Momentumos média- és cégbirodalom is kaphatott a milliárdokból

Novák Előd tiltott pártfinanszírozás miatt feljelentést tett

2023. 02. 27. 18:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar titkosszolgálat által feltárt amerikai milliárdokból folytat tiltott pártfinanszírozásnak és pénzmosásnak is minősülő óriásplakát-kampányt a Momentum – állította Novák Előd, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője, aki közölte, „feljelentést tett a politikusbűnözők ellen”, miután a nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentések, valamint az Opten cégtár segítségével sikerült feltárnia a céghálót. 

 

Bár a Momentum tagadta az osztozkodásban való részvételét, most kiderült, hogy az ő média- és cégbirodalmuk is kapott a külföldi támogatásból – fogalmazott, majd emlékeztetett arra, hogy a titkosszolgálati jelentés nyilvánosságra hozott része szerint több mint négymilliárd forint érkezett a „balliberális ellenzékhez köthető szervezetekhez és cégekhez”, külföldről, az „Action for Democracy nevű fedőszervtől”.


Novák Előd elmondta: a milliárdos támogatások végfelhasználóinak azonosítása során mutatták ki, hogy Bajnai Gordon volt miniszterelnök és egykori titkosszolgálati miniszteréhez köthető DatAdat-cégcsoporton keresztül a többi között a FelitunoMedia Kft. is kapott pénz. 

– A cég ügyvezetője, Sárándy Rajmund az Opten céginformációs adatbázis szerint egy másik, 2021 őszén alapított Street Fluence Kft. ügyvezetője is, amely cég a Momentum mostani óriásplakát-kampányát is biztosítja, méghozzá a piaci ár negyedéért 

– hangsúlyozta a Mi Hazánk alelnöke.
Közölte, a Momentum a cégnek mintegy 90 millió forintot fizetett ki a kampányért, noha az óriásplakátonkénti havi bruttó 99 ezer forinttal szemben a piaci listaár ezen összeg mintegy négyszerese. – A 2022-es választások előtt háromnegyed évvel, mindössze hárommillió forintból alapított cég 2627 felületet vásárolt meg, amivel a piac meghatározó szereplőjévé vált – emelte ki.


Novák Előd szerint 

a nyomott áron kizárólag a Momentummal való óriásplakát-szerződés […] felveti a bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás gyanúját, de a politikus pénzmosás gyanúja miatt is feljelentést tett a „momentumos céghálózat ügyében”.

Lapunk megkereste a Momentumot, hogy reagáljanak Novák Előd állításaira. Válaszuk esetén cikkünket frissítjük.

 

Borítókép: Novák Előd (Fotó: MTI/ Soós Lajos)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.