Mind polgármesterként, mind édesapaként kiemelten fontosnak tartom, hogy a családok közös, szabadtéri időtöltéséhez minél több színvonalas lehetőséget biztosítsunk. Az pedig, hogy a Hild tér megújítása során klímatudatosak is vagyunk, valamint a megváltozott képességű gyermekekre, látogatókra is gondolunk, nemcsak az V. kerület otthonosságát erősíti, hanem mindannyiunk szemléletformálásban is példaértékű – mondta Szentgyörgyvölgyi Péter, a Belváros polgármestere a Hild tér megújításának jelentőségét összefoglalva a lapunkhoz eljuttatott közleményben.

A Hild József téri játszótér felújítására azért volt szükség, mert 2019 óta folyamatosan romlott a park állapota, és a takarítás is hagyott kívánnivalót maga után. Egyre több panasz érkezett az V. kerületi önkormányzathoz, holott a park karbantartása nem a helyi önkormányzat, hanem a tulajdonos főváros feladata volt. Ekkor döntötte el a Szentgyörgyvölgyi Péter vezette önkormányzat, hogy saját kézbe veszi a tér kezelését. A lakossági panaszokból kiderült, a Hild József téri játszótéren emberi és állati ürülék, balesetveszélyes járólapok, a földön üvegszilánkok, kerítésből kilógó drótok és a játszótérre rendszeresen bejáró hajléktalanok látványa fogadta a park látogatóit.

Egyéves huzavona után, 2021 őszén az egyik fővárosi előterjesztés eldugott mellékletéből derült ki, hogy Karácsony Gergely főpolgármester hajlandó átadni az V. kerületnek az elhanyagolt Hild tér kezelését. A Szentgyörgyvölgyi Péter vezette önkormányzat örül a döntésnek, ám megtudtuk: a főváros ugyan lepasszolta a feladatot, de az arra eső költségeket megtartotta, azaz Belváros-Lipótváros Önkormányzatának saját költségvetéséből kell rendbe tenni és felújítani a leharcolt játszóteret. Az önkormányzat korábban a Magyar Nemzetnek elmondta: a cél már akkor is az volt, hogy ugyanolyan színvonalú körülményeket biztosíthassanak a játszóteret látogató családok számára, mint amit például a Károlyi-kertben, az Erzsébet téri játszótéren, az Olimpia parkban vagy a Honvéd téri parkban megszokhattak a helyiek.