A köd és a rétegfelhőzet kiterjedése napközben fokozatosan csökken. Legnagyobb eséllyel a Dunántúl nyugati felében, illetve az ország középső és északkeleti területein maradhat meg tartósan. A ködös részeken szitálás alakulhat ki – írja a Met.hu.
Estétől délnyugaton megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és ott kisebb eső, zápor előfordulhat. Sopron környezetében olykor megélénkül a déli szél, míg másutt mérsékelt marad a légmozgás.
A legmagasabb nappali hőmérséklet a napos részeken 11 és 16, a tartósan borult, párás területeken 7, 10 fok között alakul.
A hőmérséklet késő este 1 és 8 fok között valószínű.
A köd a reggeli, délelőtti órákban dél, délkelet felől fokozatosan teret veszít, megszűnik. A legtovább az Északi-középhegységben és az Észak-Alföldön, valamint a Nyugat-Dunántúl térségében maradhatnak rosszak a látási viszonyok. Hétfő estétől északkelet felől újra egyre nagyobb területet borít be a köd.
Orvosmeteorológia
Folytatódik a frontmentes, őszi időjárás. A légköri változások nem befolyásolják számottevő mértékben szervezetünk működését – írja a Köpönyeg.
A hajnali gyenge fagy, illetve párás levegő a krónikus ízületi megbetegedésben szenvedők tüneteit erősítheti, a beteg testrész fájdalma fokozódhat, illetve mozgástere beszűkülhet. Az érintett végtagok ébredés utáni alapos átmozgatása sokat javíthat a tüneteken. A párásság a krónikus légúti betegeknek sem kedvez, panaszaik és tüneteik felerősödhetnek.
A nedves, párás időben könnyebben terjednek a cseppfertőzéssel fertőző vírusok, ezért nő meg ilyenkor a légúti megbetegedések száma. Különösen fontos a fertőzések elleni védekezés, a fokozott higiénia, a maszk viselése.
Borítókép: drónnal készített felvétel a Zagyva köddel borított völgyéről Salgótarján Zagyvaróna településrészének közelében 2022. november 8-án (Fotó: MTI/Komka Péter)