A „Publicus az utolsó nyilvános mérésében, 3-5 nappal a választás előtt, egyedüliként döntetlent hozott ki a Fidesz és az ellenzék között, miközben mint tudjuk, 16 százalékpontnál is nagyobb lett a különbség”. Az intézet „a korábbi választásokon is rendszeresen alulmérte a Fideszt és felülmérte az MSZP, illetve a Párbeszéd támogatottságát – éppen azokét, akikkel rendszeres üzleti kapcsolatban áll. 2021-ben (…) háromszor nagyobb (országosan 5-6 százalékos) MSZP-tábort mértek, mint a Medián. Az őszi előválasztás két fordulója között a Publicus szintén Karácsony Gergelyt mérte a legesélyesebbnek”.
Az első zuglói szerződést 8 hónapra, a többit lényegében egy-egy évre kötötték. Pulai András cégének 2020-ban nettó 14,7, 2021 és 2022-ben pedig egyaránt nettó 12,1, összesen tehát nettó 38,9 millió forintot fizetett ki az önkormányzat.
Ezért cserébe Horváth Csaba azt várta, hogy az intézet fókuszcsoportos kutatás keretében végezzen minőségmérést és -értékelést, évi három alkalommal 1000 fős mintán közvélemény-kutatást a kerület fontos ügyeiről, és az úgynevezett social listenig módszerével készítsen amolyan hangulatjelentéseket az aktuális szakpolitikai ügyek lakossági megítéléséről.
A Publicus minden évben több etapban teljesíti a feladatokat, az egyes felmérések eredményeit összefoglalva és értelmezéssel ellátva, stratégiai javaslatokkal együtt kell papíron és elektronikos úton megküldenie a polgármesternek.
Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, ha a Google segítségével rákeresünk az intézet nevére, a találatokat pedig leszűkítjük a kerület honlapjára, egyetlen link a végeredmény. Ez egy márciusi hír, miszerint a „zuglóiak jelentős többsége szeretné, hogy megépüljön a Bosnyák térre tervezett új Városközpont”.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!