Újabb fordulat az újpesti polgármester imázsvideói ügyében

Tipikus baloldali reakciót váltott ki az újpesti önkormányzatból a hír, hogy a BRFK házkutatást tartott a médiacégüknél. A kerület vezetése azzal vádolta meg a rendőröket, hogy politikai utasításra cselekedtek. A BRFK közleményben válaszolt az ellenzéki vezetésű újpesti önkormányzatnak, határozottan visszautasítva a minden alapot nélkülöző, légből kapott vádat.

2023. 06. 30. 12:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Határozottan helyretette a fővárosi rendőrség a légből kapott vádat hangoztató ellenzéki vezetésű újpesti önkormányzatot. A Police.hu-n olvasható, hogy Újpest önkormányzatának közleménye szerint politikai utasításra szállt ki a rendőrség hozzájuk. A Budapesti Rendőr-főkapitányság ezt a leghatározottabban visszautasítja.

A rendőrségnek alaptörvényben foglalt feladata a bűncselekmények felderítése. Az újpesti önkormányzat által készíttetett videókkal összefüggésben a Budapesti Rendőr-főkapitányságon hűtlen kezelés bűntett gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folyamatban lévő nyomozás feljelentés alapján indult.

A büntetőeljárásról szóló törvény (Be.) 163. § (1) bekezdése alapján a bizonyítás azokra a tényekre terjed ki, amelyek a büntető és a büntetőeljárási jogszabályok alkalmazásában jelentősek. A bizonyítás a büntetőeljárás járulékos kérdéseinek elbírálásában jelentős tényekre is kiterjedhet. A bizonyítási eszköz megtalálása érdekében a Be. 302. § (2) bekezdés c) pontja alapján lehet kutatást elrendelni, ez történt az önkormányzat médiacégénél is.

A rendőrség leszögezte, ahogyan azt a rendőrségről szóló törvény kimondja: A rendőrség feladatának ellátása során pártbefolyástól mentesen jár el. Ez érvényesül a folyamatban lévő nyomozás során is.

Déri Tibor újpesti ellenzéki polgármester politikai plakátja (forrás: ujpest.hu)

Mindez azt jelenti, hogy a rendőrség nem politizál, hanem a törvények előírásai szerint végi a munkáját, esetünkben nyomoz egy független önkormányzati képviselő feljelentése alapján.

A közlemény előzménye, hogy házkutatást tartottak a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a hét végén az újpesti önkormányzat médiacégénél. A 24.hu cikke szerint az Újpesti Sajtó Kft. jelenlegi ügyvezetője, Ungi Veronika megerősítette az információt, és elmondta: a rendőrök azért jelentek meg a cégnél, mert „az előző ügyvezetés alatt készült audiovizuális tartalmakat és az azokhoz kapcsolódó dokumentációkat” keresték. Az ügyvezető szerint a cég munkatársai átadták a rendőröknek a keresett anyagokat.

A BRFK Szabó Balázs független (volt jobbikos) önkormányzati képviselő feljelentése nyomán rendelt el nyomozást az újpesti polgármester, a Momentum színeiben megválasztott, de azóta már a DK fővárosi frakciójában ülő Déri Tibor számára készült 119 imázsvideó ügyében.

Szabó a 24.hunak azt mondta, a 2019 novembere és 2021 júliusa között lezajlott gyanús pénzkifizetések miatt úgy érezte, hogy a Fidesz által is többször felemlegetett ügyben „tetten érhető a bűncselekmény”. A videók egyébként a Mi Hazánkhoz köthető Magyarjelen.hu szerint régóta feszültségforrást jelentenek a hatpárti ellenzéki koalíción belül. Az Újpesti Sajtó Kft. felügyelőbizottságának korábbi momentumos delegáltja, Tompos Márton, aki azóta bekerült az Országgyűlésbe (és akinek tehát Déri akkoriban még a párttársa volt), már 2021-ben tiltakozott a gyenge minőségű, adásba soha nem kerülő videók és az ezek elkészítéséért felvett milliók miatt.

A 24.hu Déri Tibor polgármestert is megkereste azzal, igaz-e, hogy a Glokalis Kft. több mint száz videót készített, és ezekre miért volt szükség. Helyette az önkormányzat sajtóosztálya azt írta: a cég 2020-tól 102 videót készített közéleti témákról. Szerintük köztudott, hogy ma már a videós tartalommarketing kihagyhatatlan elem a kommunikációban. Hozzátették, a videók jelentős része most is megtalálható különféle online felületeken, a többi pedig későbbi felhasználásra rendelkezésre áll.

Az újpesti önkormányzat visszautasította, hogy bármilyen törvénytelenség történt volna az Újpesti Sajtó Kft.-nél. Szerintük politikai megrendelésre tartott házkutatást a rendőrség a médiacégüknél.

Borítókép: Az újpesti városháza (Fotó: Faludi Imre)

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.