− Európának képessé kell válnia megvédeni önmagát, ehhez pedig katonai erő kell. Növelni kell a védelmi kiadásokat és megerősíteni az európai hadiipart, hogy versenyképes lehessen a legfejlettebb hadászati technológiák révén is. Olyan uniós együttműködést kell kialakítani, amely képessé teszi a nemzeti hadseregeket arra, hogy közös erővel szavatolják saját biztonságukat – fejtette ki.
A közép-európai országok a nyugati világ sikereiben érdekeltek
Orbán Balázs szerint Európának képessé kell válnia megvédeni önmagát, ehhez pedig katonai erő kell.

Orbán Balázs arról is beszélt: az európai integráció történelme során talán sosem volt még olyan kritikus fontosságú az együttműködés, a közös pontok, értékek és érdekek beazonosítása és kölcsönös erősítése, mint most, amikor közvetlen szomszédságunkban háború dúl, és Európa egésze számos komoly kihívással küzd.
Emlékeztetett, hogy az európai partnerség fontos a Nemzeti Közszolgálati Egyetem számára is, ezért számos német és visegrádi országbeli egyetemmel kötött együttműködési megállapodást. Felidézte az Elysée-szerződés 60. évfordulója, illetve az Európa-nap alkalmából megtartott rendezvényt, amely lehetőséget adott arra, hogy francia, német, majd osztrák és holland kollégák részvételével gondolják át az európai együttműködés tapasztalatait.
− Az Elyseé-szerződés fontos üzenete a kommunikáció fenntartása − hangsúlyozta Prőhle Gergely, az NKE Stratégiai Tanulmányok Intézete és Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója, rámutatva: a jelen háborús helyzetben is a kommunikáció fenntartása a legfontosabb.
Az eseményen Knut Abraham, a német CDU képviselője, a Bundestag külügyi bizottságának tagja, Ján Figel' korábbi szlovák miniszter, egykori uniós biztos és különmegbízott, illetve Łukasz Lewkowicz, a lublini Közép-európai Intézet vezető elemzője is előadást tartott. Végül a szakértők kerekasztal-beszélgetésen megerősítették: – Ha az Európai Unió feladja a külpolitikáját, veszélybe kerül az államok önállósága. Ezért fontos a stratégiai autonómia, a szubszidiaritás elve és a kiberbiztonság is. Az integráció nem asszimilációt jelent, ezért együttműködésre van szükség.
További Belföld híreink
Borítókép: Orbán Balázs a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen szólalt fel (Forrás: Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!