Ők a magyar űrhajósjelöltek

Repülőgéptervező mérnök, tumorsebész, villamosmérnök és fejlesztőmérnök a négy jelölt foglalkozása.

Munkatársunktól
2023. 03. 07. 10:44
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elsőként bemutatkozott Szakály András negyvenéves repülőgéptervező mérnök, aki dolgozott a repülőgépiparág óriásainál, kis cégeknél és külföldön is. Legutóbb egy 120 fős csapatot vezetett, amellyel elektromos meghajtású repülő prototípusát tervezték meg. A jelölt elmondta, hogy most is folynak hazánkban magas szintű kutatási tevékenységek, és talán ez egy olyan kihívás, ami hazavonz nagyon sok mérnököt. Hozzátette, ők csak meghosszabbított karjai a tudósoknak, akik a fent elvégzendő kísérleteket az űrhajósokkal valósítják meg. 

Másodikként Schlégl Ádámot ismerhette meg a nyilvánosság, aki 33 éves klinikai ortopédsebész, szakorvosként a tumorsebészetre specializálódott. Emellett egyetemi oktató, fekete öves karatemester és járt már a Himalája csúcsán. Az orvos beszélt arról, hogy az orvosbiológiai kutatásoknak kiemelt szerepe lesz, amelyek idővel meg fognak jelenni a napi klinikai gyakorlatban is. 

A harmadik jelölt Cserényi Gyula, aki szintén 33 éves, erősáramú villamosmérnök, korábban a Bosch-gyárban dolgozott. Sportember, az általa első számúként űzött sport az akadályfutás. A jelölt arról beszélt, hogy az emberi életre leselkedő veszély sokkal nagyobb az űrállomás területén, valamint az űrhajósokra bízott technológia is pótolhatatlan. 

A negyedik jelölt Kapu Tibor, 31 éves nyíregyházi fejlesztőmérnök. Dolgozott a gyógyszeriparban, hibridautók akkumulátorával, majd űrhajósok sugárzásvédelmét szolgáló ruhák fejlesztésében. Ejtőernyősként már 38-szor ugrott, 19-szer futotta le a félmaratont. Mint mondta, „véresen komoly" vizsgálatokon estek át, de volt ezekben élményfaktor is. Kijelentette: várja a túlélő tréninget, a súlytalanság-tesztet, az űrhajósfilmekből ismert „centrifugát”. Bőven lesz a kaland a következő egy évben is – zárta gondolatait.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.