A nagyszabású akcióban részt vett a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nemzetközi bűnözés elleni főosztályának valamennyi osztálya és összesen 456 rendőr is, akiknek munkáját hét jó szimatú szolgálati kutya segítette. A rendőrség közleményében kiemelte: nekik köszönhetően foglalták le azt a több mint 16 kilogrammnyi kábítószert, amelyek többsége ketamin, ezenfelül találtak a nyomozók ecstasyt, ethyl-hexedrone-t, marihuánát, kokaint, amfetamint, de még új pszichoaktív anyagnak számító 3 CMC-t is.
A repülőtéri razzia alatt összesen 25 ember ellen indult büntetőeljárás kábítószer birtoklása, valamint kábítószer-kereskedelem miatt. A gyanúsítottaktól – akik közül tizennyolcan letartóztatásban várják ügyük kimenetelét – készpénzt, valamint különböző vagyontárgyakat foglaltak le, amelyek összértéke megközelíti a harmincmillió forintot.
Az összehangolt bűnügyi akcióban minden idők legnagyobb kábítószerfogása történt Budapesten, a csepeli szabadkikötőben szeptember 7-én. A rendőrség azt közölte: az egyik munkás észrevette, hogy egy Ecuadorban feladott konténer teteje megrongálódott, ezért meg akarták hegeszteni. Mint írták, ekkor gyanús csomagokat észleltek benne, ezért értesítették a rendőrséget.

A BRFK munkatársai a szemle során 71 darab, egyenként körülbelül egykilós csomagot találtak, amelyekről a szakértői vizsgálat kimutatta: nagy tisztaságú kokaint tartalmaznak. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett miatt ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást.
Utcára kerülése előtt a kábítószert a bűnözők öt-hétszeresére hígították volna, tehát a fővárosi rendőrök a lefoglalással csaknem ötszázezer adag, hígítástól függően 10-14 milliárd forint feketepiaci értékű drogot vontak ki a forgalomból.
Borítókép: Az ORFK, a NAV, a KR NNI és a BRFK közös sajtótájékoztatója a rekordfogásokról (Fotó: ORFK)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!