Mivel azonban a gyermekvédelmi törvény eredményeként az LMBTQ-szervezetek kiszorultak az iskolákból, a Labrisz és társai kerülő úton, elsősorban a szülők és a tanárok érzékenyítésével próbálja elérni a fiatalokat. Miként lapunk is beszámolt róla,
2022 februárja és júniusa között a Labrisz egy hat alkalomból álló online beszélgetősorozatot indított a szülőknek, ahol a képzés önkénteseivel, valamint szülők és a szakemberek bevonásával jártak körül egy-egy témát. Az online beszélgetések során olyan témákat érintettek, mint az előbújás, vagyis a coming out, az óvodáskorú gyermekek felvilágosítása, a szivárványcsaládok helyzete, a családi ünnepek, valamint a Pride-események kezelése.
A szülők mellett a pedagógusok érzékenyítése szintén kiemelt helyet foglal el az LMBTQ-szervezetek programjában. 2022 decemberében a Labrisz Leszbikus Egyesület ügyvivője a Telexnek adott interjúban arról beszélt, hogy a nagy felháborodást kiváltó Meseország mindenkié című kiadvány meséivel kapcsolatban is tartanak képzéseket a pedagógusoknak. A kurzus során – amelyen általános iskolai pedagógusok is jelen vannak – arról van szó, hogy „hogyan lehet felhasználni a meséket az órákon különböző emberi jogi témák megvitatására”. Ettől függetlenül azonban
már 2021-ben az egyik XIII. kerületi alapítványi általános iskolában is megjelent az LMBTQ-kiadvány, amit a Ripost cikke szerint a helyettesítő tanító vitt be a negyedikes kisdiákoknak. A lap információi alapján mindez az adott pedagógus magánakciója volt, erről előzetesen sem a szülők, sem az iskola vezetése nem tudott.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!