időjárás -1°C Ingrid , Ágota 2023. február 5.
logo

Az álhíreket leplezi le az Akadémia most induló nagy kutatási programjainak egyike

Magyar Nemzet
2022.12.07. 14:04 2022.12.07. 14:52
Az álhíreket leplezi le az Akadémia most induló nagy kutatási programjainak egyike

2019 augusztusa, kutatóhálózatának elcsatolása óta először indít nagy kutatási programokat a Magyar Tudományos Akadémia. Ezzel teljesül a jelenlegi elnök, Freund Tamás egyik legfontosabb célkitűzése. Az Akadémia első lépésben a fenntarthatóság, a magyar nyelv és az agykutatás területén állított fel kutatócsoportokat – olvasható Magyar Tudományos Akadémia közleményében.

Három nagy nemzeti kutatási program indul a Magyar Tudományos Akadémia vezetésével: a Tudomány a magyar nyelvért nemzeti program, a Fenntartható fejlődés és technológiák nemzeti program és a Nemzeti agykutatási program 3.0. Működésük időtartama négy év, összes támogatásuk 8,6 milliárd forint.

Freund Tamás elnökjelölti koncepciójában 2020 januárjában vetette fel akadémiai nemzeti programok indítását, ami megválasztásával az elnöki program kiemelt elemévé vált. A programok megvalósítására – a kormánnyal való egyeztetéseket követően – 2022-ben nyílt lehetőség az MTA számára biztosított évi 3 milliárd forint összegű, beépülő költségvetési támogatással.

A Tudomány a magyar nyelvért nemzeti programban a magyar nyelv és nyelvhasználat támogatása korszerű technológiai eszközökkel a legfontosabb célkitűzés, amelyet több alprogramban valósítanak meg. Az egyik legérdekesebb, a mai kommunikációs térben szinte mindenkit érintő kutatási terület az álhírek, áltudományos nézetek nyelvészeti azonosítása. Az interneten szinte korlátlanul és a valódi híreknél tízszer nagyobb eléréssel terjednek az álhírek és az áltudományos szövegek. A Covid–19-járvány példája rámutatott, hogy ezek emberéletekben is mérhető veszteséget képesek okozni. 

Mivel álhírek, áltudományos nézetek számos területen megjelennek, nyilvánvaló, hogy azonosításuk társadalmi és gazdasági szempontból, valamint a korszerű tudomány hitelességének megőrzése szempontjából is nagy jelentőségű.

A Fenntartható fejlődés és technológiák nemzeti program indítását a hagyományos energiahordozók és a nyersanyagok szűkössége, a jól detektálható jelenkori éghajlatváltozás, valamint ezek közvetlen és közvetett következményei különösen aktuálissá teszik. Az alprogram épít az Akadémia 2016 óta működő Nemzeti víztudományi programjának tapasztalataira és eredményeire.

Folytatódik a kiemelkedően sikeres Nemzeti agykutatási program is (NAP 3.0). Az idegrendszert érintő betegségek világszerte a fogyatékosság és munkaképtelenség vezető okai, aminek éves költsége Európában közel 800 milliárd euróra becsülhető. Mivel az idegrendszeri károsodás okai rendkívül heterogének, az alapvető idegrendszeri működés megértése nélkül nem képzelhető el az idegrendszeri betegségek hatékony terápiája sem.

A Tudomány a magyar nyelvért nemzeti program keretében Hoffmann István akadémikus, Németh T. Enikő akadémikus és Prószéky Gábor, az MTA doktora, a Fenntartható fejlődés és technológiák nemzeti program kapcsán Bozó László akadémikus, a Nemzeti agykutatási program (NAP) 3.0 esetében pedig Nusser Zoltán akadémikus kapott elnöki felkérést a kutatási koncepció kidolgozására.

Részletes információk és háttéranyagok az MTA honlapján érhetők el. Interjúigényét a [email protected] címen jelezheti.

Borítókép: a Magyar Tudományos Akadémia épülete (Fotó: MTVA/Jászai Csaba)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.