Emlékeztetett: a mai egyeztetés egy hosszú folyamat tizenkilencedik állomása volt, már a törvény kidolgozása előtt is konzultációt indítottak a pedagógusokkal és a szülőkkel digitális felületeken, később egyeztettek a szakszervezetekkel tíz alkalommal, majd az Országos Köznevelési Tanáccsal, a Köznevelés-stratégiai Kerekasztallal, az egyházi és magánfenntartókkal, oktatási szakértőkkel, szülői szervezetekkel, valamint az Országos Diáktanáccsal, és még egy kör van hátra az Európai Bizottsággal.
Rétvári Bence szerint az európai uniós forrásokat is fel fogják használni a tanárok fizetésének növelésére, és abban a pillanatban, ahogy megérkeznek a jogtalanul visszatartott uniós pénzek, 20 százalék feletti béremelés valósulhat meg visszamenőlegesen is, 2025-től pedig 800 ezer forint körül lehet a pedagógusok bére.
Nagyon jó lenne a konszenzus a béremelésről az összes párt között, de a magyar baloldal a béremelés fedezetét jelentő uniós források Magyarországra érkezése ellen dolgozik
– mondta. Hangsúlyozta: a baloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc is beismerte, hogy Brüsszelben ők akadályozzák a források Magyarországra érkezését, kisstílű politikai pártérdek motiválja őket, pedig ők vesznek fel havi hatmillió forintot az Európai Parlamentben. Az államtitkár kiemelte: a kormány az elmúlt harminc év legnagyobb, 75 százalékos pedagógus-béremelésre készül.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!