„Ráadásul azzal, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, még a háborúban való részvétel, fegyverszállítás kérdése is az asztalra került, és azt látjuk, hogy amit az amerikai adminisztráció Európában erőltet, az sok szempontból ellentétes a magyar kormány érdekével. Tehát egyszerre kell lehetőség szerint baráti viszonyt fenntartani a mindenkori amerikai adminisztrációval, de ez soha nem veszélyeztetheti a magyar érdeket” – húzta alá a kancelláriaminiszter.
Gulyás Gergely banális hibának tartja Gyöngyösi meghívását a nagykövetségi szédervacsorára: „ezt nem azonosítanám az amerikai kormány egészével”. Gulyás úgy gondolja, „a hivatalban lévő nagykövet követett el egy komoly hibát, bár ha segíteni akart Gyöngyösi Márton korábbi céljainak valóra váltásában, a zsidók listázásában, akkor kétségkívül egy szédervacsorára való meghívás az értékes közreműködést jelent a korábbi céljainak megvalósításában” – szúrt oda a tárcavezető Pressman nagykövetnek és Gyöngyösinek egyszerre. „De vegyük a másik részét is az ügynek, mégiscsak olyasvalakit hívott meg, aki korábban a nemzetközi jogot sértő módon annektált, és ezt az annexiót névtelenül megerősíteni kívánt orosz törekvéseket személyes jelenlétével választási megfigyelőként szolgálta. Tehát itt vagy alapvető változás következett be az amerikai politikában, és támogatóivá váltak az orosz annexiónak és ilyen értelemben az orosz agressziónak is, vagy pedig a nagykövet nincs tisztában Gyöngyösi múltjával, ami azért egy amerikai nagykövet esetén elég jelentős hiba”.
Az adás meghallgatható Spotify-on és visszanézhető Youtube-csatornánkon.
Borítókép: Gulyás Gergely (Forrás: Karc FM)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!