Zelenszkij egyre nagyobb bajban érzi magát.

Az ukrán korrupcióellenes hivatal (NABU) és a különleges ügyészség (SAPO) házkutatásai után Herman Haluscsenko igazságügyi minisztert felfüggesztették tisztségéből, míg Timur Mindics, az elnök egykori üzlettársa és közeli barátja, külföldre menekült, írja a Világgazdaság.
A hatóságok szerint Mindics egy „bűnszervezet” vezetőjeként szervezett korrupciós hálózatot működtetett az állami atomerőmű-vállalat, az Enerhoatom körül.
A NABU szerint a csoport 10-15 százalékos visszaosztást követelt azoktól a beszállítóktól, akik állami megrendeléseket kaptak. A pénzek így magánzsebekbe vándoroltak, miközben az ország az orosz támadások miatt súlyos energiaválsággal küzd.
Mindics – aki Zelenszkij korábbi produkciós cégének, a Kvartal 95-nek is társtulajdonosa volt – azóta is szökésben van, és sajtóértesülések szerint Lengyelországban bujkálhat. A gyanú szerint előre tudott a házkutatásról, ami arra utalhat, hogy belső figyelmeztetést kapott az elnöki hivatalhoz közel álló körökből.



















