Elment, de megtörhetetlen hősként örökre velünk marad. Mert nem Kádár Jánosé, hanem Pákh Tibor népe vagyunk. Békésen, csendesen ment el. Halálhírét Svédországban élő unokaöccse erősítette meg. Pákh Tibor testvére odamenekült még régen a rezsimtől üldözve
– számol be a szomorú hírről Mező Gábor újságíró saját blogján.
„Elment a legenda. Annyi emberre írják ezt, de Pákh Tibor tényleg az volt. A nemzet legendája” – áll a szerző nekrológjában.
Pákh Tibor jogász, ’56-os szabadságharcos a második világháború végén bevonult katonának, majd 1945-től 1948 végéig oroszországi kényszermunkatáborokban hadifogoly volt. Hazatérte után tudta meg, hogy már előbb kuláknak nyilvánították, mert örökölte édesanyja birtokait. 1956-os tevékenysége miatt évekig volt politikai fogoly, szabadulása után következetesen harcolt a megszálló csapatok kivonásáért és az önrendelkezési jog érvényesítéséért. Írásai szamizdat kiadóknál jelentek meg. 1971-ben „gyógyíthatatlan elmebetegnek” nyilvánították, mivel Pákh a börtönben éhségsztrájkot folytatott: embertelen gyógykezelésben részesítették, ezért hazai értelmiségiek és több nemzetközi szervezet tiltakozott, végül kiengedték, de útlevelét nem adták vissza. Utoljára 1988. október 23-án tartóztatták le ellenzéki megmozduláson való részvételért. „Az üldözött ellenzék egyik ismert, élő ikonja lett” – írta a szabadságharcosról Mező Gábor. Pákh Tibor utolsó éveit, 98 éves koráig keresztény idősotthonban töltötte.
„Pákh Tibort a létező összes eszközzel megpróbálta elpusztítani a diktatúra – a kivégzést leszámítva. Kezdték a gulágon. Folytatták ötvenhatban, amikor ő is lövést kapott. Aztán ötvenhat után, amikor bátor és okos leleplező írásaiért hosszú-hosszú börtönre ítélték. Hiába akarták elkapni a társait, Pákh Tibor nem vallott. Jogász. Jogásznyelven utasította vissza a vallomástételt akkor, amikor társairól kérdezték” – idézte fel Mező Gábor a nem mindennapi életutat.
De – ahogyan a szerző fogalmaz – Pákh Tibor a börtönben is kiállt a jog nélküli emberek jogaiért.
El akarta onnan távolítani a besúgókat, az állambiztonság embereit. Ez nem tetszett a rezsimnek. Az sem, amikor ’63-ban azzal fordult a börtön vezetéséhez, hogy ugyan magyarázzák el Kádár Jánosnak, nem szép dolog hazudni. A másét sem elvenni, de hazudni főleg nem. Márpedig Kádár azt találta mondani a vele összejátszó, minimum társutasnak nevezhető ENSZ-főtitkárnak, hogy a Magyar Népköztársaságban már nincsenek politikai foglyok. Voltak.
– emlékeztet nekrológjában Mező Gábor.
„Pákh Tibor népe vagyunk. Most már egy másik asztalnál ül. A felesége kezét fogja, és mosolyogva hallgatja, ahogyan Krassó György és Rácz Sándor beszélgetnek” – zárta gondolatait.
Az eredeti, teljes írást itt olvashatják.
Borítókép: Pákh Tibor szabadságharcos (Fotó: Pametnaroda.cz)
