Az EP-képviselők aggódnak, hogy mennyire valósul meg az európai projekt jövője

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Sajtótájékoztatóval zárult az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága delegációjának háromnapos látogatása.

2023. 05. 17. 16:30
Fotó: Kurucz Árpád Fotó: Arpad Kurucz

Lara Wolters holland képviselő azt nyilatkozta, aggódnak, hogy mennyire valósul meg az európai projekt jövője, ugyanakkor elmondta, hogy nem Magyarországot akarták támadni.

Daniel Freund, a Zöldek/Európai Szabad Szövetség német képviselője kifejtette, hogy immár nyolcadszor van itt Magyarországon, és mindig tanul új dolgokat. Mint mondta: azt szeretnék, hogy az uniós források minél hamarabb eljussanak Magyarországra. Hozzátette, azt reméli, hogy a magyar kormány mindent megtesz, hogy a 27 szupermérföldkövet teljesítse. 

Kérdésre válaszolva, miszerint Ukrajna folyamatosan zsarolja Magyarországot a kőolajvezetékkel, és hogy Ursula von der Leyen azt javasolja az ukránoknak, hogy állítsák le a Barátság vezetéket Magyarország felé, Monika Hohlmeier úgy fogalmazott: „Félreértik a szerepünket, nekünk a költségvetés felügyelete a feladatunk.” Ugyanakkor elmondta, hogy nem fogadná el egyik német polgár sem, ha hosszú időn át rendeleti kormányzás működne Németországban a vészhelyzetre hivatkozva. Hozzátette: más országok is függenek az orosz gáztól. Brüsszeli korrupciót felvető kérdésre a delegáció vezetője kifejtette: azok, akik bűncselekményt követnek el, a belga hatóságok vizsgálatára számíthatnak. 

 

Borítókép: Lara Wolters holland EP-képviselő, Monika Hohlmeier német EPP-képviselő, Petri Sarvamaa finn EPP-képviselő, Daniel Freund, a Zöldek/Európai Szabad Szövetség német képviselője (balról jobbra) a sajtótájékoztatón (Fotó: Kurucz Árpád)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.