„Energiaügyi miniszterjelöltünk, aki egy héten belül kétszer kapta telibe a Barátság csővezetéket, ezzel egymagában többet téve a magyar energiafüggőség ellen, mint a komplett kormány 15 év alatt: Robert Brovgyi, közismertebb nevén a „Magyar”, az Ukrán Fegyveres Erők Pilóta Nélküli Repülőgépes Erőinek parancsnoka” – írta közösségi oldalán Nagy Dávid, az MKKP pártigazgatója.
A bejegyzést olvasva két lehetőség merülhet Nagy Dávidot illetően: vagy tudatosan a saját hazája ellen uszít, vagy csak egyszerűen ennyire tájékozatlan a térség energiapolitikai kihívásaival kapcsolatban. A Barátság vezetékről ugyanis tudni kell, hogy a világ egyik legkiterjedtebb olajszállító hálózata: a több ezer kilométer hosszú rendszerrel történik hazánk kőolajellátásának túlnyomó része is, így az azt ért csapások következtében – amiben Robert Brovgyinak is szerepe volt – hazánk és szomszédunk energiabiztonsága is veszélybe került.
Hortay Olivér, a Századvég energiapolitikai szakértője korábban rámutatott: a magyar háztartások közvetlen ellátásbiztonsági kockázattól jelenleg nem szenvednek, hiszen az országnak három hónapra elegendő kőolajtartaléka van. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a politikai feszültség megoldása elengedhetetlen, mivel Magyarország nem válhat kiszolgáltatottá a kritikus infrastruktúra elleni fenyegetéseknek.
Orbán Viktor tegnap arról számolt be, hogy az orosz féllel sikerült műszaki megoldást találni a károk elhárítására, és várhatóan egy héten belül helyreáll a szállítás. Mindenesetre beszédes, hogy amíg a kormány minden diplomáciai és technikai eszközzel azon dolgozik, hogy a magyar fogyasztókat a lehető legkevésbé érintsék a háború következményei, addig a magyar baloldal – még ha csak szavak szintjén is, cinikus megjegyzésekkel, de – még támogatja is azt.