Rendőrségi adatokkal kereskedő volt rendőröket és ügyvédeket ítéltek el

Elítélték első fokon a rendőrségi adatokkal kereskedőket. Az ügy egyik fő vádlottja az elkövetés idején az egyik kerületi rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő rendőr alezredes, aki 2012-ben és 2013-ban, anyagi ellenszolgáltatásért – alkalmanként pár százezer forintért – cserébe budapesti ügyvéd ismerőseinek, illetve azok ügyfeleinek szolgáltatott ki adatokat rendőrségi és más hatósági nyilvántartásokból.

2023. 03. 14. 11:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tíz évvel a vádbeli bűncselekmények elkövetése után a bíróság első fokon valamennyi vádlottat a váddal egyezően bűnösnek mondta ki, és legtöbbjüket végrehajtandó, illetve felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Az ügyben a Fővárosi Nyomozó Ügyészség eredményesen emelt vádat több volt hivatásos rendőrrel, valamint több ügyvéddel és azok ügyfeleivel szemben hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt. 

 

A vádirat lényege szerint az ügy egyik fő vádlottja az elkövetés idején az egyik kerületi rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő rendőr alezredes, aki 2012-ben és 2013-ban anyagi ellenszolgáltatásért – alkalmanként pár százezer forintért – cserébe budapesti ügyvéd ismerőseinek, illetve azok ügyfeleinek szolgáltatott ki adatokat rendőrségi és más hatósági nyilvántartásokból.

Volt olyan eset is, hogy a rendőr főtiszt pénzért cserébe magáncélú felderítő tevékenységet is végzett a megbízóinak. Ennek keretében − egy vádlott-társával együtt − a teljes körű adatellenőrzésen túl a célszemélyeket lakcímükön megfigyelte, környezettanulmányt készített róluk, és mindezt dokumentálta. A célszemélyek többek között a megbízók volt házastársai vagy üzleti ellenfelei voltak.

Egy másik esetben a vádlott rendőrtiszt a bűnüldöző hatóságok látókörébe került ismerősének − rendszeres fizetség ellenében − információkat és szakmai tanácsokat adott, valamint egy esetben segédkezett neki egy hamis tartalmú feljelentés megszövegezésében, amely feljelentés alapján indult büntetőeljárásban három ember alaptalanul került letartóztatásba.

A vád szerint szintén a volt főtiszt vádlott volt az, aki egy − az elkövetéskor szintén rendőr − társával együtt még 2008–2009-ben egy vállalkozó előtt azt a látszatot keltette, hogy anyagi ellenszolgáltatásért cserébe egy önkormányzati dolgozó segítségével elintézi, hogy részére az önkormányzat működési hozzájárulásokat, illetve különböző engedélyeket adjon ki. A vád tárgyát képezte egy olyan eset is, amelyben egy másik volt hivatásos rendőr − szintén egy rendőr társa közbenjárásával −, anyagi ellenszolgáltatás fejében elintézte, hogy egy civil személy soron kívül lőfegyvertartási engedélyhez jusson.

 A Fővárosi Nyomozó Ügyészség vádiratában összesen tizenhárom vádlott − öt rendőr, két ügyvéd, hat civil − szerepelt, egy civil azonban az eljárás ideje alatt elhunyt. 

A Győri Törvényszék Katonai Tanácsa a tárgyalás eredményeként a vádlottakat a váddal egyezően bűnösnek mondta ki, és a rendőr vádlottak közül négyet 2–4 év letöltendő börtönbüntetésre, valamint pénzbüntetésre és vagyonelkobzásra ítélt, az ötödik hivatásos vádlott pedig felfüggesztett börtönbüntetést kapott. 

Az ügyvéd vádlottakat a bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint pénzbüntetésre ítélte, a civil vádlottak pedig felfüggesztett börtönbüntetést, illetve megrovást kaptak. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik fellebbeztek, így az nem jogerős.

Borítókép: illusztráció (Forrás: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.