„Ebbe a kampányba a pártok is tettek be pénzt” – mutatott rá Lánczi Tamás, hozzátéve: valamiféle elszámolást kellett kérniük Márki-Zay Pétertől.
Mráz Ágoston Sámuel pedig azt vágta rá Nagy Attila Tibor magyarázatára: „Ha feszült a viszony, akkor van igazán szó pénzről”.
Nagy Attila Tibor úgy érvelt, a baloldali pártok nem voltak érdekeltek Márki–Zay Péter győzelmében, ezért elképzelhető, hogy a miniszterelnök-jelölt nem avatta be őket akkor abba, hogy a különböző szervezetek mintegy négymilliárd forintot kaptak. Igaz, hozzátette, nem tudja kizárni ennek ellenkezőjét sem.
Mráz Ágoston Sámuel szerint a tényekkel ellentétes az a Nagy Attila Tibor által előadott történet, hogy Márki-Zay Péter titokgazdaként ült négymilliárd forinton.
Tudjuk jól, hogy Gyurcsány Ferenc volt minisztereinek hálója részesedett ebből a pénzből. Egész egyszerűen abszurd az az állítás, hogy egy ember véletlenül, a választások után kikotyogta, hogy kapott külföldről négymilliárd forintot
– mondta.
Horváth József szerint a probléma sokkal mélyebb annál kérdésnél, hogy külföldről finanszíroztak-e magyar pártokat a kampányban.
A magyar pártokból olyan emberek kerültek be a parlamentbe, akik nem estek át nemzetbiztonsági ellenőrzésen, és nem tudjuk, hogy előéletükben, külföldön töltött éveik alatt milyen kapcsolati hálót szereztek, milyen szervezetek finanszírozzák a külföldi útjaikat, tanulmányaikat. Csak azokat a politikusokat ellenőrizzük, akik a nemzetbiztonsági vagy a honvédelmi bizottságba kerülnek be
– fejtette ki a biztonságpolitikai szakértő.
Horváth József szerint négymilliárd forint még az Egyesült Államokból is szabad szemmel látható összeg. A szakértő felidézte Kunhalmi Ágnes MSZP-s politikus azon szavait, miszerint amerikai tanácsadók munkáját is igénybe vették a kampányban.
„Van amerikai pénz, itt vannak az amerikai tanácsadók, vannak tisztázatlan hátterű politikusok a magyar politikai életben, akikről a választók, és szerintem még a szakmai szervezetek sem tudják, hogy a megfelelő feddhetetlenségi papírokat ki lehet-e nekik adni” - összegzett a biztonságpolitikai szakértő.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!