Korszakváltás a gondoskodáspolitikában

Átkerültek július közepén az első kórházi ágyak a szociális szektorba. A gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárság égisze alatt szakápolási központokat hoztak létre, hogy a legmegfelelőbb ellátást kapják az ápolásra szorulók. Fülöp Attila államtitkárt arról kérdeztük, mik a kormány további céljai a szociális területen.

20230726 Budapest Fülöp Attila államtitkár Fotó: Mirkó István Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

– Az ápolási ágyakon végzett tartós ellátás, amely Magyarországon eddig a kórházi intézményrendszer részét képezte, a tavalyi módosításnak köszönhetően valóban a gondoskodáspolitika területéhez tartozik a jövőben. A tartós ápolás így kikerül az egészségügyből, és átkerül a szociális intézményrendszerbe. Olyan ellátottakról beszélünk itt, akik folyamatos, 24 órás orvosi felügyeletet nem igényelnek, de szakszerű ápolásra szükségük van. A nemzetközi gyakorlatot tükröző változtatás célja, hogy a betegek számára minél inkább otthoni légkört teremtsünk. Az egészségügyi ellátásnak az a lényege, hogy az ellátott minél hamarabb hazakerüljön. A szociális intézményeknek pedig az, hogy minél inkább otthon érezzék magukat ezekben az ellátottak. Hosszú előkészítés után, július 15-ével kerültek át az első ilyen ágyak, egészen pontosan 334 ápolási hely. Kórházi ápolási ágyakból ma összesen 2500 van az országban. A cél az, hogy ne csak ágyban feküdjenek az arra képes ellátottak, hanem legyen közösségi életük, részt vehessenek esetleg közös foglalkozásokon, viselhessék az otthon megszokott ruháikat, bevihessék az ápolási helyre a saját személyes emléktárgyaikat. Ebben az esetben a család is nyugodtabb, és az ellátottaknak is jobb élethelyzetet teremtünk. Ennek érdekében új intézményeket hoztunk létre, olyan szakápolási központokat, amelyekből első körben hat létesült, és amilyenek eddig még nem voltak a hazai ellátórendszerben. A szakápolási központ az idősotthon egy speciális válfaja, ahol erősebb az egészségügyi tartalom, de alapvetően a közösségi létről szól. 

– Ezek szerint az ágyak átsorolásának kulcsintézményei lesznek a szakápolási központok? 

– Igen. Az első hat intézménynél az ellátottak a helyükön maradnak, az adott infrastruktúrát vettük át, és azt üzemeltetjük tovább. A jövőben nyilván külön kell vizsgálni, mit tudunk tenni ott, ahol egy adott nagy kórháznak a hetedik-nyolcadik emeletén végeznek ilyen tevékenységet. 

– Ezt nevezik elfekvőnek… 

– Így van, ezeknek kialakítását majd a következő időszakban tervezzük meg, ez az egyik legösszetettebb feladatunk. Az eddigi tapasztalataink alapján zökkenőmentesen zajlik az átadás.

– Kik dolgoznak a szakápolási központokban? 

– Akik eddig is az ápolási ágyak mellett dolgoztak, az ő átvételükkel számoltunk, és ők át is jöttek. A jogszabályban van egy biztosíték is számukra, hogy azt a bért kapják, amit egészségügyi dolgozóként is megkaptak. Rajtuk kívül fognak majd csatlakozni olyan dolgozók is a személyzethez, akik szociális munkások vagy gyógypedagógusok, és a közösségi munkát végzik majd a szakápolási központokban.

– Mi a következő lépés, kijelölték már az újabb ágyakat? Meddig tart az átadás-átvétel? 

– A törvényi felhatalmazásban nincs céldátum, az szerepel benne, hogy a szakmai területet elő kell készíteni, utána kell átadni. Az, ami történt, nemcsak struktúraváltást jelent, hanem korszakváltást is. Nagyon régóta napirenden van ez a téma, szerintem ezzel a lépéssel tisztul az egészségügy is, mert ez nem oda való feladat. A gondoskodáspolitikai intézmények is az alapfeladatukat tudják végezni. Nem rohanni szeretnénk, hanem hiba nélkül megoldani ezt a feladatot. Az első hat intézményben látni fogjuk a tapasztalatokat már egy-két hónap után. A folyamat nem áll meg, még ebben az évben tovább szeretnénk menni, újabb intézményekkel. Jelenleg azt vizsgáljuk, hogy hol a legcélszerűbb folytatni az átállást. 

– Tehát a szakápolási központok állami intézmények, amelyekben állami alkalmazottak dolgoznak? 

– Igen. 

– Ön is sokat beszélt arról az utóbbi években, hogy az egyházak szerepvállalását is erősíteni kell a gondoskodáspolitikában. Ez hogyan halad, vannak fejlemények? Milyen tapasztalatok gyűltek össze? 

– A magyar társadalomban van hagyománya, és igény is van arra, hogy az egyházi és civil fenntartók lássák el a gondoskodáspolitikai feladatokat. A kommunizmus ideje alatt azonban az egyházaknak nemcsak a hitéletét rombolták, de üldözték, ellehetetlenítették az ilyen típusú társadalmi felelősségvállalását is. Ennek visszaépítése nem az egyház és a kormány belügye, hanem ezzel a rászorulók fognak jól járni. Az egyházaknak olyan tapasztalatuk, tudásuk van ezen a téren, amely nem a jogszabályi kötelezettségekből ered. Ezt akartuk becsatornázni, hogy minél jobban tudjunk segíteni. Most ott tartunk, hogy a szociális, gyermekvédelmi szolgáltatások több mint ötven százalékát egyházi fenntartók működtetik, az állam és az önkormányzatok húsz-húsz százalékot látnak el, a civilek pedig tíz százalékot tartanak fenn. A magyar rendszerben fontos, hogy az állam minden szereplőnek ad pénzügyi támogatást. Az állami normatíva mellett a járvány ideje alatt segítettük őket például eszközökkel is. A háború miatt bekövetkezett rezsiáremelkedést pedig kompenzáltuk, csak idén 35 milliárd forintot különítettünk el erre a célra. Ha a háború nem lenne, akkor ezt a pénzt másra is lehetne költeni. A gondoskodáspolitikában tehát ez az összeg a háború ára.
 

Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár. Fotó: Mirkó István

Fontos rögzíteni azt is: az egyházi szerepvállalás nem arról szól, hogy a hívők kapnak valamilyen ajándékot. Az egyházi intézményekben is vannak mindenféle világnézetű ellátottak, és jelentkeznek nem hívők is. 2020-ban hoztuk meg azt a törvényt, ami után felgyorsult a folyamat, akkor tisztáztuk, hogy pontosan miként vehetik át az állami feladatot az egyházi intézmények. Ha így tesznek, ehhez kaphatnak ingatlant is, de csak addig, amíg a feladatot ellátják. Az állam felelőssége nem szűnt meg, ha bármilyen módosítás van a feladatátvállalásban, akkor ott nekünk kell helytállni. A gyerekvédelem területén a legnagyobb az egyházi jelenlét (75 százalékos), a nevelőszülői hálózatokat pedig csak egyházi és civil fenntartók viszik. Az egész területről elmondható, hogy százezer ember dolgozik a gondoskodáspolitikában. Közülük 20-21 ezer ember olyan állami alkalmazott, aki jellemzően a nehezebb feladatokat látja el, nagy intézményekben, pszichiátriai betegekkel, szenvedélybetegekkel, súlyos fogyatékkal élőkkel. 

– Ha már a nagy intézményeknél tartunk: azt is már régóta hangoztatják, hogy a nagy állami otthonokban gondozott embereket – például a régi, leromlott állapotú kastélyokban működtetett gyermekotthonok lakóit – ki kell szervezni, és kisebb otthonokba kell költöztetni. Ez továbbra is célja a kormánynak? 

– Ez nemcsak célunk, hanem haladunk is vele. Amit említ, az egyik legsúlyosabb örökségünk volt. A kommunizmus idején hivatalosan nem létezhetett olyan, hogy valakivel szociális baj van. Ennek a hozzáállásnak a lenyomata volt, hogy a nagy intézmények általában láthatatlanok voltak, a településeken kívül vagy azok szélén helyezkedtek el. A polgári-jobboldali kormány volt az, amely eldöntötte, hogy mindezt bontsuk le, nemcsak fizikai értelemben, hanem a fejekben is. Létrehoztuk a támogatott lakhatást, ennek eredményeként olyan családi ház méretű ingatlanokban tudnak lakni az ellátottak, ahol szociális támogatás is működik. Ma négyezren laknak ilyen házakban a nagy intézmények helyett. Idén is 16 milliárd forintos pályázatot hirdettünk az ilyen otthonok építésére szerte az országban, 35 helyen. Ezek közül 34 helyszínen civil és egyházi szereplők nyerték el a lehetőséget. Ezzel a szervezetek is erősödni fognak, és a nagy intézmények helyett valóban élhető otthonokban tudnak lakni az ellátottak.

– A miniszterelnök az idei tusványosi beszédében úgy fogalmazott, hogy három év alatt két meteorral is összeütköztünk: először 2020-ban a Coviddal, amelyet valahogy kivédett az ország és gyorsan visszatért a saját maga számára kijelölt útra, de 2022-ben jött a háború, amely letérítette a pályájáról. A gondoskodáspolitikát a világjárvány nyilvánvalóan hatványozottan érintette. Éri-e kár most a szociális területet? 

– A háború mindenkit érint, említettem már, hogy rezsikompenzációként kifizettünk 35 milliárd forintot. Nem egyszerű a gazdasági helyzet, de szerencsére idén is tudtunk többletforrásokat megmozgatni. Hamarosan befejeződik a Vakok Székházának felújítása, amit az állam további ötszázmillió forinttal támogat, így összesen 3,5 milliárdot költöttünk rá. Nemrég írtunk ki csaknem 4,5 milliárd forintért fejlesztő foglalkoztatási pályázatot a jövő évre, idén sikerült ennek az összegét is ötszázmillió forinttal megemelni. Megőriztük a gyerekvédelemre szánt forrásokat is, a nevelőszülőknél az ellátmány összegét 25 százalékkal növeltük meg az év elején, és erősítettük a nevelőszülői hálózatot.