vonzásában

A HaHa vezérszónoki pozícióját Polgár Dórától Papp Réka Kinga vette át 2011. október 23-án, 2014 nyarán pedig már a Kettős Mérce sajtószabadság-tüntetéseinek a szónoka. 2015-ben részt vett a Demokratikus Kerekasztal megalakuló ülésén, amelynek vezetői Ferge Zsuzsa, Iványi Gábor, Horváth András és Lovas Zoltán voltak. Szintén 2015-ben több aktivistával együtt feliratokkal demonstrálva zavarták meg Rogán Antal sajtótájékoztatóját a Keleti pályaudvaron, amelyet a Fidesz frakcióvezetője a bevándorlás kérdéséről tartott. 2016–2017-ben Polgár A Város Mindenkié nevű csoport októberi lakásmeneteinek konferansziéja volt, 2016 júniusában Schilling Árpád mellett művészeti vezetőként dolgozott a Krétakör operaprojektjében. 2017 szeptemberétől Gulyás Mártonnal a Slejm – a torkon ragadt politika nevű YouTube-csatorna társműsorvezetője volt. 

A 2018-as választás után Bécsbe ment, ahol az Eurozine nevű magazin főszerkesztője lett, amelyet az Open Society Fundations támogatott. Az említett szervezetek és személyek közül több Soros György hálózatába tartozik.

Kálló Dániel, a Független Diákparlament tagja, korábbi szóvivője az MSZP–Párbeszéd közös EP-listáján is szerepelt. A Független Diákparlament korábban úgy döntött, nem vesz részt a köznevelési kerekasztal munkájában, mert nincs biztosíték a követelések teljesülésére. A diákparlament nem értett egyet a nyári szünet lerövidítésével, a kötelező gimnáziumi felvételivel, a szakképzés átalakításával és főleg az iskolai lőterek kialakításának ötletével. Javaslataik szerint 40 órás hetek helyett általánosban 25, középiskolában 30 órás hetekre lenne szükség. Emellett a tananyag modernizálását és az oktatás GDP-arányos, hatszázalékos támogatását követelték. Jelenleg a baloldalhoz köthető Publicus Intézet elemzője.

Cikksorozatunk következő részében a baloldali megmozdulások további négy fiatal arcát mutatjuk be.

Borítókép: A Hallgatói Hálózat tüntetése 2013-ból: az aktivistákat az amerikai baloldal emberei készítették fel (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.