Nem szabad feladni célként a magyar autonómiát

Az autonómiát mint célt nem szabad feladni, mert ha megtesszük, akkor ez is veszélyezteti a nemzeti közösségeink megmaradását – jelentette ki lapunknak Potápi Árpád János. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kifejtette: fontos, hogy a határon túli magyar közösségek vállalják a küzdelmet a céljaikért, amihez minden segítséget megadunk nekik. A politikus kulcskérdésnek tartja, hogy a romló demográfiai helyzetre megoldást találjunk a külhonban is.

20220530 Budapest Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkár fotó: Bach Máté (BPM) Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté

– Az 1920-as trianoni békediktátum aláírására emlékezünk június 4-én. Az évforduló 2010-ben a nemzeti összetartozás napja elnevezést kapta. Ezzel az is volt a cél, hogy a magyarság ne csupán fájdalmasan emlékezzen az igaztalan döntésre, hanem fogjon össze és abból merítsen erőt. Végbement mára a szemléletváltás?
– Amíg magyar él, mindig emlékeznünk kell a trianoni békediktátumra. Azzal, hogy a nemzeti összetartozás napjává is tettük június 4-ét, nem azt mondtuk, hogy ne emlékezzünk a történelmünkre és a múltunkra. Tizenhárom év távlatából már elmondhatom, hogy 2010-ben heves viták előzték meg a határozatot. Többen kételkedtek abban, hogy jó döntés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánítani június 4-ét, magam is morfondíroztam ezen akkoriban. Az eltelt 13 év azonban azt igazolta, hogy helyes lépés volt megteremteni az összetartozást erősítő nemzeti emléknapot, hiszen nemcsak a történelmi sérelmeinkre, a múltunkra kell emlékeznünk, hanem erőt kell merítenünk abból, hogy számtalan dolog van, ami minden nehézség ellenére összeköt bennünket. A magyar nemzetnek ez ma már az összetartozás ünnepe. S ezekre mi, magyarok büszkék lehetünk szerte a Kárpát-medencében és a nagyvilágon.

– Mindenki így érez?
– A nemzetben való gondolkodás továbbra is a nemzeti oldal számára alapvető, a baloldalon semmi sem változott, ma is ugyanaz a Gyurcsány Ferenc irányítja őket, aki kormányzása alatt gyűlöletkampányt folytatott a külhoni magyarok ellen, és elárult minden nemzeti érdeket. A baloldalt ma is külföldről pénzelik, a guruló dollárokért cserébe ma még erősebben a nemzeti érdekek ellen dolgoznak: háborúpártiak, bevándorláspártiak, genderpártiak és a magyar nemzet értékeit, kultúráját nem tartják sokra.

– Említette, hogy sok dolog van, ami összeköt bennünket. Mire utalt?
– Elég csak arra gondolnunk, hogy milyen értékek fogadják a magyarokat, akik a világ bármely tájáról hazajönnek. Gondolhatunk a nemzet gyönyörű fővárosára, a különböző történelmi vidékeinkre, településeinkre, az itt élő emberekre, a kultúránkra vagy a nyelvünkre. Sok nemzet a töredékére is büszke lenne annak, amit mi az elmúlt 1100 évben itt, a Kárpát-medencében létrehoztunk. Ehhez az utolsó száz évben is jelentősen hozzátettünk, sőt arra is méltán lehetünk büszkék, amit az elmúlt 13 évben elértünk. Ma már nincs olyan szeglete a Kárpát-medencének, ahová a támogatásaink ne értek volna el. Szinte minden történelmi műemlékünket sikerült felújítanunk, megerősítettük a közösségeinket, olyan programokat teremtettünk, amelyek összekötik a magyarokat határon innen és túl.

Mindennapossá vált a kapcsolat az anyaországi és a külhoni magyarság között. A nemzeti összetartozás érzése ma már nemcsak üres lózung, hanem élő valóság. Ezeket az eredményeket a magyar kormány messze nem egyedül érte el, mi csak az indítómotorja tudtunk lenni a pozitív folyamatoknak. A siker közös.

– A siker függ attól is, hogy az egyes utódállamokban élő magyarság mennyire gyakorolhatja nyelvét, kultúráját, és mennyire boldogul szülőföldjén. Hogyan áll ebből a szempontból a határon túli magyarság?
– Az egyéni és kollektív jogokért mindig meg kellett harcolniuk a határon túli magyar közösségeknek. Sohasem dőlhetünk hátra abban a lelki nyugalomban, hogy minden rendben van, és nem kell tartanunk semmitől. A politikai intézményrendszerünknek mindig olyan erősnek kell lennie, hogy a magyar emberek érdekvédelmét minden utódállamban el tudja látni a magyar kormány hathatós segítségével.

– Milyen helyzetben vannak az egyes magyar közösségek?
– A különböző régiók eltérő helyzetben vannak. Szerbiában történelmi léptékű előrelépést sikerült elérni a magyar és a szerb nép kapcsolatában, a megbékélés példaértékű. A Vajdasági Magyar Szövetség a híd szerepét tölti be a magyar és a szerb kormány között, és e téren kimagasló sikereket ért el. A magyar közösség jogai is biztosítottak, persze mindig óvatosnak kell lennünk, mert láttunk mi már erre a korábbi évtizedekben ellenpéldát is. Romániában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kormányon van, és a kormányválság ellenére a koalíciós pártok úgy döntöttek, hogy az RMDSZ-t nem teszik ki a kabinetből, mert a nyugodt, biztos erőt jelenti számukra. Ezt a megbízhatóságot a választók is látják, nemzetiségtől függetlenül. Horvátországban és Szlovéniában a magyarok szintén megbecsült tagjai a társadalomnak, mindkét országban képviselőik vannak a parlamentben. Szlovákiának jelenleg magyar miniszterelnöke van, aki ugyan nem választás útján tölti be ezt a pozíciót, de legyünk rá büszkék.

Korábban ugyanis sem Csehszlovákiá­ban, sem Szlovákiában nem volt magyar származású kormányfő. Az egységes felvidéki magyar pártnak, a Szövetségnek a legteljesebb összefogásra van szüksége ahhoz, hogy szeptemberben az előre hozott választáson be tudjon jutni a szlovák parlamentbe.

– Kárpátalja viszont speciális helyzetben van.
– Az elmúlt majd egy évtizedben folyamatosan azt mondjuk, hogy a kárpátaljai magyarság van a legnehezebb helyzetben, mind gazdaságilag, mind politikailag. Jelenleg ez sajnos még inkább igaz. Csaknem másfél éve háború dúl Ukrajnában. Bár a harci cselekmények nem érték el Kárpátalját – és reméljük, ez így is marad – a konfliktus negatív hozadékai jelen vannak a szomszédunkban. Ráadásul a magyar közösséget folyamatos atrocitások érik, a helyzet pedig egyre csak romlik. Nem véletlen, hogy mi már 2022 februárja előtt elmondtuk, Ukrajna euroatlanti integrációját mindaddig nem támogatjuk, amíg nem adják vissza a kárpátaljai magyarság elvett jogait. Ebben nem tettünk kivételt a háború alatt sem, és a jövőben is szilárdan kitartunk az álláspontunk mellett. Ugyanakkor minden segítséget megadtunk és megadunk az ukrajnai menekülteknek, bajbajutottaknak, akiknek a döntő többsége ukrán.

– Az egyes határon túli magyar közösségek érdekérvényesítése attól is függ, hogy mekkora erőt tudnak felmutatni az utódállamokban. Mennyire tölthetnek el nyugalommal minket a népszámlálások eredményei?
– Sajnos semennyire, mert mindenhol azt látjuk, hogy a magyarok száma csökken. Némileg enyhíti a helyzetet, hogy ez a csökkenés nemcsak a magyarokat, hanem a többségi nemzetet is ugyanúgy érinti. Ki kell elemezni ezeket a számokat, meg kell nézni, hogy szórványban és tömbben, nagyvárosokban, kisebb településeken, illetve falvakban miként változtak az adatok. Meg kell állapítanunk, hogy mi az az erő, ami tömbben jobban megtartja a magyarságot, és mi az, ami akadályozza ezt. Fontos tisztázni azt is, hogy milyen további segítségre van szükség a magyarság identitásának megőrzéséhez. Tudnunk kell, mivel tudjuk a leginkább ösztönözni a magyar családokat, hogy nagyobb számban vállaljanak gyermeket.

– Annak ellenére rossz a helyzet, hogy a magyar kormány sok támogatást adott a határon túlra is.
– Igen, de el lehet képzelni, mennyivel lenne rosszabb helyzetben a külhoni magyarság, ha mindezek a támogatások nem léteznének. Bár látjuk, hogy a környező országokban a többi nemzet is hasonló vagy még rosszabb mutatókkal rendelkezik, nem dőlhetünk hátra sem itthon, sem a külhoni területeken. Az lenne a jó, ha mindannyian együtt gyarapodnánk, mert Közép-Európa csak így tud megfelelő erőt felmutatni.

– A kitűzött cél 1990 óta mindenhol az autonómia és annak különböző fokozatai lehetnének. Mi ennek a realitása?
– Az autonómia csak akkor tud megvalósulni, ha egy adott közösség mindent megtesz annak érdekében, hogy azt elérje. A küzdelmet a közösségnek kell végigvinnie, amihez persze szükség van a hazai politika és közvélemény támogatására, sőt, befogadó euró­pai környezetre is. Az önrendelkezés leginkább a Vajdaságban valósult meg, noha a magyarságnak ott sincs területi, csak kulturális autonómiája. A többi területen sokkal rosszabb a helyzet, de szerencsére többfelé működnek olyan intézmények, amelyek jelentős jogokkal bírnak. Ezek az intézmények tulajdonképpen az autonómia előfutárai. Önálló magyar intézményrendszerünk, felsőoktatásunk van, számos települési és megyei önkormányzat élén áll magyar vezető, több helyen bent vagyunk a törvényhozásban.

Ez is egyfajta autonómia, még ha nem is olyan, amelyet el szeretnénk érni. Azt érezzük viszont, hogy az autonómiatörekvések most, 2023-ban nem azon a fordulatszámon pörögnek, amely a közeljövőben meghozhatja a sikert. Ennek persze a legtöbb esetben belpolitikai okai vannak az egyes utódállamokban, kiváltképp Kárpátalján, ahol a magyarság kollektív jogait elvették.

– Le kell mondanunk az autonómiáról?
– Az autonómiát mint célt nem szabad feladni, mert ha megtesszük, akkor ez is veszélyezteti a nemzeti közösségeink megmaradását.

– Sokfelé tartanak megemlékezéseket a nemzeti összetartozás napján vagy ahhoz kapcsolódóan a határon túl?
– Ahogy telik az idő, annál több helyen és annál mélyebben emlékeznek meg mind Magyarországon, mind a határon túl. Akár külön, akár települések összefogva, politikai pártok, civil szervezetek és történelmi egyházak közreműködésével tartanak megemlékezéseket. Jó, hogy van még egy olyan nap, amely összeköt bennünket.

– Mi a legfontosabb üzenet, amelynek a nemzeti összetartozás napján el kell jutnia az emberekhez?
– A mi generációnk nagyszülei a mostaninál sokkal nehezebb helyzeteket éltek meg, többször váltak földönfutóvá, akár mindenüktől megfosztották őket. Mindannyiunk előtt ismert, hogy a XX. században hogyan bántak el Magyarország népeivel. Ennek ellenére újra és újra fel tudtak állni, a nehézségeken túl tudtak lépni, családot alapítottak, gyermekeket vállaltak, akiket felneveltek, és közben mindig derűvel néztek a jövő elé. Számomra ez a követendő példa, amiből érdemes mindenkor erőt meríteni.

Megemlékezések Trianon évfordulóján. Sorra zajlanak a megemlékezések a trianoni békediktátumról mind az elszakított nemzetrészek területein, mind az anyaországban. Pénteken ötödször rendezték meg a Ghymes együttesből ismert Szarka Tamás kezdeményezésére a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Kézfogás című dal közös éneklését, amelyhez 150 ezren csatlakoztak a Kárpát-medence intézményeiben. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó szombaton részt vesz és ünnepi beszédet mond a szlová­kiai Éberhárdon tartandó megemlékezésen. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek szombaton a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban fog szentmisét celebrálni. Vasárnap 16 órakor Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára részt vesz és felszólal egy dombóvári megemlékezésen a térség országgyűlési képviselőjeként. Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár ugyancsak vasárnap beszédet mond a bécsi „Europa”-Club által szervezett megemlékezésen az ausztriai Németóváron. Szintén vasárnap Kaposváron beszédet mond Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere is, a Trianon-emlékműnél pedig virágokat helyeznek el a Berzsenyi parkban.

Borítókép: Az államtitkár szerint a baloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc minden nemzeti érdeket elárult (Fotó: Bach Máté)